Hirdetés

MotoGP 14 teszt - a következő kör

|

Megjelent a MotoGP széria idei kiadása, amivel a sorozat az újgenerációban debütált. Van néhány újdonság.

Hirdetés

Kicsit több mint egy évvel ezelőtt örvendeztem azon, hogy egy hosszabb hiátus után a MotoGP játéksorozat újra a Milestone kezébe került, és végre kapunk néhány igazi motoros játékot. Az elmúlt évből említhetném a LocoCycle-t meg a két új Trialst, melyek valóban motoros játékok, de egészen más kategóriába tartoznak (és az elsőt csak bizonyos kultúrkörökben nevezik jónak). Továbbra is úgy állunk, hogy a Milestone a műfaj egyeduralkodója, és nem azért, mert a MotoGP játékok olyan kiemelkedően jók, hanem mert más nem próbálkozik hasonlóval.

És ez egy szempontból mindenképpen probléma: az olasz fejlesztők nincsenek rákényszerítve arra, hogy az évente érkező MotoGP játékok innovatívak legyenek, vagy hogy mindent beleadjanak azok tökéletesítése érdekében. Azért hozzá kell tenni, hogy egy relatíve kis csapatról beszélünk (ami mégis Olaszország legnagyobb játékfejlesztő-stúdióját alkotja), melyet senki nem karolt fel, mégis több licencelt motorverseny-játékot termelt ki, mint bárki más. Valakivel, mondjuk a Codemastersszel szövetkezve – talán – megállíthatatlanok lennének, de mint azt a MotoGP 14 példáján keresztül most megtanultuk, egy év nem elég ahhoz, hogy számottevő előrelépést lehessen produkálni.

Azért nem Rossi a helyzet

Ha nem is számottevő, de előrelépés azért van. Idén debütált a széria új generációs konzolokon, illetve csak egy konzolon: PlayStation 4-en. Rejtély, hogy miért nem fért be az Xbox One-os kiadás, de ennek hátterében valószínűleg a fent említett „kis stúdió, nagy feladat” probléma áll. Mi természetesen ezt a változatot teszteltük, és bár első ránézésre tényleg nincs nagy különbség a PC-s, a PS3-as, az Xbox 360-as és e verzió között, ha az ember eljátszogat vele pár percet, olyan dolgokat vehet észre, amelyek mosolyra húzzák a száját.

A motor minden eddiginél szebben csillog, a pályák bukóterén a kavicságy szintén gyönyörűen veri vissza a Nap, vagy éjszakai versenyek esetén a lámpák fényét, csak valahogy az egész maga nem olyan lenyűgöző, mint mondjuk egy Gran Turismo esetében (és mielőtt bárki felróná nekem, hogy miért hasonlítgatok egy exkluzív játékot egy multiplatformhoz: új generációs platformexkluzivitás van, egy PS4-es játék grafikáját egy PS3-aséval összehasonlítani pedig egyáltalán nem bűn. Főleg úgy, hogy ezelőtt csak egy versenyjáték létezett PS4-re, a Need for Speed: Rivals). A grafika egyre korosodik, de legalább látszik, hogy próbálkoznak.

Említésre méltók az új animációk is, egy esetben például rosszul vettem be egy kanyart, egy bukkanót eltalálva a motorosom a motor bal oldalára ülve, erősen kapaszkodva és lábával kapálózva próbálta egyenesben tartani a gépet, mígnem nagy nehezen sikerült visszaszállnia a nyeregbe. Törésmodell egyáltalán nincs, egy ütközés sem a motor teljesítményében, sem külsejében nem tesz kárt. A MotoGP játékokat mindig is inkább a játékélmény, mintsem a látvány adta el, úgyhogy hagyjuk is ennyiben a dolgot.

Ez Bautista egyszerű

Ugyanakkor a játékélmény ismét fantasztikus. A MotoGP 14 még mindig nem szimulátor, de távol áll az árkád versenyjátékoktól is. Nem elég, ha bekapcsoljuk a segítségek nagy részét (fékrásegítés, kanyarodási segédlet, ideális ív); ha egy éles kanyarban maximálisan bedőlve tövig húzzuk a gázt, akkor is kifordul alólunk a motor. Előbb-utóbb. Egyetlen megoldás a TCS (Tration Control System) full fokozatra állítása, ezzel elkerülhetők az ilyen balesetek. De mi a jó egy olyan versenyben, amiben nincs baleset?

Ismét a megszokott kategóriákból választhatunk motorokat, de egy Moto3-as vas merőben máshogy viselkedik, mint az, amit a MotoGP versenyzői hajtanak. Nem véletlenül kezdjük a karriert a Moto3-ban. Visszatértek a klasszikus játékmódok (miért is váltak volna meg tőlük?), játszhatunk véletlenszerűen sorsolt Instant Race-t, Grand Prix-t, bajnokságot, küzdhetünk a karrierben, mehetünk szimpla időmérőt, vagy nyolcfős online versenyeken is indulhatunk, ha pedig egy haver jön át játszani, a kétfős osztott képernyős módban mutathatjuk meg neki, mit tudunk. Összesen 18 pálya járható be, bekerült az új argentin pálya is, és ezek újraalkotásával ismét elismerésre méltó munkát végeztek. A versenyzők öt kategóriába vannak sorolva, a MotoGP, Moto2 és Moto3-ban értelemszerűen az egyes kategóriák aktuális idényben indult versenyzői szerepelnek, a MotoGP 2013-ban a tavalyi legjobbak, a MotoGP Championsben pedig olyan 1994 és 2001 között versenyző legendák, mint Mick Doohan, Doug Chandler vagy a még mindig aktív Valentino Rossi.

A legjobb addíció vitathatatlanul a két új játékmód, a Real Events 2013 és a Challenge the Champions. Előbbiben a tavalyi idény legemlékezetesebb pillanatait élhetjük át és változtathatjuk meg. Az első, Comeback by night című kihívásban a 2013. április 7-i, qatari verseny során Rossit irányítva kell három kör alatt legalább a harmadik helyet megszereznünk úgy, hogy a 17. helyről indulunk. Extra nehezítés, hogy nincs lehetőség az események visszapörgetésére, ha elnéztünk egy kanyart, vagy újraindítjuk a kihívást, vagy megpróbáljuk visszaszerezni az elvesztett helyeket.

A Challenge the Champions mód alapja hasonló, nem feltétlenül valós eseményeket kell újrajátszanunk a régi, 500 köbcentis motorok volánja mögött a MotoGP Champions kategória versenyzőivel. Sem a Real Events 2013, sem a CtC kihívásait nem könnyű teljesíteni, de ha valaki belerázódik, hamar végigszaladhat rajta – ebből egy kicsit kevés jutott. Az újságban egy külön boxban írtam arról, hogy mennyire szükségtelen, de azért a teljesség kedvéért itt is megemlítem a fantasztikusan felesleges Safety Car módot, ami alighanem szponzori kérésre készült, és nem is öltek bele túl sok energiát, épp csak annyit, amennyit nem tudtak másra fordítani.

Márquezdek belejönni

Néhány, egyébként nem elhanyagolható, de nem is kiugró apróságtól eltekintve a MotoGP 14 olyan, mint az előző rész. Jó, de nem olyan nagyon jó. Ajánljuk a rajongóknak, viszont nem feltétlenül mindenkinek. Próbál előrelépni, ám a szűk költségvetés és a konkurencia hiánya nem hajtja olyan nagyon a fejlesztőket, hogy a játékot az előrelépés a 80 feletti kategóriába tolja. Kíváncsiak vagyunk, milyen lesz jövőre.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)