Phantasy Star Zero - DS teszt

Kapcsolódó játékok: Phantasy Star 0

Wiedermann 2010. február 23. 16:04

Elvétve találni a Nintendo kézikonzoljára jó RPG-t.

Főként olyat, ami alapvetően a kis méretben való élvezhetőség kivitelezéséhez megad minden pozitívumot – nagyon nehéz.

Mégis megpróbálkoztak SEGA mesterék, hogy az amúgy korábban, alapvetően Japánban nagy sikert befutott Phantasy Star Online-t átültessék kedvenc DS-ünkre. Idehaza többnyire egy-két kósza privát szerver szolgálta ki az amúgy nem túl magas igényeket, mert hát ugye a mangásított tematika sokaknak nem jön be, s ezért ellenérzéseket kelthet rögtön a játékostársadalom berkein belül.

Induljon a fejlődés

Tapasztalt, és kevésbé tapasztalt RPG fanek rögvest ráéreznek a játék adta aromára, hiszen a kicsit hosszúra nyúlt be/átvezető intro, s az első komolyabb questek felvétele után egyből kiderül, hogy bizony egy akció-szerepjátékról van szó, kőkeményen hack’n’slash-re kiélezve.

A játék sztorija szerint a vadász kaszthoz tartozunk, olyan vadász mivoltát öltjük magunkra, aki nem vetetette meg korábban a közelharcászati elemeket. Így egyfajta hibridet kapunk, melee- és ranged téren is fejleszthető skillekkel, sőt, varázslásban is otthon lehetünk némi gyakorlat és szintlépés után.

Mondanom sem kell, a karakter fejlődése evidens, ha már RPG, akkor legyen is az igazából. A játékos inventory-ja pont eltalált, mármint a méretet tekintve, igaz, a rengeteg lootolásból származó cucc számára kell is helyet szorítani, jócskán.

A játék szavatosságát alapvetően nem a hét különböző, bejárható és felfedezhető világ biztosítja, hanem a lehetőség arra, hogy régebbi helyszínekre visszatérhessünk. Szükség is lesz rá, hiszen a felvett questek nagy része ide-oda küldözgeti a játékost, ráadásul egyszer sem találkozunk ugyanazzal az ellennel, visszatérve egy korábbi területre.

Instázzunk kézikonzollal?

Jópofa dolog, hogy folyamatosan toborozhatunk magunk mellé kisebb-nagyobb társaságokat, hogy segítsék munkánkat, illetőleg megkönnyítsék küldetéseinket. No persze ne számítsunk nagy instákra, vagy raidekre, tény, hogy mindegyik nagyobb questlánc vagy terület bejárása után szembe találjuk magunkat egy-egy boss-szal, s azok keménykedő segítő seregével. Közel sem lesz egyszerű feladat, én a harmadik ilyen csatározás sikertelensége után feladtam kis időre.

Ha már szóba kerültek a bossfight-ok, meg kell említenem a harc nehézségi fokozatát. Természetesen a sztori elején, amikor még minden kibontakozóban van, alapszintű fegyverekkel alapszintű monsterkavalkádot kell pépesíteni, úgyhogy különösebb taktika, vagy izzó billentyű-stylus kombóra ne számítsunk. Viszont, ahogy átlépegetjük a szinteket, és jönnek sorra a pályák, helyszínek, bizony izzasztóvá tud válni egy-egy támadás és roham. Sajnos ilyenkor szembesülnünk kell a néha kifinomulatlan, és előnytelen kamerakezelés minden hátrányának, ugyanis a kardunkkal történő hadonászás közben sok esetben saját magunk takarjuk ki a több irányból támadó sereget. Nem egyszer azon vettem észre magam, hogy szorgalmasan csapatom az általam becélzott gonosszal, s közben folyamatosan fogyó HP-csíkkal hirtelen az örök vadászmezőkön találtam magam. Ráadásul a kamera elfelejt zoomolni a legvacakabb pillanatokban is, mint például egy sokat számító bossfight – ez bizony eléggé idegesítő tud lenni hosszabb távon. 

Az alaptörténet még csak-csak, de a sztori teljes komplexitása sajnos hiányzik, elvarratlan szálakba ütközünk; ugyanakkor végeláthatatlan párbeszédek próbálják elterelni a hiányosságokról a figyelmet. Lezáratlan, vagy befejezetlennek tűnő questsorozatokkal találkozhatunk végig, a játék folyamán.

RPG. MMORPG?

A Phantasy Star Zero alapvető plusz pozitívuma azonban egyértelműen a multiplayerben rejlik, hiszen a hálóra csatlakozva megannyi aktív játékba léphetünk be, ahol sok százan várják azt, hogy a csapatukhoz csatlakozzunk, vagy esetlegesen – bár ez ritka – társulhassanak az általunk levezényelt akcióba. Amint elkezdődik a közös kaland, indulhat a keresgélés a mesés kincsek után, a combos loot-ok pedig minden vérbő kalandjátékost csalogatóan csábíthatnak.

Úgyhogy mindent összevetve a fent leírtakkal egyetemben elmondható, hogy a teszt tárgyát képező játék egy olyan űrt tölt be a DS-univerzumban, amire régóta (mondjuk a zsebkonzol megjelenését alapul véve) szükség volt. Mivel szinte egyeduralkodónak számít jelenleg, ezért nincsen igazán konkurenciája, de ha lesz, alaposan fel kell kötni a gatyát.

