Hirdetés

Olcsó PC játékok - észbontó akciók mindenfelé

|

Ismét körbenéztünk az interneten, hogy megkeressük melyek azok a PC játékok, amelyekért most éppen nagyon kevés pénzt kérnek.

Hirdetés

Most az ablakon kinézve azt kéne mondanunk, hogy a napsütéses időre való tekintettel menjetek ki játszani a szabadba, de arra gondoltunk, hogy inkább megnézünk néhány olyan leárazást, ami annyira kedvező, hogy az már-már felháborító.

Lassan mindenhol vége van a tanévnek, ezért érthető, hogy a játékfejlesztők megpróbálnak mindent megtenni, hogy az ő termékükkel töltsétek ki a hirtelen rátok zúduló szabadidőt, de nézzük is meg, hogy milyen lehetőségek állnak ezúttal rendelkezésre.

Mielőtt nagyon belelendülnénk azért jegyezzük meg, hogy az eheti Humble Bundle és a Humble Store tavaszi leárazása is még mindig aktuális, szóval aki pár nappal ezelőtt valami számunkra elképzelhetetlen oknál fogva nem látta, az mindenképpen pótolja a lemaradást.

Viszont következőnek szokás szerint nézzük meg a notórius leárazókat, először a gog.com-ot, mely ismét botrányosan csekély összegekért cserébe kínál nagyon-nagyon jó játékokat. Ezúttal az IndieMix promóció keretében főleg független csapatok alkotásait hajítja utánunk, köztük To The Moon ($1,99), vagy a Drive-rajongóknak kötelező Hotline Miami ($2,49) játékokkal, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk, aki szereti a 80-as évek neon stílusát és a kor játékaira jellemző könyörtelen nehézséget. A teljes listát erre tudjátok megtekinteni, csak rá kell bökdösni a négyzetekre és máris kiírja, hogy mennyi pénzt takarítotok meg.

Megszokott módon a Steam is tartogat pár meglepetést. Korábban már írtunk nektek a kihagyhatatlan BioShock Triple Pack nevű csodáról, ami a három BioShock játékot kínálja összesen 15 euróért, ami azért egészen elfogadható három ilyen kaliberű játékért (a DLC-k is olcsóbbak!). Már ez is elég lenne, de van még pár elég jó ajánlat, amiért érdemes átböngészni a listát, vegyük például a Dragon Age: Origins Ultimate változatát (€4,99), a Darksiders 2-t (€7,49), vagy a Terrariát (€2,49).

Mostanra legyen elég ennyi, napi poénnak pedig nézzétek meg ezt az Action Henk nevű jópofa indie ügyességi játékot, aminek egy korai alfa változatát ingyen játszhatjátok a böngészőben. Aki először kerül fel valamelyik pályán a toplista élére, annak jövünk egy Sport szelettel.

Titeket melyik akció győzött meg? Tudtok még valami kihagyhatatlan ajánlatot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)