Hirdetés

Need for Speed: Rivals - újabb ingyen DLC

|

A Genfi Autószalon alkalmából ez EA egy svéd szörnyeteggel lepi meg a Rivals játékosait.

Hirdetés

A Need For Speed széria rajongói manapság leginkább a közelgő film miatt lehetnek izgatottak, és azt is tudjuk, hogy a Rivalst fejlesztő Ghost Games komoly átszervezésen ment keresztül, ugyanis a kiadó nem náluk képzeli el a sorozat jövőjét. Az először 1905-ben megrendezett Genfi Autószalon alkalmából azonban még kap egy új négykerekűt a Rivals is.

A repertoár legújabb darabja pedig nem más, mint a svéd Koenigsegg által épített One:1 nevű modell, ami joggal pályázhat a világ leggyorsabb autójának címére. Bár úgy tűnik tényleges végsebességét soha nem érheti el. A korábbi csúcstartó Bugatti Veyron Super Sport ugyanis 1184 lóerős teljesítménye mellett 1888 kilogrammot nyomott, ezzel szemben a One:1 ötliteres, V8-as motorja 1340 pacit présel ki magából valahol 7600 fordulat körül, ám ami ennél is lenyűgözőbb, hogy az autó maga pontosan annyi kilogrammot nyom, ahány lóerőt előállít a motor (az egy-egyes súly-lóerő arányról kapta a nevét is az autó).

Ennek köszönhetően a végsebessége bőven 440 km/h felett lehetne, ám az autóra szerelt gumikat "csak" a 440-es határig hitelesítették, így ennél nagyobb sebességre gyorsítani nem biztonságos. Nos, ezt a szörnyeteget kapja meg minden Need For Speed: Rivals-játékos a PC, Xbox One, Xbox 360, PlayStation 4 és PlayStation 3 platformokon, méghozzá teljesen ingyen. Egyébként ez az egyetlen lehetőségünk, hogy ezt a szörnyeteget vezessük, ugyanis a valós példányok közül már mindegyik elkelt, még az autó leleplezése előtt.

Ti elviszitek egy körre?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)