Hirdetés

PlayIT Show - csúcsmobilok a Samsung-Veletech csarnokban

|

A PlayIT egy egész csarnokot szentel az IT krémjének, ahol kipróbálhatjátok a legújabb csúcsmobilokat is.

Hirdetés

Már csak hármat kell aludni a hétvégi Windows 10 PlayIT Show-ig (lehet, hogy nekünk kettővel kell beérni, de ez legyen a mi gondunk), ahol ezúttal három helyszínen zajlik majd a program. Az ASUS ROG Arénát és az Xbox One Központi Csarnokot már bemutattuk, itt az idő, hogy foglalkozzunk egy kicsit a legkisebb, de nem kevésbé fontos Samsung-Veletech Csarnokkal is.

Ebben a csarnokban nem a videojátékok, sokkal inkább a technológia és az innováció lesz a középpontban. Akár az informatika és a programozás, akár a mobilok és a telekommunikáció, akár a videózás érdekel, itt biztosan találsz magadnak programot.

Természetesen ezúttal is kilátogatnak a legnagyobb mobilgyártók, így kipróbálhatjátok a Samsung, a Sony, a Huawei, a Xiaomi, a Microsoft Lumia és az LG csúcskészülékeit is, melyek közül némelyik már erősebb, mint a laptopom. 

Persze nemcsak mobil témakörben lesznek érdekességek, hiszen kilátogat az Astrum, a D-Link, a Gigabyte, az Audio-Technica és a Nissan is. A Mobilmentőknél régi telefonjaitokkal segíthettek másokon, a Veletech modding kiállításon pedig az ország legmenőbb gépszörnyeit csodálhatjátok meg közelről.

A csarnok legfelkapottabb része egész biztosan a YouTube színpad lesz, ahol egész nap hazánk legnépszerűbb videósai váltják majd egymást, tőlük kérdezhettek bármit, amit csak szeretnétek. Sőt, a Media Markt PlayIT videós tehetségkutatójában akár magatokat is kipróbálhatjátok, hogy megállnátok-e a helyeteket videósként.

Windows 10 PlayIT Show

Időpont: 2015. november 28-29.
Helyszín: Hungexpo (1101 Budapest, Albertirsai út 10.)
Itt jelezd, hogy jössz: Facebook esemény
A PlayIT Show hivatalos oldala: Playit.hu

Belépőjegy elővételben, és a helyszínen is kapható!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)