Hirdetés

Nem csak pletyka a PlayStation 4.5

|

Újabb források bukkantak fel, akik azt állítják, az átdolgozott, erősebb PlayStation 4 igenis valóság.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt kezdtek el pletykálni arról, hogy a Sony már most félig-meddig a generációváltásra készül, és a GDC-n fel is hívták a fejlesztők figyelmét a fejlesztés alatt álló konzolra, amit sokan PlayStation 4.5 néven emlegetnek.

Most újabb szivárogtatók bukkantak fel, a Digital Foundry értesülései szerint pedig a Sony már el is készítette a prototípusokat, amelyeket PlayStation 4K néven emlegetnek. A név azért lehet egy kicsit megtévesztő, mert jelenlegi információink szerint csak a GPU-t cserélnék erősebbre, ez pedig kevés ahhoz, hogy a játékokat 4K-ban futtassa a konzol, mermóriából is több és gyorsabb modulokra lenne szükség, az meg már igazából a PlayStation 5.

Mivel a PS4 inkább a hardcore gamerek konzolja, annak sem nagyon látjuk értelmét, hogy multimédiás irányba induljon a Sony, hiszen épp ezzel tettek szert némi előnyre a Microsofttal szemben, hogy a játékokra fókuszáltak. A forrás szerint a konzol csak 2017-ben jelenhet meg, úgyhogy van még időnk találgatni.

Címkék: #sony #gdc
Platformok: PlayStation 4
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)