Hirdetés

Összeverekedett két ismert arc a DreamHacken

|

A Dota 2-ből ismert Loda és az eSporttal foglalkozó újságíró, Richard Lewis akasztottak bajszot a CS:GO backstage-ben.

Hirdetés

A DreamHack nemcsak egy verseny, hanem egy hatalmas LAN-party is egyben, ahová több mint 20 00 játékos látogatott ki idén. Természetesen hatalmas esport versenyek is zajlanak a napokban, azonban nem ezzel sikerült felhívnia magára a figyelmet a rendezvénynek.

Az egész azzal kezdődött, hogy Lewis megosztott egy képet , ami mellé egy elég durva szöveget is odabiggyesztett, ami Loda barátnőjére vonatkozott (ennek okai azóta sem tiszták, de Lewis azt állítja, nem tudta, hogy Kelly-é volt a tábla). Ezt követően Twitteren ment az adok kapok (érdemes egyébként végigolvasni az üzeneteket), míg nem a CS:GO színpad mögött esett egymásnak a két fél, akiket a helyszínen dolgozóknak kellett szétválasztani. Előbb a biztonsági személyzet, majd a rendőrség érkezett a helyszínre.

Mint minden verekedés, ez is úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Mindkét oldal a saját igazát bizonygatja, de egy biztos, hogy ennek abszolút nincs helye egy ilyen közegben. A DreamHack szevezői később a két fél aláírásával közleményt is kiadtak, amelyben elnézést kértek a történtekért. Lewisnak nem ez az első esete, hogy beleköt valakibe, talán ideje lenne, hogy könnyes búcsút vegyenek tőle az eSport szervezők.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)