Hirdetés

Kivágták az irodából a Ubisoft nagyágyúját

|

Hát, ez nem tartott sokáig. Patrice Désilets ismét elhagyta a Ubisoft csapatát, most viszont nem önszántából.

Hirdetés

Márciusban adtunk hírt arról, hogy Patrice Désilets, az Assassin's Creed sorozat megteremtője pár év kihagyás után ismét a Ubisoft szárnyai alatt kamatoztatja tudását.

Két hónap sem telt el azóta, de a Ubisoft közleményben tudatta velünk, hogy mivel nézeteik nem egyeztek, a kiadó óriás és Désilets más utakon folytatják. A THQ Montrealtól igazolt zseni megosztotta rendkívül kellemetlen elbocsátásának részleteit. Állítása szerint személyesen közölték vele, hogy nemkívánatos személy, majd két őr kísérte ki őt az irodából anélkül, hogy elköszönhetett volna csapatától, vagy összeszedhette volna személyes tárgyait. Désilets természetesen nem hagyja annyiban ezt az egészet, ahogy ő fogalmazott, "aktívan fogok küzdeni a Ubisofttal a jogaimért, a csapatomért és a játékomért." 

Hozzátette azt is, hogy a Ubisoft cselekedetei "alaptalanok, érdemtelenek". Azt, hogy az 1666 és a Project Underdog nevű projektek sorsa mi lesz, még nem tudni, de minden bizonnyal ezek is mennek a levesbe, minek következtében a THQ Montreal felvásárlásával szerzett fejlesztők szerepe is kérdésessé válik. Sajnáljuk a történteket, és reméljük, hogy Désilets jobb helyre kerül, és olyan zseniális játékokkal lát el minket, mint az Assassin's Creed széria részei.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)