Hirdetés

The Legend of Zelda - tévésorozaton dolgozik a Netflix és a Nintendo?

|

Egyes madarak azt csiripelik, hogy a Zelda és Link felejthetetlen kalandjai egy tévésorozat formájában is folytatódhatnak.

Hirdetés

A The Legend of Zelda már több, mint 20 éve a Nintendo egyik legidőtállóbb márkaneve, szóval nem meglepő, hogy a cég esetleg több úton is szeretné életben tartani és erősíteni. Most egyes források azt állítják, hogy a Nintendo a Netflix csapatával karöltve szeretné a tévéképernyőkre költöztetni a manósapkás kalandort.

Nem ez lenne a Nintendo első próbálkozása a tévében, hiszen annak idején Mario is aktívan kivette a részét a tévés szereplésekből, viszont az is igaz, hogy azóta nem nagyon próbálkoztak ilyesmi ötletekkel. A Wall Street Journalnak pletykálkodó informátor állítólag "közeli kapcsolatban áll a témával", de azért persze érdemes ezt dolgot egyelőre egy kis egészséges szkepticizmussal kezelni.

A Netflix elméletileg úgy írta körül a sorozatot, hogy "olyan, mint a Trónok Harca, csak családbarátabb felfogásban", amit még nem igazán tudunk egyelőre elképzelni, de már csak ezért is szeretnénk, hogy valóban elkészüljön. A probléma csak annyi, hogy ha minden igaz, akkor a sorozatnak még nincsen írója és nagyon kezdeti fázisban van, szóval akár az is lehet, hogy a Nintendo még azelőtt elkaszálja, hogy elkészülhetne.

Ti mit gondoltok? Ki alakíthatná a főbb szereplőket?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)