Hirdetés

Oculus Rift - jövőre indul a felhasználói béta

|

Az Oculus Rift egyelőre csak a fejlesztők számára elérhető, egyes értesülések szerint azonban akár fél év múlva megérkezhetnek az első felhasználói példányok.

Hirdetés

Az Oculus Rift második szériás fejlesztői változata, a DK2 másfél hónappal ezelőtt érkezett meg az előrendelőkhöz, és mivel egyelőre hivatalosan csak számukra elérhető az eszköz, az átlag felhasználók még nem igen találkozhattak vele. Kivéve azokat, akik eljöttek az augusztus végi Gamenightra, mert ott bizony volt egy.

Azt eddig is tudtuk, hogy a végleges változatra még várni kell, hiszen a szemüvegnek szoftveresen is van még hová fejlődnie, illetve a hardveres résznél is hallottunk már olyan tervekről, mint a magasabb képfrissítési ráta, a 4K-s felbontás és a könnyített szerkezet, így borítékolható volt, hogy amíg nem sikerül megállapodni a végleges konfigurációban, addig nem kap mindenki a szemüvegből.

A Techradarnak most több forrás is megerősítette, hogy az Oculus Rift a Google Glass megjelenéséhez hasonló rajtot tervez, valamikor 2015 nyarán. Egyikük szerint a béta akár már áprilisban elindulhat. Ez azt jelenti, hogy első körben csak limitált példányszámban lesz elérhető az eszköz, a cég így akarja felmérni, hogy mekkora a vásárlói és viszonteladói érdeklődés a szemüveg iránt.

Ti tervezitek egy Oculus Rift beszerzését?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)