Hirdetés

Jövő nyáron érkezik a Nintendo új konzolja, az NX?

|

Ha minden igaz, a gyártók már megkapták az utasításokat az első sorozat legyártására és már a megjelenés időpontját is tudjuk.

Hirdetés

A Nintendo következő játékkonzolja, vagyis a Nintendo NX jelenleg a cég egyik legnagyobb titka, olyannyira nem bízzák a véletlenre, hogy az idei E3-on egy szót sem hallottunk a konzolról. A Wii U felemás sikere után persze mindenkit érdekel, hogy a vállalat hogyan próbálja majd egy kicsit megfordítani a szerencséjét, most pedig lehet, hogy kiderült a sorsfordító pillanat időpontja.

Ha hihetünk a pletykáknak, akkor a konzolt gyártó partnerek már utasítást kaptak arra, hogy gyártsanak le egy próbakört a készülő konzolból még idén, hogy aztán 2016 júliusában már megjelenhessen a végleges sorozat, melyet (a legtöbb műszaki cikkhez hasonlóan) a Foxconn gyárban fognak majd gyártani. Korábban arról volt szó, hogy Satoru Iwata 2016-ban fogja majd felfedni a konzolt, viszont bejelentést és a megjelenést nem szokás ennyire közel tenni egymáshoz.

Azt mondjuk sajnos továbbra sem tudjuk, hogy pontosan milyen gép is lesz majd a Nintendo NX. A cég korábban annyit mondott róla, hogy "kifjezetten játékokra tervezett platform" lesz, illetve még azt is, hogy "egy teljesen új koncepció", de ugye ezt már elég sok dologra mondták, szóval nehéz rá építeni.

Ti mit gondoltok? Mire számítotok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)