Parabellum - Előzetes

Kapcsolódó játékok: Parabellum

Mayer 2009. április 11. 10:01

A németek saját Counter Strike-ot csinálnak, többnyire ingyen és bérmentve

Kevés olyan fejlesztőcsapat van ma a világban, mely olyan szerencsés körülmények között alakulhatott meg, mint a német Acony. Garázsfejlesztőkről már hallottunk, és a Crytek is amolyan családi vállalkozásnak indult, azonban az Acony olyannyira családi, hogy alulról a legtetejéig szinte csak a Herbst família tagjai alkotják. Hamarosan megjelenő játékuk a Parabellum, mely azon szimpatikus szokásokat követi, hogy ingyenesen lesz elérhető. No persze lassan a testtel, azért tudjuk már nagyon jól, hogy ennek az üzleti modellnek is van egy kisebb bökkenője, de lássuk csak miről is lesz itt szó.

Kántor szimatot fogott
Első ránézésre a Parabellum egy hétköznapi Counter Strike klónnak tűnhet, hiszen adott egy terrorista elhárító csoport és a gonosz szindikátus, akik egymással hadakoznak különböző pályákon, változatos feladatok teljesítésével cukkolva egymást. Ez a formula már számos multiplayer orientált FPS szerepében vált be, így a szórakozás garantáltnak mondható. Az újdonság azonban az lesz, hogy mindezt teljesen ingyen élhetjük át, amennyiben a Parabellum mellett tesszük le voksunkat. Az akár 15 játékost is felvonultató mérkőzések elején választhatunk a különböző fegyverek között így igényeinknek megfelelő felszereléssel vághatunk neki az ütközeteknek. A CoD-ból már jól ismert ranglétra is jelen lesz a játékban.

Tapasztalati pontjainkkal újabb és újabb fegyverek válnak majd elérhetővé, azonban annak érdekében, hogy ne kerüljünk össze csúcskategóriás gépkarabéllyal rohangászó profikkal, a random meccseken csak a képességeinkkel közel azonos játékosokkal ereszthetnek össze. Meccsek között egy fegyvermentes 3D pályán flangálhatunk, ahol haverkodhatunk vagy bajtársakat kereshetünk. Avatárunk avagy katonánk külsejét testre szabhatjuk, azonban a lehetőségek bizony limitáltak lesznek. Itt lép színre a valódi pénztárcánk, ugyanis ahhoz, hogy igazán egyedi kinézettel riasszuk az ellent, már fizetnünk kell. A cipőtől kezdve a zoknin át a karórát érintve egészen a sitykánkig bármit változtathatunk és egyedivé varázsolhatunk, amennyiben bankszámlánkról némi összeget átutalunk az Acony számára. Szerencsére fegyvert vagy bármi mást ami előnyhöz juttatna minket, nem fogunk tudni vásárolni, a mikrótranzakciókkal csupán a karakterünket tudjuk csinosítani. Annyi hatása azonban mégis lesz a játékmenetre, hogy azon játékosok akik perkálnak, gyorsabban tudnak majd szintet lépni, így hamarabb eljuthat az ember a nulláról a toligába. A fejlesztők elmondása szerint ha egész nap fenn vagyunk és játszunk, akkor semmit nem veszünk majd észre ebből. Azonban ha valakinek nincs ideje egész nap nyomulni, és hajlandó egy kis pénzzel hozzájárulni az élményekhez, az éppen ugyan oda juthat napi néhány óra játékkal, mint a nem fizető egész nap játszó gamer.

Itt hallgatnak ránk
Az Acony a Parabellummal azonban nem csak egy éppen felkapott játékot szeretne letenni az asztalra. A jövőben folyamatosan adnának ki frissítéseket a játékhoz, így az alap városi környezetet idéző pályák mellé sivatagos, dzsungeles és egyéb szórakoztató helyszínek is bekerülnének. Azonban frissítésként érkeznek majd újabb fegyverek is, és természetesen pénzért megvásárolható rucik a karakterekre. Fontos hangsúlyt kap a közösség, és bár nem konkrétan felhasználói tartalomról beszélnek az Acony-nál, de egy beépített visszajelző rendszernek köszönhetően a játékosok ötletei bekerülhetnek a játékba. Nem lesz azért zöld szőrős elefántormány puska, de egy felhasználó nemrégiben a gumibotot vetette fel, mint hiányzó eszköz, ez állítólag a későbbiekben be is kerül majd a Parabellumba. Ilyen feltételek mellett, a már jól bejáratott Counter Strike-os alapokkal és a látványért felelős Unreal Engine 3-al a fedélzeten a Parabellum mindenképpen egy ígéretes színfoltja lehet majd az online játékok világának. Első blikkre nem is mondanánk meg, hogy ezért nem kérnék el egy teljes játék árát, úgyhogy az ingyenessége csak ne riasszon el senkit.

 

Címkék: parabellum, fps, pc, xbox, xbox 360, játékelőzetes, előzetes, mmo, mmofps


Parabellum - Előzetes - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
diktator4ever (2010. november 13. 08:36)
Inaktív)
Nekm nem nagyon jön be sajnos de lehet kipróbálom ha unatkozok ;)
21
Benczuur (2010. július 18. 16:40)
Inaktív)
Aranyos Jóféle német termék
20
baloghzs11 (2010. január 03. 16:04)
Inaktív)
Hát erre nagyon kiváncsi vagyok:-D
19
gerikristof (2009. október 20. 16:47)
Inaktív)
A jó régi Counter Strike koppintás, egy kicsit kipofozva, más feelinggel, és névvel ellátva. Azér' még várom a Kántor új kópiáját
18
Tr1sc0 (2009. október 18. 13:39)
Inaktív)
Battlefield Heroes + CS kombó nincs semmi új a nap alatt
Egyébként a BFH-ban is sokan vesznek ruhát rendes pénzért többek közt én is vettem, mert ha név alapján nem is, de a ha jól néz ki a karid tuti megjegyeznek.
17
Henks (2009. augusztus 15. 17:43)
Inaktív)
Hmm jó kis game lesz!
16
vebjedi (2009. július 07. 19:41)
Jack Bauer (10/10)
Nekem határozottan tetszik a játék, mivel a CS-t is jó bulinak tartom valószínű hogy ezzel is játszani fogok, bár azért pénzt nem adok egy egyéni avatar-ért
15
brandon0014 (2009. május 25. 05:40)
Adama admirális (8/10)
CS turbózás német módra?
Gyerekek, nekem EZ az év játéka! Már alig várom hogy ,,coming soon"
14
rdmke (2009. április 19. 16:54)
Inaktív)
wow baromira várom már, hogy megjelenjen
13
Zombee15 (2009. április 16. 21:17)
Jack Bauer (10/10)
Nemsokára jön a hír:Betiltották/zöld vért rakattak bele mert xy 20 évig pincében tartotta hatására a családját és fia a házi illegális fegyvergyűjteményével lemészárolta a fél iskolát.
12
gael (2009. április 16. 08:41)
Inaktív)
...válasz 8. kommentre:
 
en ennek a rendszernek abban latom a gyengejet,hogy termeszetesen ez sem kepes megallapitani,mik a kepessegeink,csak azt figyeli,mennyi pontra tettunk szert.ugyanugy osszerak amatort a verprofival,ha bizonyos statok eppen megkozelitik egymast.viszont a jatek maga nagyon kiraly igy elso hallasra.
11
2sd (2009. április 15. 20:23)
Inaktív)
érdekes.. ue3 engine és kvázi ingyenes? Az oké, hogy bizonyos körökben olcsón be lehet szerezni az ue3 at, de hogy ennyire..? A cuccokért meg sokan fognak fizetni az tuti, ha semmi másért nem kell, és olcsó lesz(ez meg tuti), akkor rengetegen fogják úgy érezni, h megéri(ha megunom a L4D-et - sajna esélytelen -, akkor én is meglesem, aztán ha olyan, invesztálok bele némi tőkét.)
Képek alapján jól néz ki, de ezek régiek, nem?? Mintha a legalsót láttam volna már pár éve, de nem vagyok biztos benne.
10
Altair (2009. április 13. 02:24)
Dr. Gregory House (9/10)
és párhuzamosan erősödik mindenki. hasonló erejű és szintű fegyverekkel és kiegészítőkkel szaladgál az ellenfeled is, nem fordul elő az, hogy 2 csipa kell a nyomorultba de ő egy golyóval válaszol és meghalsz.
9
Mayer_hun (2009. április 12. 20:23)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Rolike 7. kommentre:
 
magasabb szinten magasabb szintű játékosokkal játszunk... azaz lesz kihívás is benne Semmi előnyünk nem lesz a többiekkel szemben, éppen ez a lényeg.
8
Rolike (2009. április 12. 20:05)
Adama admirális (8/10)
ha csak a velünk kb azonos szintű játékosokkal eresztenek össze, akkor mi előnyünk származik a többiekkel szemben ha magas szintre fejlesztjük magunkat??
7
Altair (2009. április 11. 12:59)
Dr. Gregory House (9/10)
aki jól játszik annak fizetni se kell mert sokat elér önmagától a játékban.Az UE3 elég erős addiktivitást vált ki az emberből, plussz ha lehet modolni a fegyvereket akkor még inkább. jó game lesz ez, de még mindíg closed beta. nem tudjátok mikor váltanak nyíltra?
6
Zizou2 (2009. április 11. 12:42)
Inaktív)
...válasz Drenadar 4. kommentre:
 
Hidd el rengetegen fognak fizetni érte
5
Drenadar (2009. április 11. 11:42)
Inaktív)
miért fizetne valaki azért, hogy hogy néz ki a karakter? főleg hogy azt az ellen látja :D hooot mindegy
4
Dante666 (2009. április 11. 11:38)
Jack Bauer (10/10)
...válasz hompola 2. kommentre:
 
Naná
Ilyenek sincsenek konzolon....kár
3
hompola (2009. április 11. 10:41)
Inaktív)
ut3 engine, ingyen, mmofps, pcre hmmm......
2
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Parabellum

Fejlesztő: ACONY

Platform: PC | Stílus: FPS, MMO

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Parabellum ingame trailer
A Parabellumról pár érdekesebb footage, végre láthatjuk mozgás közben is.

Videó lejátszása

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

PARABELLUM HÍREK

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix