Hirdetés

Tetoválóművészek perelik az NBA 2K16 készítőit

|

Komoly kártérítést követel egy tetoválószalon az NBA 2K16 kiadójától, mert szerintük a megfelelő engedélyek nélkül jelenítették meg a munkáikat a sportjátékaikban.

Hirdetés

Váratlan helyről kapott pert a nyakába a 2K Sports, ugyanis egy tetoválószalon úgy döntött, hogy a kiadó tetemes pénzösszeggel tartozik azért, mert megjelenítették a munkáikat a kosaras játéksorozatban. A szalon ugyanis olyan NBA-játékosokat is az ügyfelei között tudhat, mint Lebron James, Kobe Bryant, DeAndrew Jordan, Eric Bledsoe, vagy éppen Kenyon Martin.

A tetoválók szerint egy szerzői jogi szerződést írattak alá az összes játékossal, aki a bőrén viseli a munkájukat, a 2K pedig ezt sértette meg azzal, hogy az engedélyük nélkül ábrázolták a tetkókat a játékokban, Lebron James esetében pedig még az NBA 2K14 borítójára is az ő munkáik kerültek. Ezért nem kis összeget szeretnének leakasztani a kiadótól, az összesen 819 500 dollár (!) értékűre becsült alkotások jogaiért utólag kicsit több mint 1,1 milliót szeretnének elkérni. Ez egyébként nem az első eset, hogy tetoválás miatt perelik egy sportjáték készítőit, bár a UFC Undisputed 3 kapcsán a THQ-nak ennél sokkal szerényebb összeget, 22,5 ezer dollárt kellett kicsengetnie.

Szerintetek jogos a tetoválószalon követelése? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)