 

 

    Pro:
  • Nagy mennyiségű loot
  • Könnyen kezelhető, jó irányítás
  • Szép grafika
  • Multiplayer
    Kontra:
  • A kameramozgás néhol borzalmas
  • Zavaros, kusza sztorivonal
  • Időnként túl könnyű questek
81

Címkék: SEGA, Sonic Team, Nintendo, Nintendo DS, RPG, szerepjáték, akció, manga


Phantasy Star Zero - DS teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
zola20000 (2010. február 25. 11:47)
Jack Bauer (10/10)
Igen JRPG: Jóféle Role Playing Game, nem is tudtad?
20
Mayer_hun (2010. február 24. 13:13)
Dr. Gregory House (9/10)
Jó RPG=JRPG kackac :D
19
zola20000 (2010. február 24. 11:17)
Jack Bauer (10/10)
"elvétve találni a nintendo kézikonzoljára jó rpgt"

Na ne, csak ami friss (ősznél nem régebbi): phantasy star zero, ragnarok online ds, wizard of oz, M&L rpg 3, glory of heracles, might of magic class of heroes, nostalgia ds, fighting fantasy, kingdom hearts 358/2 days, aztán idén megérkezik a shin megami tensei strange journey, dragon quest 9, inazuma eleven, golden sun 3

Pont hogy dsre van a legtöbb jrpg.
18
timantes (2010. február 24. 09:30)
Inaktív)
...válasz Petix1992 10. kommentre:
 
add el amíg tudod!!!! jobban jársz DSel!
17
timantes (2010. február 24. 09:29)
Inaktív)
...válasz slipknotboy 12. kommentre:
 
létezik működő DS emu!!!! szóval kipróbálhatod ha nagyon akarod
16
Mayer_hun (2010. február 23. 23:06)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz wiedermann 6. kommentre:
 
Nembaj Karcsi én már annak is nagyon örülök, hogy van még rajtam kívűl valaki aki hírdeti a Nintendo igéjét itten :D
15
Mayer_hun (2010. február 23. 23:00)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Cooper911 8. kommentre:
 
Bár nem játszottam a PSP-s változattal, de Chinatownból hihetetlenül eltalálták az érintőképernyős játékmenetet SZóval merem ajánlani a DS-t Chinatown szempontból, de főleg a dílerkedős üzemmódben
14
The_Reaper_CooL (2010. február 23. 22:46)
Jack Bauer (10/10)
Akik sajnálják hogy csak PSP-jük van, azoknak szólok, hogy a Phantasy Star Portable az kb. ugyanez a játék, csak ugyebár más a történet meg ezek. Asszem hamarosan jön a Portable 2 is, de mostis megemlíteném azt amit korábban, hogyha már PSP-re hasonló játék kell (ami sztem jobb), akkor Monster Hunter Freedom 2, vagy inkább Freedom Unite (az a 2-nek a bővített kiadása)
13
slipknotboy (2010. február 23. 21:57)
Jack Bauer (10/10)
én meg nem tutam ki probálni eszt játékot sajna
12
wiedermann (2010. február 23. 21:31)
Inaktív)
...válasz Petix1992 10. kommentre:
 
lesz majd PSP-s teszt is hamarosan
11
Petix1992 (2010. február 23. 21:14)
Inaktív)
Én nekem sajnos PSP-M van, úgyhogy nem tudok ezekkel játszani
10
Cooper911 (2010. február 23. 20:30)
Inaktív)
...válasz darkboy88 3. kommentre:
 
Ez most hogy jön ide?
9
Cooper911 (2010. február 23. 20:29)
Inaktív)
Hmm.... DS vagy PSP... melyiket válasszam. Mindegy a GTA Chinatown megvan mindkettőre
8
wiedermann (2010. február 23. 20:29)
Inaktív)
...válasz wiedermann 6. kommentre:
 
jó, a Dragon Quest 5-öt mondjuk nevezhetjük újnak
7
wiedermann (2010. február 23. 20:26)
Inaktív)
...válasz Mayer_hun 5. kommentre:
 
fantasztikus lexikális tudás, gratulálok Igaz, az általad felsoroltak közül egyik sem valami új - alapvetően a mostani felhozatalra gondoltam
6
Mayer_hun (2010. február 23. 17:02)
Dr. Gregory House (9/10)
Elvétve taláni jó RPG-t DS-re? hmz... azért ez nem teljesen így vagyon
Chrono Trigger, Mario & Luigi: Bowser's Inside Story, The World Ends With you, Might and Magic: Clash of Heroes, Final Fantasy-k, Dragon Quest V, Shin Megami Tensei, Etrian Odyssey, Disgaea

Próbáld ezeket is, és megváltozik a vélemény ;)
5
The_Reaper_CooL (2010. február 23. 16:51)
Jack Bauer (10/10)
Igaz hogy a Monster Hunter jóval később jött ki mint a Phantasy Star, de az előbbi jobban össze van rakva minden tekintetben
4
darkboy88 (2010. február 23. 16:36)
Inaktív)
Aki Érdekel a Crysis 2 videó az nézzen bele a GSTV-be azon belül Játékvideó
3
Anulu (2010. február 23. 16:34)
Inaktív)
NA erről nem is hallottam még, ki kell próbálnom
2
hagymaschips (2010. február 23. 16:22)
Inaktív)
Jó lesz ez konzolra.
1
Oldal: 1 |

Phantasy Star 0

Fejlesztő: Sonic Team

Kiadó: SEGA

Platform: Nintendo DS | Stílus: Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Aliens: Colonial Marines - Demo Walkthru
Maga Randy Pitchford, a gearbox egyik főembere kommentálja az Aliens: Colonial marines demójának játékmenetét

Videó lejátszása

Burnout Legends (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix