GameStar 2010. november archív
Még mielőtt megérkezett volna hozzánk a játékot tartalmazó tesztlemez, körbeküldtem egy e-mailt a szerkesztőségben, amely arról szólt, hogy kinek mi a véleménye az új Need for Speed részről? Nyilván csak az előzetesek alapján felállított véleményeket vártam, de még így is megdöbbentett az a kétely és előítélet, ami az új résszel kapcsolatosan felmerült. Hiába virít a játék dobozán az igen jól csengő Hot Pursuit név, az elmúlt évek próbálkozásai, bukásai és mérsékelt sikerei miatt sokan elvesztették hitüket a 16 éve létező és rajongók ezreit, millióit maga mellé édesgető NFS-ben. Pedig az Electronic Arts most tényleg azt a célt tűzte ki maga elé, hogy visszahozza azt az érzést, ami az ezredfordulón volt tapasztalható, tehát nincs tuning, nincsenek csicsás módosítgatások, sablonos, és emiatt hamar unalomba fulladó sztori, csak a puszta versenyzés, és az így garantált magas andrenalinszint.
Annak idején a Hot Pursuit és annak második része pontosan erről szólt, az Underground vonallal bevezetett tuningolós mód viszont lényegében teljesen elfedte a régi szép időket. A rendőrök bevetése és folyamatos szekálása visszatért ugyan a Most Wantedban, de a Carbon és az azt követő részek teljesen szétrombolták a kezdetben szerethető és élvezhető konstrukciót. A félig-meddig szimulátoros vonal bizonyos szempontból minőségi javulást jelentett, viszont a rajongók továbbra sem erre vágytak, hanem egy, a realitásoktól szinte teljesen megfosztott autós játékot szerettek volna, amely egészen az utolsó versenyig szórakoztató tud maradni.
Az EA ráadásul konkrét példákat láthatott arra, hogyan lehet ezt jól és sikeresen megvalósítani például a Burnout: Paradise-szal.
A Criterion Games „mesterműve" roppant izgalmasra, szórakoztatóra és megunhatatlanra sikerült, pedig nem csináltak forradalmat, csak kitalálták azt, mi kellhet azoknak a felhasználóknak, akiknek nincs kedvük vagy idejük arra, hogy a lengéscsillapító magasságát állítgassák, majd legfeljebb azon izzadjanak, hogy a pályán lévő ötödik jobbos kanyart élesebb szögben kell bevenni a jobb pozícióért. Bejött az ellenfeleket szívatós, rombolós stílus, és azóta mások is ezt a stílust próbálták meg átültetni saját fejlesztéseikbe. Ezek után nem csoda, ha az EA a Criterionra bízta a Hot Pursuit fejlesztését, ami adott ugyan egyfajta garanciát arra, hogy nem egy újabb pocsék résszel gazdagodik a széria, de azért volt félnivalónk. Hiába, no, az elmúlt évek tapasztalatai élénken élnek bennünk.
Ennyi kell, semmi több
Ahogy feljebb említettem, az elnevezés nem véletlen, a Hot Pursuit tömören ugyanazt az élményt adja, mint a korábbi, ugyanezen néven forgalomba került részek. Tehát van egy rakás szuperautó, a rendőrök folyton-folyvást szívatnak minket, gyönyörű tájakon vezethetünk versenyről versenyre, illetve van egy ranglétra, amely alapján kapunk új autókat, versenyeket és trófeákat. Ezt mi másképp tökéletes NFS-alapanyagnak hívnánk, amihez természetesen lehet és kell is hozzátenni, de a túlzásokat továbbra sem szeretjük.
Szerencsére erről szó sincs, ezúttal kínosan ügyeltek arra, hogy az eladhatóság miatt beépített újdonságok ne akadályozzák, ne nehezítsék meg az élvezetet. Az újítások összessége szerintünk mindenképp pozitív hatással vannak a Hot Pursuitra, nélkülük valószínűleg csak egy félkész játéknak tűnne az egész program. Először is, Karrier módban párhuzamosan futnak a „bűnözős" és rendőrös versenyek, konkrétan egy versenyt sem kell megvárnunk ahhoz, hogy ne egy fakabátos verda volánja mögé üljünk. Nyilván a két versenymódban más-más célok vannak, előbbinél az ellenfelek vagy az idő leküzdése a fontos elsősorban, utóbbinál pedig ezen gátlástalan törvényen kívüli személyek mihamarabbi lekapcsolása a lényeg. Talán nem nehéz kitalálni, hogy a rendőrös üldözések nagyobb izgalmakat adnak, legalábbis én folyton azt lestem, mikor bukkan fel egy újabb lehetőség arra, hogy az adott fekete-fehér festésű járgánnyal darabokra törhessek például egy Lambót. Ez egyébként nem is olyan könnyű, mint hinnétek.
A Karrier mód tehát roppant egyszerűen van felépítve, a kiinduló pont egy tetszetős térkép - Seacrest -, ahol folyamatosan bukkannak fel a versenyek attól függően, mennyire haladunk előre a játékban. Mint mindig, most is a leglámább szintről indulunk, amit 20-as szintig kell feltornáznunk ahhoz, hogy mi legyünk a legkeresettebb bűnöző vagy épp a legtökösebb rendőr.
Parádés autókínálatUgyan nekem a rendőrös üldözések jelentették a nagyobb izgalmakat, ám ha valaki csak az autók miatt venné meg a játékot, akkor egyértelmű, hogy bűnözőként akarja leélni a virtuális életét. A vezethető autók listáján a létező legdurvább típusok is fent vannak, csupán egy nagy szívfájdalmunk van: nincsenek Ferrarik! A nyolc darab Lamborghinivel és a három Maseratival ugyan pótolható valamelyest az olasz sportautós érzés, de azért ez fájó pont, egy Ferrari FXX-et szerintem mindenki szívesen vezetett volna. Nyilván az olasz autómárka továbbra sem látná szívesen, ahogy Ford Crown Victoria rendőrverdával épp leszorítják és megkarcolják a száz milliós lovacskás csodát. No, sebaj, így is bőséges a lista, és az autókat végre tényleg rommá törhetjük.
Persze most sincs szó részletes törésmodellről, közel sem úgy törnek az autók, mint például egy Flatout 2-ben. Nincs is szükség erre, és egyébként a fejlesztők ügyesen megoldották azt, hogy a többség ne is nagyon vegyen tudomást erről. Az ütközések során durva látványban lehet részünk, rengeteg apró kasztnidarab pattog le az autóról a szikrázások és horpadások közepette, de amikor végleg kinyiffan az autó, akkor látni, hogy csak egy összenyomorgatott kasztniról van szó. Minden egyes karambol nagyon élvezetes tud lenni, de senki ne legyen olyan perverz közületek, hogy szándékosan kínozza a verdát - kivéve, ha pont ez a cél. Ha ugyanis nem vigyázunk, és rendre belemegyünk a forgalomba, vagy taszigáljuk az ellenfeleket, akkor ezt követően egy túl szélesen vett kanyar is végleges törést okozhat, amit a lassításnak hála jó alaposan szemügyre is vehetünk.
Aggodalomra persze semmi ok, ekkor nem ér véget a verseny vagy az üldözés, a játék visszatesz minket a tragédia pontjára és egy bizonyos sebességről folytathatjuk tovább a futamot. A játékosnak nincs adott számú élete, annyiszor törjük rommá magunkat, amennyiszer csak akarjuk, csak épp ez nem túl célszerű; legalábbis a Karrier módban semmiképp.
Autolog a lelke mindennek Akár ezzel a funkcióval is kezdhettem volna ezt a cikket, mivel az Autolog a Hot Pursuit olyan része lett, amely nélkül vélhetően kevésbé lenne érdekes az új rész. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, lényegében a játék közösségi részéről van szó, amely nemcsak a többjátékos módhoz szükséges, hanem konkrétan mindenhez. Az Autolog tárolja minden, a játékkal kapcsolatos adatunkat, tehát például azt is, hogy épp, hol állunk a Karrierben, vagy épp hány kilométert tettünk meg eddig. Senki ne aggódjon, nem egy előbb-utóbb öntudatra ébredő MI-ről van szó, hanem az Autolog csupán egy góc, a játék origója, ahová minden adat befut. Az első indítás során egy rövid bemutatót is kapunk a szolgáltatás főbb funkcióiból, ami elsőre talán meghökkentő lehet egyesek számára. Egyrészt kapásból egy profilkép feltöltésével kezdhetünk, majd összekapcsolhatjuk magunkat a barátainkkal, akik nyilván ugyanebben a játékvilágban töltik el szabadidejüket.
A velük történő csevegési lehetőségen remélhetőleg senki nem lepődik meg, a fejlesztők azonban itt nem álltak meg, mi természetesen az ő általuk elért eredményeket, trófeákat is nyomon követhetjük, ha pedig kedvünk tartja, akkor versenyre is hívhatjuk őket. Itt nemcsak arról van szó, hogy szépen összeszedünk 6 embert, majd mehet a hosszú kilométereken át tartó, „ki ér be előbb?" verseny, hanem kisebb szereposztásra is van lehetőségünk.
A legjobb bulik egyike, amikor az egyik ember bevállalja a rendőr szerepét, a többiek pedig galád bűnözők módjára próbálják megkeseríteni az életét. El tudom képzelni, hogy egy jó társaságban mekkora őrjöngés lehet egy ilyen meccs közben.
