Hirdetés

Pár év múlva már 35 milliárdot ér majd a PC-s játékpiac

|

Egy vadonatúj kutatás arra mutat rá, hogy három év múlva durván nagyobb lesz a kereslet a PC-s játékokra, mint most. Viszont lesznek ennek vesztesei is.

Hirdetés

A PC-s játékpiac köszöni, nagyon jól van. Sőt, az Open Gaming Alliance nevű üzleti csoport információi szerint annyira jól, hogy 2018-ra a jelenlegi 26 milliárd dolláros értékét 35 milliárdra növelheti.

Az Open Gaming Alliance következtetéseit a DFC Intelligence szakembereinek kutatásaiból és felméréseiből vonták le és ezek alapján két főbb indokot is találtak a brutális növekedésre: az egyik a free-to-play játékok és az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő eSport. A csoport jóslata szerint a konzolos piac 2018-ra fogja elérni a csúcspontját, azonban a rá következő évben hanyatlani kezd. Az okostelefonok folytatják a szárnyalást, miközben egyre inkább háttérbe szorítják a kézikonzolokat - utóbbiak jelentősége a táblázat szerint 2018-ra szinte elhanyagolható lesz.

David Cole, a DFC elemzője a VentureBeat-nek nyilatkozva azt fűzte hozzá a témához, hogy az elmúlt években a PC-s játékpiac növekedése Ázsiának köszönhető, illetve a platform ottani elfogadottságának és becslések szerint mostantól 86 millió Ázsián kívüli PC-s játékos lehet a piaci növekedés motorja, akik nem csak szoftvert vásárolnak a játékhoz, hanem hardvereket és drága perifériákat is.

Bár a konkrét számokat nehéz megjósolni, egyetértett a PC-s piac fontosságával Mauer Andor, az 576 Kbyte ügyvezető igazgatója is: "Az elmúlt évtizedek egyik legmarkánsabb hazai jellegzetessége volt a PC platform dominanciája. Világszinten már régen a konzolos játékok a népszerűbbek, míg hazánkban csak nemrég billent a mérleg. Jelenleg ugyan még mindig igaz, hogy egy platformra se adunk el annyi játékot, mint PC-re, de ha összeadjuk a konzolos eredményeket, 60-40 arányban már alulmarad a PC a platformcsatában" - mondta.

A fizikai boltoknak azonban kicsit nehezebb dolga van a platform esetében, mint néhány éve: "(...) a piac igazi reneszánszát éli, elég csak a LOL, DOTA, CS:GO, Minecraft és ezekhez hasonló játékok sikereire gondolni. Nagy bánatunkra ezeknek a játékoknak csak ritkán van dobozos verziója, ezért inkább arra helyezzük a hangsúlyt, hogy amit lehet digitális kód formájában elérhetővé tegyünk, illetve kínáljunk ezekhez a népszerű játékokhoz készült ajándéktárgyakat, vagy ahogy mi egymás közt hívjuk, ereklyéket" - fejtette ki Maurer.

Mit gondoltok az elemzők jövőképéről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)