PC Gaming Alliance - Kétszer akkora a PC-s hardverpiac, mint a konzolos

Vakka 2010. augusztus 06. 11:41

Fontos dolgokra világít rá egy friss felmérés.

A PC, mint játékplatform népszerűsítéséért megalakult non-profit szervezet a PC Gaming Alliance most tette közzé saját Horizons Hardware felmérését arról, hogy mégis hogyan fogynak a komolyabb PC-s hardverek a nagyvilágban.

A meglepő eredmény szerint 2009-ben a játékos PC-s hardverek forgalma kétszerese volt annak, mint amit a Wii, a PS2, a PS3 és az Xbox 360 együttesen fel tudott mutatni. Ehhez jön hozzá, hogy a játékra alkalmas GPU-val szerelt gépek eladásai (megtisztítva a gyengécske netbook és más integrált VGA megoldásoktól ) 2009-ben elérték az 54,6 milliárd dollárt, ami az előrejelzések szerint 2014-re a 61,3 milliárd dollárt is meghaladja. Ezek a számok pedig 61,5 millió komplett eladott PC-t (asztali és hordozható együtt) hordoznak magukban, 2009-et nézve.


PC Gaming Alliance

De a tanulmány ennél is továbbmegy. A számításai szerint 2009-ben, a világban 212,6 millió, különálló grafikus vezérlővel ellátott PC dolgozott, ami 2014-re 322 millióra duzzad. Ebből jelenleg Ázsia birtokolja a legtöbbet, a maga 33%-ával, amit 24 és 22%-al Nyugat-Európa és az Egyesült Államok követ.

 

Címkék: pc gaming alliance, felmérés, hardver, eladás, piac


PC Gaming Alliance - Kétszer akkora a PC-s hardverpiac, mint a konzolos - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő... |
Boldizsar (2010. szeptember 18. 21:55)
Sheldon Cooper (5/10)
Csak így tovább!!
90
ProFv3.2 (2010. augusztus 26. 07:02)
Inaktív)
...válasz Vendetta 87. kommentre:
 
Hogy is lehetne megszorongatni, hiszen a játék csak egy dolog, még van ezenyi teület is ahol felhasználható.
Mindjárt leugatnak a kontolosok miközben PC-n pötyögnek, mjad
89
bfgace (2010. augusztus 14. 21:57)
Inaktív)
Látom újból kezd megerősödni a PC-s ipar....
88
Vendetta (2010. augusztus 14. 09:17)
Jack Bauer (10/10)
Ebből is látszik hogy még mindig Pc a nyerő az összes konzol együtt véve sem tudja megszorítani!
87
bodyz (2010. augusztus 11. 22:59)
Inaktív)
Háááát igen... még egy jó ideig a pc várható nyerőnek
86
_RiCE_ (2010. augusztus 09. 03:16)
Jack Bauer (10/10)
...válasz KOMPI2 81. kommentre:
 
Szvsz az utolsó mondatodban volt a lényeg!
Egy ilyen onlive rendszer szvsz eléggé betenne a konzoloknak is. Annyi lenne az exkluzív címeknek, meg az egész versenynek. Megszűnnének a platformok közötti különbségek.
85
MR-23 (2010. augusztus 08. 15:21)
Kirk kapitány (6/10)
A PC az igazi
84
Arnos (2010. augusztus 08. 15:02)
Adama admirális (8/10)
...válasz KOMPI2 82. kommentre:
 
akkor ne kapjon sokkal nagyob ertekeket mint az 1es, es ne mondja mindenki fajj menyi ujitas van benne, kozel sem all a starcraft Ihez
83
KOMPI2 (2010. augusztus 08. 14:52)
Inaktív)
...válasz Arnos 78. kommentre:
 
Ne felejtkezzünk el arról hogy ezen játék, játékok, müfajteremtők és forradalmiak voltak. Anno 12-15 évvel ezelőtt. Mivel megteremtették a műfajt akkor, és azóta sok játék megjelent mindig valami picinkét hozzárakva, nem is kell itt világrengető újdonságra számítani. Nehéz már robbantani ezekben a műfajokban ( FPS, RPG ), de talán nem is kell. Meg kell venni, feltelepíteni, játszani, és élvezni. ENNYI!
82
KOMPI2 (2010. augusztus 08. 07:46)
Inaktív)
Én nem a pc-ben, se nem a konzolban látom a jövőt. Mondjuk az hogy én mit látok, az egy dolog. Szerintem a jövő a havidíjas, online rendszereké. Ahol nincs szükség otthon hardverre, csak egy bill., egérre, kontrollerre, no meg persze egy jó LCD tv-re. Fizeted a havidíjat, ezért cserébe kapacitást kapsz egy szupererős szervergépről. A játékok vásárlása hasonló elven müködik mint a Steam-en, illetve bérelheted is a játékot, töredék áron, addig amig ki nem játszod.Amerikában most van teszt alatt a rendszer, a baj csak az hogy Európában -de M.o.-on biztos- nem érhető el. A Youtube-on vannak videók, azt hiszem Onlive a rendszer neve. Persze az is hozzátartozik a dologhoz, amíg ilyen hatalmas pénzek vannak a hardverben, addig szerintem ebből nem lesz semmi.
81
noPublicFG (2010. augusztus 08. 01:20)
Inaktív)
itt is kezdödik az ovi... PC mint játékplatform. ez a téma.
Sztem ugyanugy marad a pc mint a konzol. Ha az egyik eltünik, valoszinüleg rántja magával a másikat.
80
Arnos (2010. augusztus 08. 00:01)
Adama admirális (8/10)
...válasz nbafan 75. kommentre:
 
nem lehet elore tudni h tragya, csak sejteni lehet, epp ezert nem veszik meg, letoltik es ha bejon nekik megveszik altalaba, a reklamnak pedig tobben bedolnek mint te gondolod, maskep nem koltenenek horibilis oszegeket a reklamozasra, es vajon mert van rajongoi bazisa? talan azert mert jo jatekok voltak
79
Arnos (2010. augusztus 07. 17:19)
Adama admirális (8/10)
...válasz Lord_Fren 76. kommentre:
 
es kimondta h azokba van ujjitas? xD azokba is kb annyi van mint a stacraftba kulombseg az h a COD 4-6 kozott 2-3 ev volt meg a starcraft I-II kozott meg 12 ev ezert lat az ember annyi kulombseget maskep nem sok lenne, nem az a boszanto h nincs benne ujitas hanem az hogy az 1esbe menyi volt es h menyivel kevesebb van a kettobe...egyik forradalmi volt a masik meg csak egy strategiai jatek
78
Arnos (2010. augusztus 07. 17:17)
Adama admirális (8/10)
...válasz darthkrisz 74. kommentre:
 
sztem is csak egy grafikai frissites nehany atalakitassal sztem se er annyit
77
Lord_Fren (2010. augusztus 07. 17:09)
Adama admirális (8/10)
...válasz darthkrisz 74. kommentre:
 
Ha megéegyszer meglátom hogy szinte nincs benne újítás vagy ilyenek én kikelek magamból és dühömben olyat írok amit már közben meg fogok bánni!

Milyen rohadt nagy újítások volta a Cod4 és a Cod6 között? Milyen hatalmas újítás van a Super mario 1-2-3-4-5-6-n^ verziójában?

Milyen hatalmas újítás van akármelyik FPS-ben (Cry1 és Cry2 akár) névjegyus az a kevés újítás.. a történet folytatása és a további csiszolás... a multiban új egységek és a régi taktikák eliminálása... ezek teszik a játékot folytatássá!

76
nbafan (2010. augusztus 07. 12:10)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Arnos 73. kommentre:
 
Ha valaki bedől a reklámnak annak csak gratulálni tudok. Az, hogy a starcraft vagy diablo rekordokat döntöget még szép nagy a rajongó bázisa ezeknek a játékoknak. Azért nem minden EA játék csalódás pl: dead space. De ha tudja az ember ahogy te is írtad, hogy trágya a játék és ez még a megjelenés előtt kiderül, akkor meg minek tölti le. Ez kb úgy hangzik, hogy a játék trágya meg 10-12 ezerét sok, de ha le lehet tölteni ingyen akkor miért ne.
75
darthkrisz (2010. augusztus 07. 10:23)
Inaktív)
...válasz Arnos 73. kommentre:
 
plusz még ehhez hozzátenném hogy a starcraft 2 is igen drága, ahhoz képest hogy SZINTE semmi újdonság sincs benne grafikán kívül. Nekem annyit nem ér meg, még akkor se ha tudnék vele multizni. Ennyi...
74
Arnos (2010. augusztus 07. 10:21)
Adama admirális (8/10)
...válasz nbafan 66. kommentre:
 
mert jo a reklam, de hulye lesz kiadni erte 12-14 ezret, a reklamra, mert amikor felrakja akkor jon a csalodas, pl EA jatekok, ha teljesen ki akarja hasznalni a jatekot akkor megveszi ugyis, ha meg nem akkor a gyarto hibaja h nem tud egy penztero jatekot csinalni, mert van az h egy starcraft v diablo eladasi rekordot dontoget az EA meg a ep hogy eleldegel? gondolkozz el ezen
73
darthkrisz (2010. augusztus 07. 10:17)
Inaktív)
...válasz nbafan 66. kommentre:
 
Mert pl. kipróbálni, vagy tetszik az előzetese után. Lsd. Sniper: Ghost Warrior...
72
nbafan (2010. augusztus 07. 07:23)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Gyuszopapa 70. kommentre:
 
Te meg a videót nézd meg nem ugyanazon a platformon hasonlítsa össze a Cryenegie 2-t és a 3-t én meg csak pc-ről beszéltem. Te meg olyant linkelsz be ami konzolon fut nem pedig pc-n.
71
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő... |
Need for Speed Shift (Platinum)

7.190 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix