Hirdetés

Már most húszmillió felett jár az egyes sorszámú évfordulós PS4 licitje

|

Ráadásul a konzol gyártója igen bőkezű jótékonykodással is összeköti az akciót, a cég által felajánlott összeghez pedig mindenki hozzátehet egy tweettel.

Hirdetés

A Sony fején találta a szöget a huszadik évfordulóra kiadott PlayStation 4 konzollal - amelyek közül a GameStar-előfizetők is megnyerhetnek egyet -, de a legkülönlegesebb darabot megtartották maguknak, hogy most jótékony célra elárverezzék. Az aukciós oldalra az egyes sorszámú konzolt pakolták és fel és azóta folyamatosan pörög is a számláló.

Természetesen a várhatóan tetemes összeget, amit a konzolért kapnak majd, nem tartják meg maguknak, hanem a Save The Children nevű gyermekek jogaiért küzdő és nehéz helyzetbe került gyermekeken segítő szervezet japán ágának ajánlják majd fel.

 

Sőt, a Sony megduplázza az egyes számú PS4-et megnyerő licitet, illetve 20 japán jent (kb. 47 Ft) tesz hozzá az adományhoz minden tweetért, amiben benne van a #ps_20th_love hashtag, ami rendkívül szép gesztus.

Az aukciót itt találjátok, a számláló már 10 millió jen felett jár, ami több mint 23 millió forintnak felel meg, viszont több portál írta, hogy korábban voltak problémák az árveréssel, ami miatt egyszer vissza is kellett állítani a legmagasabb licitet.

Ráadásul az összes korábbi licitet sem lehet visszanézni (a több mint 1300 licitből összesen kb. 50-et láthatunk), így valószínűleg a végleges vételi árat csak később tudjuk majd meg. Az árverés vasárnap magyar idő szerint délután háromkor ér véget.

Mit gondoltok, mennyiért fog elkelni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)