Hirdetés

Nosztalgikus videóval ünnepel a 30 éves Naughty Dog

|

Az alapítók mellett a csapat legtöbb kulcsembere is megszólal az elmúlt három évtized eseményeit összefoglaló kisfilmben.

Hirdetés

Már megint egy Naughty Dog hír. Nem, ezért sem fizettek le minket. A stúdió 30. születésnapja már több alkalommal is előjött idén, most azonban nyilvánosságra hoztak egy közel egyórás videót, amelyben az elmúlt három évtized minden fontos momentumáról megemlékeznek.

Az akkor még JAM Software néven futó stúdiót Jason Rubin és Andy Gavin alapították még 1984-ben, amellyel Gavin programozói tudásának és Rubin alkotói tehetségének köszönhetően nagyon hamar hatalmas sikereket értek el, két évvel később már az EA égisze alatt fejlesztettek játékokat. A két géniusz szívesen emlékszik vissza ezekre az évekre, a PlayStation Experience-re pedig egy 50 perces videót is összehoztak, amelyben a stúdió életéről mesélnek.

Az alapítók mellett egykori és jelenlegi munkatársak, sőt, Shuhei Yoshida, a Sony elnöke is megszólal. A kezdeti lépések után sorra veszik a csapat legfontosabb játékait, mint a Crash Bandicoot, a Jak&Daxter, az Uncharted sorozat vagy a The Last of Us, így olyan műhelytitkokba is bepillantást nyerhetünk, amelyekről korábban nem meséltek sehol.

Ti szeretitek a Naughty Dogot? Melyik a kedvenc játékotok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)