Hirdetés

Vegyél részt egy valódi világháborús ütközetben a PlayIT-en

|

A budapesti Microsoft PlayIT Show látogatóit a többi izgalmas program mellett egy hatalmas, 16v16 Battlefield 1 összecsapás is várja. Most megtapasztalhatod, milyen a frontvonalban harcolni!

Hirdetés

Kicsivel több mint öt hét múlva megnyitja kaput a budapesti Microsoft PlayIT Show, vagyis a régió legnagyobb gamer rendezvénye. A PlayIT-en rengeteg új játékot kipróbálhattok és eSport eseményeken is részt vehettek, de mind közül kiemelkednek a Battlefield 1-hez kapcsolódó 16v16 csaták.

Bizony, körönként összesen 32 első világháborús harcos csaphat majd össze Windows 10-es gamer PC-ken a Battlefield 1-es meccsekben. A csaták egész nap pörögnek majd, az egyes etapokra pedig előre kell majd jelentkeznetek a helyszínen. Nagyon fontos, hogy a saját mérkőzésetek kezdete előtt már 20 perccel ott legyetek a közelben, különben a szervezők a helyszínen fogják pótolni a hiányzó embereket. Érdemes erre figyelni, hiszen erről a nem mindennapi lehetőségről kár lenne lemaradni azért, mert éppen másfelé kóboroltok. 

A gyors összecsapások érdekében a délelőtt folyamán 8v8 meccsek is lesznek, de délután már mindenképpen 16 katona küzd majd 16 másik, mindenre elszánt harcossal szemben. 

A Battlefield 1 október 21-én, vagyis mindössze két nap múlva fog megjelenni, úgyhogy még bőven lesz elég időtök gyakorolni a budapesti Microsoft PlayIT Show-ig. Ott találkozunk!

Microsoft PlayIT Budapest

Időpont: 2016 november 26., 10:00-19:00
Helyszín: Hungexpo,  Budapest, Alberirsai út 10
Facebook esemény: Itt jelezd, hogy jössz!
Facebook oldal: A PlayIT hivatalos oldala

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)