Operation Flashpoint: Dragon Rising - Nincs több tartalom

Kapcsolódó játékok: Operation Flashpoint 2: Dragon Rising

Vakka 2010. február 17. 10:44

A Codemasters befejezettnek tekinti az Operation Flashpoint: Dragon Rising projektet.

Két DLC és néhány javítócsomag után a Codemasters nemrég a hivatalos fórumán jelentette be, hogy a részéről befejezettnek tekinti az nagy Operation Flashpoint történelem Dragon Rising fejezetét. Ennek értelmében a hamarosan PS3-ra is megjelenő Overwatch DLC után sem javításra, sem más letölthető tartalmakra nem lehet majd számítani.


„Sajnáljuk, ha a Dragon Rising és a két DLC után még több tartalomra vágytok, de most a jövőbeli nagyszabású tervek a legfontosabbak a csapat számára, aminek tragjai jelenleg is buzgón tervezik a modern hadviselés jövőjét. Tartunk attól, hogy egyeseket most elkeserítettünk ezzel, de kérünk mindenkit, hogy felnőtt és építő kritikát fogalmazzon meg ebben a topicban."-áll a bejegyzésben.


Az életben nincs már több móka...

Nos, egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. Hiszen egyfelől az Operation Flashpoint: Dragon Rising terén, fejlesztői részről ezentúl annyiból kell gazdálkodni, amennyi jelenleg rendelkezésünkre áll (bár a modderek még megmenthetnek minket), másfelől viszont látni lehet, hogy valami új lövölde is készül a Codemasters boszorkánykonyhájában. Azért kár.

 

    Pro:
  • pont a megfelelő szimuláció/arcade arány
  • gyors és élvezetes, PC, Xbox, PS3
  • sokban emlékeztet az első OFP-re
    Kontra:
  • néha túl egyszerű 3D-modellek
  • rövid kampány
  • nem tudtuk tesztelni a multit
9

Címkék: operation flashpoint dragon rising, dlc, patch, javítás, tartalom, letölthető tartalom, PC, Xbox 360, Playstation 3, FPS, Taktikai


Operation Flashpoint: Dragon Rising - Nincs több tartalom - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Vendetta (2010. február 18. 15:48)
Jack Bauer (10/10)
Nem lett rossz game!
26
E-100 (2010. február 17. 23:40)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Tomo95 24. kommentre:
 
A Ghost Recon azért jó volt!!
25
Tomo95 (2010. február 17. 23:37)
Inaktív)
...válasz E-100 22. kommentre:
 
Mindkettő elég gyenge......
24
slipknotboy (2010. február 17. 21:35)
Jack Bauer (10/10)
elég volt már sok tartalomból szerintem
23
E-100 (2010. február 17. 21:30)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Balcry 20. kommentre:
 
Jó játék lett volna, ha van normális grafika!! a fű meg az emberek olyan egyszerűen voltak megcsinálva hogy az nevetséges!! Ha megnézel egy Ghost Recon 2-tőt, meg ezt a szart, látni fogod melyik a jobb!!
22
E-100 (2010. február 17. 21:26)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Tr0jan 15. kommentre:
 
Ha nem lennél akkora kocka mint amekkora vagy akkor tudnál külömbséget a jó meg a szar között tenni!! De ha neked ez 2009-ben szép grafika volt, akkor csak sajnálni tudlak kivéve akkor ha szemüveges vagy a sok kockulástól!
21
Balcry (2010. február 17. 19:21)
Inaktív)
Egyáltalán nem jött be a játék, nem vagyok a taktikai játékok híve! Ha én leülök játszani, akkor azért teszem, hogy szórakozzak, nem pedig, hogy idegeskedjek, meg "vért izzadjak" a játékban! És a Dragon Rising néha már már frusztráló volt!
20
Wolvi (2010. február 17. 18:02)
Jack Bauer (10/10)
De legalább vannak hozzá DLC-k
19
gael (2010. február 17. 17:46)
Inaktív)
allitolag komoly emberkeket vadasznak a kovetkezo reszre,a Black-bol mar vannak paran nalluk.
18
Petix1992 (2010. február 17. 17:20)
Inaktív)
Ha már harci szimulátor, akkor inkább az Arma II
17
xboy1024 (2010. február 17. 15:45)
Jack Bauer (10/10)
Hát igen, míg meg nem jelenik a cucc, addig hitegetnek, hogy majd sok javítás, meg plusz tartalom fog érkezni, de ahogy megjelent a játék és sokan megveszik, sz@rnak az emberre, ha meg nem veszik meg sokan, akkor azért nem csinálnak plusz tartalmat, mert nem éri meg. Játékfejlesztés 2010-ben
16
Tr0jan (2010. február 17. 14:38)
Inaktív)
...válasz E-100 12. kommentre:
 
xD egy vélemény
15
Rolike (2010. február 17. 13:55)
Adama admirális (8/10)
...válasz Danta 3. kommentre:
 
A flashpoint modderei sz*rnak a dragon rising-ra. Kevés köze van a flashpoint-hoz. Ők az arma és arma2 mögött állnak.
14
DRE-X (2010. február 17. 13:21)
Jack Bauer (10/10)
...válasz timantes 8. kommentre:
 
jah nem valami hosszu távu cél volt ugy tunik :D
13
E-100 (2010. február 17. 13:09)
Dr. Gregory House (9/10)
"néha túl egyszerű 3D-modellek"

Nem túl egyszerű!! hanem 2009-hez képest egy nagy rakás szar!! egyátalán nem kár azért a játékért!!
12
Tomo95 (2010. február 17. 12:25)
Inaktív)
Hát,két DLC végülis elég,a régi játékoknál az ember semmit nem kapott,max egy patchet,úgyhogy nem tudom mire van a felháborodás.Az igazat megvallva viszont maga a játék nem lett olyan jó,szóval akármennyi DLC és patch sem tud rajta igazán segíteni.
11
tubakos (2010. február 17. 12:23)
Inaktív)
Két DLC egész szép, meg ha a játék jól működik akkor patchek sem kellenek. Szerintem nem kell nagyon bánkódni.
10
sleepyt (2010. február 17. 12:21)
Jack Bauer (10/10)
Szerintem, korrekt a fejlesztők részéről. Akkor lenne gáz ha minden hónapban DLC-ket dobálnának. Ha úgy érzik hogy nem tudnak többet tenni a játékhoz, akkor inkább ne tegyenek hozzá, mert még a elrontanák. Így van ez jól.
9
timantes (2010. február 17. 11:59)
Inaktív)
ennek a támogatása sem tartott valami hű de sokáig... szánalom fejlesztők!
8
Dragon139 (2010. február 17. 11:53)
Inaktív)
Kár!!Pedig vártam volna még 1 DLC-t a több "tartalom" miatt!!
7
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Operation Flashpoint 2: Dragon Rising

Fejlesztő: Codemasters

Kiadó: Codemasters

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: FPS, Taktikai

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Operation Flashpoint Dragon Rising - Eagle Offense Mission Video
Az Operation Flashpoint Dragon Rising aranylemezre kerülésének alkalmából készült videó.

Videó lejátszása

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

OPERATION FLASHPOINT 2: DRAGON RISING TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginejével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix