Közeledik a hétvége, és a sok új cím között jó lenne valami régit játszani? Van ötlet. És neked?
Az István, a királyból vett idézetben valahogy úgy folytatódik az ének, hogy "Segítsetek ó segítsetek! Oly nehééééz, a vááálasztááááááás!" Nos, a helyzet az, hogy magam is így vagyok vele, hiszen a hétvégén ezer a dolog, és csak kevés játék fér bele, azt viszont szeretném valamelyik, sokat látott címmel tölteni, hanyagolva egy kicsit a mostani (egyébként kiváló) címek megjelenésének áradatát. Ezért beletúrtam hát otthoni játékkészletembe és a rostán végül négy játék maradt fent. Ti melyikkel töltenétek leginkább a hétvégét?
Négy nagy név
Az egyik jelölt a Call of Duty, méghozzá az első rész, az egyetlen és igazi, legalábbis mostanában sokan ezt mondják. Ezt a játékot akkor vettem, amikor megkötöttem a szolgáltatóval a közel 11.000 forintos havidíjú, 1 Mbit/sec sebességű internetszerződést, valamikor 2004 telén, vagy 2005 tavaszán, ha jól emlékszem. Az egyik hipermarket polcán pihent, alatta a 3.990 forintos vételárat jelző cetlivel, ami egyrészt meglepett, másrészt kellő motivációt adott arra, hogy bevágjam a kosárba, ami egyébként nem szerepelt a terveim között. A pénztárnál aztán jött egy kis meglepődés, ugyanis 7.990-nek olvasta le a kód alapján, amire természetesen őszinte felháborodással reagáltam. A pénztáros kérdésére, hogy "Honnan vette, hogy 3.990 forint?!" a cetlire hivatkoztam, amit egy rövid telefonálást követően meg is hozott a görkoris segéderő, és kiderült, hogy nekem volt igazam, így nem kellett közel nyolcezret fizetnem a Call of Duty-ért. Természetesen a görkoris segéderő azonnal utasítva lett, hogy az alacsonyabb árat mutató cetlit azonnal cserélje ki a drágábbra.
Vissza a gyökerekhez
Hazaérve gyorsan kibontottam, feltelepítettem, és irány a multiplayer. Az ezt követő egy-másfél órában a játékaim körülbelül 10-20 másodperces etapokat jelentettek, mert az őrült tumultusban azt sem tudtam, hogy milyen rendezvényen vagyok. Néhány nap múlva aztán kezdtem belejönni, és idővel egészen jó teljesítményeket sikerült elérni, de soha nem voltam kirívóan jó. Ezt válasszam?
Következő jelölt a Mafia, melyről ahhoz képest, hogy jövőre 10 éves lesz, mégis viszonylag sokat szoktunk beszélni a GSO-n, akár visszatekintős hírekben, akár a kommentek között. Ha jól emlékszem, ugyanannyiért vettem, mint a Call of Duty-t, és ezt követően vagy 4x kijátszottam, mert már nagyon hiányzott. Szerencsére egy kedves gyöngyösi ismerősömnek már a megjelenéskor megvolt, így amint megunta (hamarabb, mint én) gyorsan elkértem tőle, és kétszer végignyomtam. Aztán természetesen vissza kellett adni, így sokat vártam, mire olyan árba került, amit már megengedhettem magamnak.
Mr. Salieri sends his regards!
A Mafia elmondhatja magáról, hogy általa szerettem meg a jazzt, ovastam el a Keresztapát, és néztem meg a Sebhelyesarcút (bár ez utóbbi kicsit más jellegű). A játékba úgy bele estem, mint egy vak tetőfedő (hogy a Nagy Durranásból idézzek), és kimondottan űrt éreztem magamban, amikor a stáblistát néztem. Napokig voltam képes a lenyűgöző szépségű vidéki utakon autózni, ácsorogni a duzzasztónál és nézni a lemenő nap fényét. Az Illusion Softworks egyedülállóan zseniális alkotása még ma is elragadó.
Újabb jelöltünk az IL-2 Sturmovik: Forgotten Battles, melynek már az árára sem emlékszem, de ha jól emlékszem, akkor kicsit drágább volt, mint az előző kettő. Bár a hétköznapi életben rettegek a repüléstől, és fel nem ülnék semmilyen szerkezetre, ami néhány méternél magasabbra emelkedik a talajtól (haha, ez itt a hazugság órája), a fotelből imádok repülni. A Sturmovik grafikája számomra ma is szép, a fizikája hihető, bár a monitor előtt ülve nagyon hiányzik a botra ható erő (amit az FFB messze nem tud tökéletesen visszaadni), és az az érzés, amikor sebességet adsz a gépnek, 90 fokban bedöntöd, és csak húzod a botot, hogy minél jobban nyúljon az arcod.
Szúrd rá a gázt!
A játék kellően változatos, számos típusban és feladatkörben kipróbálhatjuk magunkat, bár tény, hogy ha hosszú kampányt játszunk, akkor idővel kissé monotonná válik a játékmenet. Kevesen tudják azonban, hogy erre a játékra komplett virtuális repülőszázadok jöttek létre, akik nagyon komoly követelményrendszerrel és kiképzési tematikával rendelkeznek. Velük repülni igazi élmény lehet.
Végül, de nem utolsó sorban a negyedik jelentkező az Operation Flashpoint Game of the Year, mely kapásból kínálja a Cold War Crisis című alapjátékot, a Red Hammer nevet viselő szovjet kampányt, és a Resistance-t, mely a hivatalos kiegészítő. Amiért leginkább kedvelem ezt a játékot az az, hogy nem lehet benne üvöltve rohanni előre, és lekaszabolni mindenkit, mert úgy a játék körülbelül 3 perc alatt véget ér. Szinte minden egyes lépést meg kell tervezni, időnként 10-15 percig lapulva egy bokor alján, újra-és újra nekifogni egyes küldetéseknek, mire rájövünk a tökéletes taktikára.
FPS huszárok, meneküljetek
De van még valami, ami miatt szimpatikus volt a vásárláskor a game, ez pedig annak a ténynek köszönhető, hogy alföldi gyerek vagyok, ennek következtében folyamatos hegyhiányban szenvedek, amit akkoriban jobb híján az Operation Flashpoint-tal pótoltam. A vásárláskor már kellően erős gépem volt ahhoz, hogy messzire láthassak a játékban, így sokszor csak azért játszottam vele, hogy egy hegytetőről lenézzek a völgybe. Mindezek mellett nagyon jó volt ismerős környezetben nyomulni, hiszen aki ismeri, az tudja, hogy Skoda, Trabant, Ikarusz, de még a lakótelepekről ismerős mászókák, és kukák is megtalálhatóak benne. Ettől pedig egészen hiteles lett, nem is beszélve a harcjárművekre húzott remek textúrákról.
Szóval ők vannak most porondon, és nagy a dilemma, hogy ki legyen a választott. Szerintetek?
!!!!
Bionic Commando (Gamemania)
Perverz kelet? - A hentai és a játékok világa
Sucker Punch Annihilation
