Hirdetés

A gamer gyerekek jobban teljesíthetnek az iskolában?

|

Ezúttal az OECD megbízásából dolgozó kutatók jutottak arra, hogy akár az iskolai teljesítményben is segíthetnek a játékok, de persze csak ha senki nem visszük túlzásba.

Hirdetés

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) célja alapvetően az, hogy a tagországok kormányainak munkáját segítse a legkülönbözőbb módokon, például különböző ajánlásokon és tanulmányokon keresztül. A legutóbb kiadott tanulmányukban megvizsgálták, milyen hatással is vannak a videojátékok a gyerekek iskolai teljesítményére, az eredmények pedig talán meggyőznek néhány szkeptikus szülőt.

Ugyanis a szakértők arra jutottak, hogy ha a lurkók nem viszik túlzásba a játékot, az még jó hatással is lehet az év végi bizonyítványra. A játékok elsősorban olyan területeken segíthetnek, mint a matematikai problémák megoldása, földrajzi ismeretek, térképolvasás, vagy például a világűrrel kapcsolatos ismeretek. Ahhoz viszont, hogy tényleg fejlődjenek, fontos, hogy egyedül játsszanak, és ne egy többjátékos környezetben.

Az egész kérdéskört a nemi egyenlőtlenségek kifejeződése kapcsán vizsgálták az oktatás világában, és bár a játékok részben felelősek ezekért a különbségekért, segíthetnek felszámolni is őket. Elég nagy ugyanis a különbség abban, milyen hányada játszik gyakran a fiúknak és a lányoknak. Itthon például míg a fiúk 44 százaléka mondta, hogy napi rendszerességgel játszik, addig a lányoknál ez csak 11 százalék volt, de Hollandiában, ahol a legnagyobb a különbség, ez az arány 42 és 4,6 (!) százalék.

Az elemzők szerint az lenne az optimális, ha közelítene egymáshoz a két szám. A lányoknak ugyanis ez segítene kitörni azon a nemi sztereotípiák hatása alól, amik miatt ritkábban lépnek természettudományos pályákra (az OECD tagországokban mindössze a nők 5%-a dolgozik mérnöki vagy informatikai területen), mert például játék közben önbizalmat szerezhetnének ezeken a területeken.

A fiúk esetében viszont arra jutottak, hogy általában a kevesebb játék lenne optimális, ugyanis sok fiú játszik inkább többjátékos környezetben, amik az iskolában nem segítik őket (ezt mutatják a PISA-felmérések eredményei), de mivel sok időt vesznek el, a diákok gyakran hanyagolják miattuk az iskolai kötelességeiket, vagy akár késnek óráról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)