Hirdetés

Mire E3-ig számolok - Nintendo

|

Várhatóan rengeteg újdonsággal és egy világbajnoksággal érkezik majd a Nintendo az E3 2015-re, mi pedig alig várjuk már, hogy minél több részletet áruljanak el. Megmutatjuk nektek, mire számítunk tőlük.

Hirdetés

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nagy konzolgyártók sorából a Nintendo valahogy mindig is kilógott egy picit. Talán pont a szokásosnál hajszálnyival eltérő megoldásaik miatt, de az utóbbi időkben növekedést könyvelhetett el a japán cégóriás, hardver és szoftver fronton egyaránt. A 3DS és a Wii U népszerűsége is növekszik, de a cég már dolgozik következő konzolján, a Nintendo NX-en, valamint mobiljátékok is lesznek valamikor. A hamarosan kezdődő E3-ra tervezett újdonságok java része is az előbb említett két konzolra várható.

Se NX, se Iwata

Kezdjük gyorsan azzal, ami biztos nem lesz, az kevésbé izgi: a Nintendo egyelőre nem kíván semmilyen információt közölni a nemrég bejelentett, NX kódnév alatt futó új konzolról. Az NX bejelentés idejében rögtön leszögezték, hogy 2016-ig ne számítsunk részletekre a New 3DS-t váltani kívánó rendszerről, ezért nyugodtan letehetünk az E3-as jelenlétéről is, bár érhetnek még minket meglepetések. Továbbá azt is érdemes megemlíteni, hogy a Nintendo első számú embere, Satoru Iwata ismét nem tud megjelenni Los Angelesben. Tavaly egészségügyi problémák miatt volt kénytelen távol maradni, idén szerencsére jól szolgál az egészsége, csupán üzleti okok miatt nem tud részt venni az E3-on.

Zelda, DeNA partnerség és a mobilpiac

Mint ahogy ez mostanában minden nagyon várt címmel megesik, a The Legend of Zelda Wii U változatának megjelenését is áttolták 2016-ra. Eiji Aonuma március végén egy videóban közölte a sajnálatos hírt, miszerint úgy döntöttek, hogy semmiképpen nem adják ki idén a játékot. A producer szerint a döntés hátterében semmilyen komolyabb probléma nem áll, mindössze arról van szó, hogy több időre van szükségük ahhoz, hogy minél tökéletesebb formában adják oda a játékot a rajongók kezébe. Aonuma arra is kitért, hogy a fejlesztés során olyan új dimenziók nyíltak meg számukra, amiket eddig egyetlen Zelda játékban sem láthattunk, ezért is szükséges a halasztás, ugyanis fel akarják használni ezeket az ötleteket ahhoz, hogy tovább mélyítsék a játékmenetet. Ebből persze nem az következik, hogy nem számítunk semmilyen bejelentésre a The Legend of Zelda Wii U kiadásával kapcsolatban, egy új trailer, néhány röpke infó azért csak-csak előkerülhet.

Mobiljátékok terén viszont más a helyzet, úgy gondoljuk, hogy a Nintendo valószínűleg mesélni fog majd a telefonpiaci tervekről, mivel elég komolyan gondolják a nyitást az új felhasználói szegmens felé. A DeNA-val kötött partnerprogram jól tükrözi, hogy nem csupán egyfajta mellékes próbálkozásról van szó, hanem valóban szeretnének jó eredményeket elérni. Több mint valószínű, hogy hallani fogunk pár új részletet a megállapodásról, valamint arról a öt címről is, amit a Nintendo a következő üzleti év végéig mindenképpen szeretne a piacon látni. Reméljük, hogy sok érdekességet mondanak nekünk ezekkel kapcsolatban, mert ha nem, akkor picit csalódottak leszünk.

Visszatért az NWC, jöhetnek az új Amiibók

25 év után ismét megrendezésre kerül a Nintendo World Championships! Valószínűleg rendkívül fontos szerepet szán a Nintendo a bajnokságnak, hiszen ahogy ti is láthatjátok, meglehetősen sok idő telt el a legutóbbi megmérettetés óta. A selejtezők alig pár napja zajlottak le, úgyhogy az E3-on már csak a szerencsés továbbjutók mérkőzhetnek meg egymással különböző Nintendo játékokban. Mivel az egészet streamelni fogják, akár minden egyes pillanatot végig figyelemmel tudtok majd követni. A selejtezőket egyébként a Super Mario Bros., a Super Mario Bros. 3 és a Dr. Mario játékokkal vívták.

Valószínűleg nem fogjuk megúszni új Amiibo figurák nélkül sem. Váratlan fordulat lenne, ha esetleg egyetlen egyet sem látnánk belőlük, főleg azért, mert a figurák a Wii óta a cég egyik legnagyobb dobásának számítanak. Talán új Smash Bros. tartalmakat remélhetünk, de az sem kizárt, hogy még megjelenés előtt álló címekhez jelentenek be pár Amiibo-t. Esélyes még, hogy itt kerül szóba a Yoshi’s Wooly World, mivel egyrészt közel van a megjelenés, másrészt a Nintendo Direct során már megmutatták azokat a szőrmés figurákat, amelyek segítségével egy második Yoshit tudunk előcsalni a játékban.

Amikről jó lenne hallani

Reménykedünk abban, hogy kapunk némi Star Fox információt is, ugyanis nem túl sok mindent hallottunk felőle az utóbbi időkben. Még a tavalyi E3 során láthattunk belőle egy demót, ami ugyan nem mutatott meg túl sok mindent a játékból, de legalább biztosított minket a felől, hogy jól van és készülget. A Star Fox megjelenése egyébként a The Legend of Zelda Wii U elé volt bejegyezve, elvileg ez a Zelda halasztása miatt sem változott. Ha már sci-fi vonulat, nem mehetünk el a Project Guard című tower-defense mellett sem, illetve jó lenne tudni, hogy áll a Project Giant Robot is, amiben a játékosoknak hatalmas robotokat kell építeniük, majd utána szépen legyűrni az ellenséges felhasználó vasszörnyét (meg a várost). Mindhárom cím Shigeru Miyamoto nevéhez köthető, aki már kifejtette, hogy nem zárkózna el egy külsős fejlesztő segítségétől annak érdekében, hogy gyorsabban tudja kiadni a játékait. Bízunk benne, hogy hallunk majd egy-két új dolgot ezekről is.

A Xenoblade Chronicles X Japánban már levehető a boltok polcairól, a nyugati megjelenés viszont csak az E3 után fog bekövetkezni. Emiatt szinte borítékolható, hogy egy picit előszedik a játékot, mivel konkrét megjelenési dátumunk még nincsen, nem tartjuk kizártnak, hogy akár ezt is megtudhatjuk. Ha már így dobálózunk a dátumokkal kapcsolatos feltételezésekkel, érdemes még kitérni a Wii U-exkluzív Devil’s Thirdre, ugyanis a Vallhala Game Studios és a Nintendo SPD pár évet már beleölt a projektbe, de az érkezéséről még mindig nem tudunk semmit.

A Nintendo rajongók nagyon bíznak egy esetleges Metroid visszatérésben, a legutolsó rész óta jó pár év eltelt, úgyhogy ez a franchise is megérett egy rebootra, mostanában amúgy is divat minden klasszikust modernizálni. Ha már remake, jó ideje pihen az F-Zero sorozat is, nem tudjuk, hogy egy futurisztikus autóversenynek lenne-e létjogosultsága a mai időkben, bár az is igaz, hogy dicső múlt áll mögötte. 

 

Természetesen nálunk nem fogtok lemaradni semmilyen Nintendo címmel kapcsolatos eseményről, sőt, a show minden fontos mozzanatáról beszámolunk majd nektek az E3-as aloldalunkon.

A Nintendo sajtókonferencia közvetítés június 16-án, délután 6-kor kezdődik, tartsatok velünk!

Korábbi E3-as kedvcsinálóink:

Mire E3-ig számolok - Sony

Mire E3-ig számolok - Ubisoft

Mire E3-ig számolok - Electronic Arts

Mire E3-ig számolok - Microsoft

Mire E3-ig számolok - Bethesda

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)