Hirdetés

Megint bajban a Nintendo - senkinek sem kell a Wii U

|

Akár 335 millió dollárt is bukhat a Nintendo ebben a pénzügyi évben.

Hirdetés

Akár a piac nem érti a koncepciót, akár a Nintendo szeretett volna egy nem létező piaci rést betömni, a számok szempontjából irreleváns - egyszerűen nem fogy a Wii U. Nem szívesen lettem volna Iwata elnök úr helyében, amikor értesült arról, hogy az Xbox One alig másfél hónap alatt majdnem behozta, a PlayStation 4 pedig gyakorlatilag le is körözte a Wii U globális eladásait a megjelenése pillanatától számolva.

Nem véletlen, hogy az épp futó pénzügyi évre vonatkozó előrejelzésein módosított a japán gyártó, tehát 9 millió eladott Wii U helyett már csupán 2,8 millióban reménykednek. Ezzel párhuzamosan a 3DS várható értékesítési rátáját is visszanyesték 18 millió példányról 13,5 millióra. Végül, de nem utolsósorban az eladható szoftverek számát illetően sem olyan derűlátóak már Kiotóban mint korábban: 38 millió helyett csupán 19 millió Wii U játékkal és 80 millió helyett 66 millió 3DS játékkal számolnak. Az eredetileg tervezett 958,2 millió dolláros profit helyett várhatóan 335 milliós veszteséggel zárja a cég ezt a pénzügyi évet.

 

Ahogy ilyenkor lenni szokott, megszaporodtak azok a hangok, amelyek a vezetés számonkérését és elsősorban Satoru Iwata elnök fejét követelik, aki sietett kijelenteni, hogy esze ágában sincs lemondani annak ellenére, hogy saját magát tartja felelősnek a kialakult helyzetért. Elemzők szerint pedig az lenne a cég számára a megoldás, ha követné a Sega példáját, kiszállna a konzolgyártásból, és inkább a megmaradt platformokra adná ki játékait. Erre Iwata úgy reagált, hogy nem olyan egyszerű a megoldás, hogy Mariót átültetik okostelefonokra. Bár kétségtelenül tisztában vannak az okos eszközök elterjedésének a videojátékos szokásokra gyakorolt hatásával, és feltett szándékuk a cég üzleti modelljének átalakítása, mert ha nem változtatnak, elszalad mellettük a világ.

Ti minek örülnétek inkább, a régi Nintendónak, amelyik továbbra is csak a saját változó sikerű platformjain adná ki játékait, vagy egy megújult Nintendónak, amelyik nyitna más konzolok és a PC felé?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)