Az Autolog tehát kötelező elem a multiplayeres mókázáshoz, de úgy is lehetünk „multiplayerek", hogy nem csatlakozunk egyetlen másik versenyhez sem. Csupán figyeljük, hogy a barátok milyen eredményeket érnek el, majd pedig ezeket próbáljuk megdönteni. Ha sikerült, akkor a baráti listán lévő összes emberke értesül például az új szintidőről, ha azonban ez nem elég valakinek, akkor a beépített Üzenőfalra is kiírhatja, mit sikerült épp teljesíteni.
Ha netán az egyik barátunk még így sem hiszi el, hogy már pedig sikerült az ő eredményét megdönteni, akkor egy fotóval igazolhatjuk a trónfosztás tényét. A rendszer ajánlásokat is képes tenni, azaz jelez, ha például valaki megdöntötte a rekordunkat, illetve kihívásokat is ajánl reputációnk, a ranglétrán betöltött helyünknek megfelelően.
A játékon belül egy mini képgaléria is található, ahová a verseny alatt készített képek kerülnek fel. A képet jellemző fontosabb infók mellé hozzászólásokat is fűzhetünk, ahol aztán végleg sárba tiporhatjuk kétkedő barátainkat. A Híreket összegyűjtő oldal nyilván nem tudja a GSO RSS-csatornáját olvasni, ellenben az összes, a Need for Speed szériával kapcsolatos hír megjelenik itt. A skála végén lévő Boltban pedig a letölthető tartalmakat lehet majd megvásárolni, ám ezek érkezéséről, számáról egyelőre nincs információnk.
Grafika, irányítás Mivel csak a PS3-as verziót tudtuk kipróbálni még a megjelenés előtt, ezért a grafikát egy picit nehezen lehet megítélni. A full HD TV-re kötött konzol képe ugyan nem okozott meglepetést, de engem mint PC-s játékost ennél a játéknál nagyon zavart az élsimítás hiánya. A PC-s kiadásnál ez a kis hiányosság nyilván kiküszöbölhető, a konzolosok pedig elégedettek lesznek azzal, hogy nincs szükség semmi finomhangolásra, azonnal akadásmentesen fut a játék. A környezet most is nagyon szépre sikeredett, de legfőképpen az autók kivitelezéséért érdemel dicséretet a Criterion. Az ütközések grafikai megjelenéséről már szóltunk, így már csak a menü maradt, ami kellően letisztult és modern, és mellőz minden olyan látványelemet, ami csak megzavarná a játékosokat.
Apropó pályák. A pályaszerkesztésben semmi kivetnivalót nem találtunk, jó sok helyet hagytak a fejlesztők az autóknak, így látványos csúszásokkal lehet bevenni egy komolyabb kanyart is. A levágások, mint a korábbi részekben, most is részei a játéknak, és ahogy korábban, most is erősen ajánlott a használatuk. A képernyő bal alsó sarkában egy minitérképen láthatjuk, hogy épp merre haladunk, és milyen levágás jön. Nem mindegyikbe kell azonnal belemenni, de adott esetben a győzelembe is kerülhet, ha épp kihagytunk egy fontos rövidítést.
Az irányítás konzolon semmi újat nem hoz, talán csak annyi tűnt fel nekem, hogy az autók még mindig nehéz vasdarabnak tűnnek. Mivel ebben a játékban 200-250 km/h-val is be lehet venni egy kanyart, ezért végül is ez nem meglepő; úgy látszik, ez a nehéz autós tulajdonság örökké benne marad az NFS-ekben. A PC-s változatról nem tudok nyilatkozni, de nem hinném, hogy a Burnout után nagyon mellényúltak volna a Criterionnál.
Jó lett ez Összességét tekintve nincs semmi komoly baj az új Need for Speeddel. Aki szereti ezt a stílusú autóversenyzést, illetve bejön neki a rendőrös vonal, és az ellenfelek szívatására kitalált cselekvések, nem fog csalódni. Sőt, pillanatnyilag ennél jobbat nem is fog találni. Ismét fel lehetne hozni a Burnout: Paradise-t, vagy megemlíteni a TDU-t vagy a Blurt konkurens játékokként, de egyik sem azt nyújtja, amit az NFS: Hot Pursuit. Tény, hogy nem szükséges a játékhoz komoly agymunka, a rendőrök kicselezéséhez inkább pimaszság és bátorság kell.
Az idősebbek lehet, hogy hamar beleunnak majd ebbe a részbe, ám ezért van az Autolog, ami számukra is új lehetőségeket nyit meg. A sorozattal most ismerkedő játékosok semmiképp se hagyják ki, a szimulátoros, zárt pályás versenyzői lét kedvelői azonban várják meg inkább a Shift 2-t.
Pro:- száguldozás a régi módi szerint
- Autolog
- rendőrök és ellenfelek szívatása
Kontra:- még mindig csalnak a rendőrök
- egy idő után unalmas
88
Fifa Street 2 (PSP Essentials)
Perverz kelet? - A hentai és a játékok világa
Sucker Punch Annihilation
