Hirdetés

Csökkenő PC eladások - a tableteké a jövő?

|

A PC eladások világszerte rohamosan csökkennek, amit a tabletek térnyerésével magyaráznak.

Hirdetés

Az elsősorban üzleti kutatásokkal foglalkozó Gartner cég egy igazán érdekes tanulmányt tett közzé, amelyben arra világítanak rá, hogy a PC eladások a legutóbbi üzleti év harmadik negyedében 8,6%-os csökkenést mutatnak. Ebben az időszakban körülbelül 80,3 millió személyi számítógépet értékesítettek világszerte, amibe beleszámítanak az irodai, oktatási és egyéb, üzleti célokra szánt gépek is. Ez első blikkre nem is tűnhet túlságosan rossz adatnak, de amint arra a tanulmány rámutat, 2008 óta nem volt ilyen alacsony az eladott PC-k száma.

A tanulmányból az is kiderül, hogy míg a PC-k iránti érdeklődés csökkenni látszik, addig az iOS és Android tabletek térhódítása folyamatosan észlelhető, különösen az általános felhasználói és tanulási célokra szánt eszközök között. 

A Gartner munkatársa, Mikako Kitagawa szerint megfigyelhető, hogy mind az érett, mind a felnövő vásárlóréteg esetén folyamatosan tapasztalható a személyi számítógépekről tabletekre való átáramlás. Ennek első szakasza a fiatalabb réteget érintette, akik számára könnyedén elérhetővé váltak az egyre olcsóbb iOS-es és androidos tabletek, amelyek az érettebb vásárlói réteg számára is hasznosnak bizonyultak, mint kiegészítő eszközök.

 

Az általánosan tapasztalható csökkenés ellenére a Lenovo, a HP és a Dell mind nyereséggel zárták az időszakot, az elsőként említett cég világszerte a legtöbb eladással büszkélkedhet.

Kitagawa arra is kitért, hogy a konkurens szolgáltatások mellett még milyen tényezők játszhattak szerepet a PC eladásokban, illetve hogy a tengeretúlon miért nem olyan drasztikus a helyzet. „Az Egyesült Államokban megfigyelhető pozitív adatokból arra lehet következtetni, hogy az üzleti év harmadik negyedétől számítható viszonylagos erősödés az új termékek megjelenésének köszönhető. Ekkor érkeztek a második negyedhez képest megbízhatóbb gépek, amelyek jóval stabilabbak voltak, mint Windows 8 indulásánál debütált darabok, és ez a fejlődés végső soron azt eredményezte, hogy a piac túl tudott lendülni a 2010 óta tartó mélyrepülésén" - mondta Kitagawa.

„A PC-k és tabletek közti térnyerési verseny az Államokban valamelyest meg is torpant, ami a viszonylag gyorsan történt strukturális változásoknak köszönhető. A tabletek terjedése persze folyamatosan befolyásolja az amerikai számítógép piacot is, de az elkövetkezendő két évben valószínűleg nem lesz tapasztalható nagy mértékű szakadás két tábor között" - tette hozzá Kitagawa.

Az európai, közel-keleti és afrikai piacon azonban viszonylag nagy, 13,7%-os visszaesésről tanúskodnak az PC eladások, aminek okaként az újfajta processzorokat és a közelgő Windows 8.1-es operációs rendszer megjelenését említették.

A Gartner egy másik munkatársa, Isabelle Durand is egyértelműen arra vezeti vissza a PC eladások visszaesését, hogy az üzleti év harmadik negyedében bevezetésre kerültek az Intel új Haswell és Bay Trail processzorai, felkészülve a Windows 8.1 októberi megjelenésére. Szerinte ez nagyban lassította a személyi számítógépek piaci értékesítését, és erre jó néhány számítógépes szakbolt úgy reagált, hogy az android alapú tabletek árusítását helyezte előtérbe.

Ti hogy látjátok? Szerintetek nálunk mennyire érezhető a tabletek térnyerése?  

 

 

Címkék: #tablet
Platformok: Android iOS PC
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)