Hirdetés

Overwatch - a játékmenet a legfontosabb, a pénz csak másodlagos

|

Jeff Kaplannek még több jó híre volt az Overwatchról azt követően, hogy elárulta, nem kell fizetnünk a karakterekért és a pályákért. Így például kiderült az is, hogy nem kell grindolnunk, hogy ne legyünk hátrányban a többiekhez képest.

Hirdetés

Bár az Overwatch megjelenésére még lehet, hogy fél évet kell várnunk, a játéknak már most rengeteg rajongója van, akik mindent minél előbb tudni szeretnének a Blizzard shooteréről. Az egyik legfontosabb kérdésüket ugyan Jeff Kaplan nemrég megválaszolta, de azért volt még néhány kérdés, amit egy interjúban tisztázott a Eurogamerrel.

Elmondta például azt is, hogy azért nem jelentették be már a Blizzconon, hogy a megjelenés utáni karakterek és pályák ingyen lesznek, mert akkor még egyszerűen nem döntötték el ezt. Kaplan szerint a Blizzard egyelőre elsősorban azon dolgozik, hogy az Overwatch egy szórakoztató játék legyen, a vele kapcsolatos üzleti döntések pedig csak ezután következnek a fontossági sorrendben. Ezért például azt sem tudják, egyáltalán bevezetnek-e bármilyen új módot, hogy a rajt után pénzt költsünk a lövöldére, erről valószínűleg az alapjáték megjelenésekor szerzett tapasztalatok alapján döntenek majd.

Kaplan arról is szót ejtett, milyen változásokat tapasztalhatunk majd, amikor jövő év elején (legkésőbb február elején) visszatér az Overwatch bétája. Ekkor vezetik be például a fejlődési-rendszerük egy ideiglenes változatát, ugyanis rengeteg játékos hiányolta ezt a feature-t a játékból például a stresszteszt alatt is. A játék rendezője elárulta, hogy a béta előtt két ilyen rendszert is kipróbáltak, majd elvetettek. Az új változatban pedig alapvetően a karakterünk kinézetét változtató cuccokat szerezhetünk majd, ha fejlődünk, a karakterünk erejét ez semmiképp sem fogja befolyásolni.

A 2002 óta a Blizzardnál tevékenykedő dizájner kitért arra is, hogy biztosan lesz rangsorolt játék: ezzel kapcsolatban a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy az egy-egy játékosból összesorsolt csapatok és a hatfős, előre megszervezett alakulatok mellett még mekkora csapatokat engedjenek beállni a sorba. Továbbá abban is biztosak lehetünk, hogy még legalább egy körben behívnak új játékosokat az Overwatch bétájába, de nem kizárt az sem, hogy még egy stressztesztre is sort kerítenek.

Mit szóltok az új hírekhez?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)