Hirdetés

PlayIT Show - áprilisban még nagyobb lesz!

|

Hamarosan kaphatók a jegyek az áprilisi PlayIT Show-ra, úgyhogy ne halogasd! A decemberi rendezvény több szempontból is rekordot döntött, de ezt még mindig lehet fokozni.

Hirdetés

A szervezők nem érik be ennyivel, áprilisban még több program és még több érdekesség vár a SYMA csarnok A és B pavilonjában: igen, egyszerre mindkettőben. 

December 1-jén új helyen mutatkozott be a Budapest Game Show utódjaként is ismert PlayIT Show, amely a SYMA csarnokban elképesztő sikert aratott. Összesen 12.000 ember gyűlt össze, hogy megismerje a játékvilág legnagyobb neveit, termékeit, hazai képviselőit. Előadások, versenyek, vetélkedők, akciók vártak mindenkit, a nagy sikerre való tekintettel pedig természetesen a tavaszi folytatás garantált.  

Még nagyobb, még több - ez lesz a PlayIT jelszava 2014-ben. A következő rendezvény 2014. április 26-án lesz a SYMA csarnok A és B pavilonjában, immár több, mint 12.500 négyzetméteren. Egy évvel korábban még csak 3000 négyzetméteren taposta egymást a játékipar krémje, most négyszer akkora területen sokkal több program, előadás, verseny és akció kaphat helyet. Január 6-tól már kaphatóak lesznek a jegyek az 576 Kbyte üzleteiben, a Ticket Expressnél valamint a PlayIT Shopban. További információkért érdemes rendszeresen figyelni a www.playit.hu oldalt, illetve a rendezvény Facebook oldalát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)