Hirdetés

PlayIT Show - jótékonykodj, és szerezd meg kedvenc videósod relikviáit!

|

A Microsoft PlayIT Show-n megrendezésre kerülő aukción az ország legismertebb videósai által felajánlott cuccok kerülnek kalapács alá, a bevétel pedig teljes egészében jótékony célokra megy.

Hirdetés

A PlayIT szervezőinek mindig is fontos volt a jótékonyság, az elmúlt években számos különböző szervezetet és kezdeményezést támogattak, és így lesz ez most, a november 26-án megrendezésre kerülő Microsoft PlayIT Show-n is.

Idén a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványt támogatják. Az alapítvány 2010-ben kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy közvetlenül a beteget támogassa. Leukémiás gyermekeknek és rosszindulatú vérképzőszervi betegeknek nyújtanak segítséget, részükre készpénzt és tárgyi támogatást nyújtva. Nagy hangsúlyt fektetnek a kezelésekről, illetve a transzplantációjukról hazaérkező betegeik otthonaiban a megfelelő higiénés körülmények kialakítására, úgynevezett steril szobák létrehozásával. Az Alapítvány személyes érintettség által jött létre, a kuratórium elnöke Bajzát Krisztián, aki egy korábbi akut leukémiás beteg, s akinek egy csontvelő-transzplantáció lévén sikerült megszabadulnia a kórtól. Fennállásuk óta most már több, mint 30 millió Ft-tal tudták támogatni a családokat. Mindezt köszönhetik a felajánlott adó 1%-oknak, a különböző céges támogatásoknak, és a magánszemélyektől érkező adományoknak.

A beteg, akinek a javára gyűjtést kezdeményezünk, egy szegedi tíz hónapos kisfiú, Kálmán Norbert. Norbi alapbetegsége akut myeloid leukémia, amit idén júniusban diagnosztizáltak.
Öt blokk kezelésen vannak túl, s az elkövetkezendő időszak a fenntartó kezelésekről fog szólni. Norbi ebben az időszakban többet lehet majd otthon, s itt lesz kiemelkedő szerepe, fontossága az otthoni megfelelő higiénés körülmények kialakításának, hiszen még jó darabig a kisfiú immunrendszere védtelen a különböző fertőzésekkel szemben. Felépüléséhez így egy steril szobára lenne szüksége a családnak. Ennek létrehozásában szeretnénk segíteni.

Az összeg összegyűjtéséhez a PlayIT egy újabb nagy összefogásra szólította fel a magyar YouTuber közösséget. A rendezvényen a videósok személyes tárgyai kerülnek majd kalapács alá, az ebből befolyt összeget pedig az alapítvány kapja.

A videósok a legkülönfélébb tárgyakat ajánlották fel az aukcióra. A GameGeek a csatornájuk egyik legfontosabb elemét, a lakástűzből megmentett gépházat, Goodlike a kedvenc fülesét, Anett és Ancsa néhány Ancsa által festett képet, BTurbo az egyik kedvenc plüssfiguráját, Viszkok Fruzsi a kutyája imádnivaló sapkáját, a TheVR-os srácok pedig a legutóbbi livestreamjükben megépített LEGO csodát ajánlották fel. De kalapács alá kerül még Nessaj pólója, Unfield karrierjét indító lámpája, az OCTV videósok által kidekorált gépháza, valamint a KD csapat versenyjátékokhoz használt kormánya, és az a "telefon", amit a csatorna nézőinek bizonyára nem kell bemutatni.

Emellett a PlayIT szervezői egy, a szervezők által aláírt Excellent VIP jegyet ajánlanak fel a 2017 tavaszi PlayIT Show-ra.

Az alapítványt természetesen nem csak az aukción keresztült támogathatjátok. Ha adományoznátok, azt itt tehetitek meg:

BANKSZÁMLASZÁM: 11743002-20194468-00000000 

Közlemény rovatba írandó: "adomány steril szobákra"

Ha pedig szeretnétek megszerezni kedvenc videósaitok relikviáit, ezzel ráadásul a jó ügyet szolgálva, akkor feltétlen gyertek el a PlayIT-re!

Microsoft PlayIT Budapest

Időpont: 2016 november 26., 10:00-19:00
Helyszín: Hungexpo, 1101 Budapest, Alberirsai út 10.
Facebook esemény: Itt jelezd, hogy jössz!
Facebook oldal: A PlayIT hivatalos oldala

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)