Hirdetés

PlayIT Show - ezek várnak az Xbox One Csarnokban

|

Folytatjuk a PlayIT Show helyszíneit bemutató sorozatunkat, ezúttal az Xbox One Központi Csarnokot nézzük meg tüzetesebben.

Hirdetés

Mivel a Windows 10 PlayIT Show minden eddiginél nagyobb lesz, fontosnak tartottuk, hogy eligazodjatok majd azon a hatalmas, több mint 32 000 négyzetméteres területen, ami a rendelkezésünkre áll. Tegnap már megismerhettétek az ASUS ROG Arénát, ma pedig a az Xbox One központi csarnokot vesszük górcső alá.

Nem véletlenül kapta a Hungexpo G pavilonja a Központi Csarnok elnevezést, hiszen számos nagyon fontos program kapott itt helyet, így biztosak vagyunk benne, hogy tízezrek fordulnak majd meg a standok között.

Az első és legfontosabb természetesen ezúttal is a Windows 10 - GameStar nagyszínpad, ahol egész nap érdekes előadások, izgalmas versenyek és persze rengeteg ajándék várja majd az érdeklődőket mindkét nap. Nem ez lesz azonban az egyetlen színpad, amire érdemes odafigyelni a csarnokban.

Nem sokkal arrébb kapott helyet a Monster Stage, ahol egész nap pörögnek majd a Black Ops 3 és League of Legends versenyek, illetve ezúttal az 576 KByte sem csak egy standdal, hanem színpaddal is készül, ahol szórakoztató műsorok és kvíz is várja a látogatókat. Persze a legfontosabb szerepet ezúttal is az akciós játékok töltik be, és a szokásokhoz híven most is fizethettek használt játékokkal.

A Windows 10 PlayIT Show legkomolyabb eSport eseménye, az ESL SEEC döntő is ebben a csarnokban zajlik majd, az ESL színpadán a legjobb CS:GO és LOL csapatok csapnak össze a közel egymillió forintos fődíjért, így a remek szórakozás garantált.

Természetesen azoknak is érdemes ellátogatni ide, akik csak játszanának valamit, hiszen Az Xbox One Arénában és az Xbox One szigeten is rengeteg izgalmas játék várja a látogatókat, akárcsak az ASUS ROG központi helyszínén, ahol több tucat gépen próbálhatjátok ki a legújabb játékokat. Ebben a csarnokban nézhettek bele a Star Wars: Battlefrontba és itt próbálhatjátok ki közel fél évvel a megjelenés előtt a Tom Clancy's The Divisiont is!

Ez persze csak egy rövid ízelítő mindabból, ami rátok vár a hétvégi Windows 10 PlayIT Show-n.

Windows 10 PlayIT Show

Időpont: 2015. november 28-29.
Helyszín: Hungexpo (1101 Budapest, Albertirsai út 10.)
Itt jelezd, hogy jössz: Facebook esemény
A PlayIT Show hivatalos oldala: Playit.hu

Belépőjegy elővételben, és a helyszínen is kapható!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)