Hirdetés

NBA 2K15 teszt - zsákolósok a megyéből

|

Az NBA 2K sorozatának legújabb része egy kicsit mindenből jobb. Kár, hogy minden kezdet nehéz, itt aztán tényleg az volt.

Hirdetés

Már a tavalyi NBA 2K14 teszt során is feszegettem, hogy nyilván alapvetően határozza meg a sporthoz való hozzáállásomat, hogy egy kosárlabdapályán alkatomból kifolyólag labdának vagyok jó. Ennek fényében az elvakult sportláz is elkerült, de valamiért az NBA csillogása mindig is lenyűgözött. Mi remélhet egy ilyen kanapéhuszár egy sportjátéktól? Mi lesz azokkal, akik csak szeretnek egy jó sportjátékkal kikapcsolódni, és tudnak arról, hogy a FIFA után is van még élet. Épp a napokban súgta meg nekem a magyar forgalmazó, hogy az NBA 2K15 egyébként a magyar piacon sem marad szégyenben, és ennek a hírnek nagyon megörültem, részben azért, mert szeretem a kosárlabdát, és azt gondolom, hogy aki szereti a kosárlabdát, az rossz ember nem lehet. 

Na de ennyit rólam, az sokkal fontosabb, hogy a 2K Sports minőségi szériája már bizonyított, van rajongótábora még egy olyan kis országban is, ahol a stadionok leginkább zöld gyeppel épülnek. Ennek fényében elvárások is vannak (többek között az enyém is), így most rettenetesen nehéz lesz igazságos ítéletet hoznom, mint nem keményvonalas NBA rajongó, de szenvedélyes (ám meglehetősen tehetségtelen) kontroller-sportoló. Ugyanis az NBA 2K15 egyszerre lett a sorozat egyik legjobb darabja, és sikerült olyan idegesítő bakikkal indulnia, hogy muszáj pár technikait ráfújni.

Ilyen rosszul meccs még nem indult

Nem szeretem személyes sérelmekkel elkezdeni egy játék bemutatását, de itt most eltekintek az udvariaskodástól, mert fontos a kronológiai sorrend a végső értékelésnél. Szóval kezdjük a megjelenésnél, ekkor jutottam én is a tesztpéldányhoz (lehetne ez már panasz is akár, de ne menjünk bele, kis ország, kis lehetőségek). PlayStation 4-en teszteltem az idei NBA 2K játékot, és már az első percekben jött a gyomorideg: a játék gyorsan telepített kicsit, elindult, majd egy demó meccs következett a Miami Heat és a San Antonio Spurs között (tehát a tavalyi döntő) zenével. Lehet játszani, ha kilépsz, visszajutsz az indítóképernyőre, ahonnan ismét elindíthatod Start gombbal a demó meccset. Ennyi. Képzelhetitek milyen fejet vágtam. Kis kutakodás után kiderült, hogy ez egy PS4-es bug (tehát mindenki más fellélegezhet), vagyis nem jelzi sehol a konzol, de még kb. 20 percig zajlik a háttérben a telepítgetés, és addig csak ennyit láthatunk a játékból. A Sony már állítólag dolgozik a bug javításán, de egy lemezes verzió esetében ez elég kínos. Erre jött még rá a már nem is annyira újszerű szerverprobléma, ami miatt hamar megtelt a 2K postaládája a rajt után.

Online kapcsolódási gondok mellett az in-game tartalmakkal sem volt minden rendben, eltünedeztek az elért pontok, a megszerzett kártyák (erről majd mesélek kicsit később), nem aktiválódott az előrendelői bónusz, valamint az arcszkenneléses funkció is inkább horror, mintsem forradalmi újítás. Igen, a 2K15-ben lehet olyat, hogy a kamera beszkenneli az arcod, így te magad lehetsz a MyCareer mód újonca, de rettenetesen gagyi az egész, érdemes inkább a virtuális fejek közül összetákolni valami vállalható arcot. Szóval alapvetően az indulás elég pocsék lett, bár én megúsztam, összesen kétszer volt kapcsolódási problémám, és szerencsére a klasszikus NBA meccseket offline is tudtam nyomni. De akkor is, nagyon zavaró, hogy 2014-ben a csúszások és a botrányos indulások égisze alatt fut a játékipar. Még az a szerencse, hogy az NBA 2K15 esetében legalább jött egy olyan folytatás, amivel sikerül betapasztani az anyázásra nyíló számat.

Ha nincs új, de legalább van jó a nap alatt

Tavaly sok szempontból újult a játékmenet, főleg az irányítás terén, idén kicsit pihentek az alkotók, nagy újdonságról nem tudok beszámolni (talán az Euroliga bővülése, de hát ez igen kevés NBA rajongót mozgat meg, lássuk be). Érezhető viszont a tökéletesítésre való törekvés, csiszolt mozgásrendszer, továbbfejlesztett grafika, mozgékonyabb játékosok, fejlettebb labdavezetés, érezhetően okosabb MI, apró hangulati elemek, reálisabb meccsélmény. Gondolok itt arra, hogy a játékosok modellezése, mozgása, viselkedése, képessége (egyéni dobásméter bevezetése, vagyis mindenki tényleg máshogy hajítja el a bogyót) is fejlődött, de a meccsek közvetítése is életszerűbb lett. Az eddig sem gyenge kommentátor rendszer még szorosabban követi a meccsek hangulatát, van interjú a pálya szélén, a közönség még aktívabb, töltési idő közben Ernie Johnson és Shaquille O’Neal dumálnak egy tévéstúdióban, ahol (általában Shaq miatt nagyon viccesen) próbálják megjósolni, hogy milyen játékban is lesz részünk.

Még az sem zavaró, hogy az NBA legenda Steve Kerr maradt kommentátor, aki már az idei szezonban a Golden State Warriors edzőjeként is tevékenykedik (tehát kicsit furcsa, hogy őt halljuk magyarázni, miközben a kamera mutatja gesztikulálva a pálya szélén). A szünetekben berohanó táncoslányok pedig zseniálisan töltik ki az időt, kár, hogy minden meccsen, minden zenére ugyanaz a koreográfia, de nem akarok telhetetlen lenni, még digitális formájukban is gyönyörűek és ügyesek a csajok, nem kell ezt ennél jobban erőltetni. És akkor még hab a tortán a megújult és sokkal átláthatóbb főmenü keretében futó heti NBA 2K15 TV, egy on-demand heti digitális műsor, amelyben Rachel A DeMita online sportceleb vezetésével nézhetünk rendszeresen egy kb. negyed órás showműsort, amelyben az interjúk, riportok és érdekességek mellett még az adott időszak legszebb virtuális megmozdulásai is helyet kaptak. Akik néztek NBA műsorokat a tévében, hamar megszeretik majd ezt is, de csak PC-n és jelenlegi generációs konzolokon lesz esélyük erre egyáltalán.

Régi csibészek

Tehát a hangulat továbbfejlesztve, a játékmenet polírozva, a grafika érezhetően szebb – bár a fényhatásokon és a stabil képfrissítésen túl olyan nagy generációs ugrás azért nincs - , már csak az a kérdés, hogy mit is kap a játékos a pénzéért. Jelentem, sok mindent. A sima egyszeri meccseket, és a teljesen személyre szabható MyLeague szezonmókán túl rengeteg lehetőségünk van arra, hogy jól érezzük magunkat, hogy megszeressük ezt a sportot. Persze nagy újdonságról itt sem tudok beszámolni, de azért érdemes végigrágni. Először is ott a MyCareer mód (saját karaktert hozhatunk létre a legapróbb részletekbe menően, hasonló a koncepció az előzőekhez, történetalapú, kezdőből NBA sztárok lehetünk), ami idén még zseniálisabb. Sok videós átvezetés, valódi sztori, profi játékosok mentorkodnak felettünk, szinte RPG –szerűen tápolhatjuk karakterünket, social média segítségével figyelhetjük, mit gondolnak rólunk rajongóink és a szakmabeliek, és persze a mikrotranzakciós modellnek köszönhetően extra pénzért türelmetlen játékosként is lehetünk ügyesek a pályán. Legalább átérzi az ember, hogy pénzért minden csúszik, ne mondja senki, hogy a videojátékok nem nevelnek az életre (vigyázat, ez a mondat nyomokban szarkazmust tartalmazhat – a szerk.).

A személyes karrier építésének részeként a MyPark mód minden eddiginél összetettebb többjátékos mókát ígér, amolyan Streetball jelleggel, ahogy egyébként az ettől független Blacktop grundharc is. A MyGM mód azoknak szól, akik kedvelik a komolyabb menedzsmentet, kizárólag gyakorlottabb felhasználóknak ajánlott ez, egy kezdő játékos, vagy NBA-ben járatlan felhasználó itt hamar eltévedhet, viszont hasonlóan érdekes, de kevésbé hardcore móka lehet a MyTeam, amelyben a manapság népszerű kártyajátékok mintájára paklikból összeállíthatjuk a világ legjobb csapatát, a feltörekvő tehetségeket és legendás játékosokat leigazolva. Itt külön érdekesség az online aukciósház, ahol egymással seftelhet a közösség, emellett természetesen pénzért vehetünk paklikat, vagy sokféle kihívással nyithatjuk meg a számunkra érdekes szetteket.

Meccs lefújva

Jó pár nap megfeszített játék után azt tudom mondani, hogy az NBA 2K15 sok elemében a tökéletesség határát súrolja, ugyanakkor apróbb bugok, szerverproblémák, és a kegyetlenül hosszú töltési idők (de tényleg, miért lett egy jobb konzolon hosszabb minden töltés?) miatt nem lett jobb a tavalyinál, érdemi újdonságot sem tud felmutatni. Ugyanakkor a 2K Sports még mindig azt az irányt tartja, ami egy hibátlan sportjáték felé vezet. Sajnos a Training-mód kikerült a játékból, videók mutatják azt, hogyan is kellene jól játszani, nekem még mindig nem megy igazán. Talán az NBA 2K16 esetében elmondhatom majd, hogy velem együtt a játék is képes még fejlődni.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)