Nürburgring DLC a Forza Motorsport 3-hoz

Kapcsolódó játékok: Forza Motorsport 3

Csikand 2010. február 10. 14:14

A Turn 10 stúdió a nürburgi versenypálya DLC-be csomagolásával ünnepelte a Forza 3 kétmilliomodik példányának eladását.

A Turn 10 stúdió remekműve, a Forza Motorsport 3 októberi bemutatása óta már 2 millió példányban talált gazdára, ezért a gyártó nagy örömében egy új DLC csomagot készített, ami a németországi Nürburg középkori vára mellé, a hírhedt Nürburgringre repít bennünket.

Az "A-ring", vagy az ennél beszédesebb "zöld pokol" becenéven is emlegetett versenypályának három része van: az 1984-ben épült mostani Forma-1-es pálya, a Grand Prix, a ma már nem használt Südschleife, és az 1927-ben megnyitott legendás Nordschleife. Ez utóbbi talán a legismertebb pálya, amit különleges vonalvezetése, és rendkívüli nehézsége miatt minden autóversenyző, és persze autó félve tisztel, és ahol minden valamire való sportkocsit megnyúznak gyártóik.

Az értő autóőrültek kis csalódással vehetik tudomásul, hogy a fejlesztő csak a Grand Prix pályát modellezte le, és annak 5,148 km-es teljes, és 3,6 km-es rövidített szakaszát csomagolta a letölthető kiegészítőbe, melyet 400 Microsoft pontért (4,80 €) vásárolhatunk meg az Xbox Live-on.

A Turn 10 egyébként egy ideje már dolgozik egy tizenöt új kocsit tartalmazó DLC-n, amibe a Jalopnik.com autós blog szavazásán, a közönség válogathatta ki a gépeket egy 120-as listáról. A végeredményről itt olvashattok.


A Nürburgring a levegőből

    Pro:
  • szuper irányítás
  • atom versenyélmény
  • óriási mennyiségű tartalom
    Kontra:
  • élettelen környezet, „műanyag” grafika
  • lagymatag körítés
  • gyenge ütközés- és sérülésmodell
8.6

Címkék: dlc, letölthető tartalom, versenypálya, nürburgring, Xbox 360, Autóverseny


Nürburgring DLC a Forza Motorsport 3-hoz - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
timantes (2010. február 10. 20:54)
Inaktív)
...válasz Vendetta 14. kommentre:
 
minek neked ez a DLC PCre ??? hiszen még a játék sem jelent meg......
18
slipknotboy (2010. február 10. 20:43)
Jack Bauer (10/10)
szép nagy terület ez =)
17
Petix1992 (2010. február 10. 19:12)
Inaktív)
...válasz Vendetta 14. kommentre:
 
Én is ezt akarom, mert sajnos nincs Boxom
16
rudymester (2010. február 10. 18:30)
Dr. Gregory House (9/10)
A nagy Nordschleife benne van az eredeti Forza 3-ban. Azt minek tennék bele mégegyszer? Tessék tájékozódni!
15
Vendetta (2010. február 10. 17:54)
Inaktív)
Jó lenne ha ez jönne Pc -re!!
14
vargapeter55 (2010. február 10. 17:38)
Inaktív)
én nem rég drifteltem végig GT4-be AE86-al
13
aku11 (2010. február 10. 16:50)
Dr. Gregory House (9/10)
No, én a Project Gotham Racing-ben játszottam a Nordschleife-n. Na az gyilkos pálya! De a kedvencem lett azonnal! :D
12
Qbász (2010. február 10. 16:49)
Inaktív)
Azt hittem hogy egy ilyen kaliberü játék alapból tartalmazza ezt a pályát....
11
Cooper911 (2010. február 10. 16:47)
Inaktív)
Ja ha esetleg valaki a Nordschleifén (22km-es pálya) akarna száguldozni akkor ezzel megteheti:
http://cdgalaxis.hu/PC/15725/race-2007--gtr-evolution.html
10
Cooper911 (2010. február 10. 16:44)
Inaktív)
...válasz Fpocok 2. kommentre:
 
Kettőért.
De egyébként az.
A hosszú változatért még úgy ahogy megérné.
9
bbankrablo (2010. február 10. 15:36)
Jack Bauer (10/10)
Ez ciki...Kb annyit ér mintha az NFS3-hoz pénzért adták volna az extra autókat-pályákat...Ezért fizetni...
Maga a játék biztos jó! De ez...
8
Draco0806 (2010. február 10. 15:26)
Inaktív)
Hmm, tényleg műanyagnak néz ki minden. :D
7
dave147 (2010. február 10. 15:18)
Jack Bauer (10/10)
Nekem elég volt a Gran Turismoban ezen a pályán 24 órát menni :D
6
Sakal6 (2010. február 10. 15:14)
Dr. Gregory House (9/10)
hatalmas ez a pálya, kár hogy csak a kicsit csinálták meg, és hogy nincs ez a játék pc-re
5
kilipeti (2010. február 10. 14:54)
Inaktív)
szééép :D
4
Zs0lt16 (2010. február 10. 14:46)
Dr. Gregory House (9/10)
Wartburg, turbo trabi :D. Trabant DLC comig soon :D
3
Fpocok (2010. február 10. 14:46)
Dr. Gregory House (9/10)
Tehát 5 euró egy darab mapért? Pofátlanság.
2
hagymaschips (2010. február 10. 14:38)
Inaktív)
Vajon Mi lehetne a legdurvább javaslat versenyszemélygépjárműnek?
A Trabant biztos előkelő helyen lenne.
1
Oldal: 1 |

Forza Motorsport 3

Fejlesztő: Microsoft

Kiadó: Microsoft

Platform: Xbox 360 | Stílus: Autóverseny

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Essence of Forza Motorsport 3
Egy srác (1000rr) adott nekem egy adag FM 3 videót, amit ő mentegetett el. Nekem a játék nincs meg, de szívesen vágtam belőle egy kis klippet. Egy 3 perces szösszenet a végeredmény, jó szórakozást.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Legends (PSP Essentials)

2.690 Ft

FORZA MOTORSPORT 3 TESZTEK, ELŐZETESEK

FORZA MOTORSPORT 3 AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS!

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

2012. május 26. 09:22

Eredetileg a Hitman: Absolution extrájának tervezték, mégis önálló játékként is megállja a helyét a Sniper Challenge - ezt a most kiadott kulisszák mögötti videó is bizonyítja.

Jó Reggelt! 2012.05.26.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix