Hirdetés

PlayStation 4 játékok - büntet az új generáció

|

Killzone: Shadow Fall, InFamous: Second Son, DriveClub, Knack, Watch Dogs, Diablo III - csak néhány nagy név a PlayStation 4 első eresztéséből.

Hirdetés

A PlayStation Meeting 2013-on ugyan a vártnál kevesebbet tudtunk meg a sokat firtatott PlayStation 4-ről, a Sony és a lelkes fejlesztők azt is bemutatták, milyen játékokkal készülnek a konzol 2013 végi megjelenésére. Mivel igyekeznek minél tágabb közönséget megragadni, a játékok műfaja igen változó, de biztosak vagyunk abban, hogy legalább egy kedvencet mindenki tud választani. Mi többet is.

 

Exkluzív címek

Knack

Az egyik meglepő újdonság a PlayStation 4 vezető dizájnere, Mark Cerny felügyelete alatt készül. A fiatalember, miután - meglehetősen szűkszavúan - ecsetelte a konzol belsejének és kontrollerének felépítését, bejelentette saját projektjét, a Knacket, ami első ránézésre leginkább a fiatalabb korosztálynak szól. A játék főszereplője a hulladékból tákolt kis robot, Knack, aki rejtélyes ősi relikviáknak hála gigantikussá tud transzformálódni, hogy ebben a formájában győzze le a goblinszerű, mégis inkább orkra hajazó lényeket. A platformerben főleg lopakodni és verekedni kell, de a meseszerű látványványvilág ne tévesszen meg senkit: a játék nem öt egyetemista délutáni barkácsolása közben jött létre, mivel mind a sztori, mind a technikai megvalósítás komoly munkának tűnik. 

 

Killzone: Shadow Fall

Másképp telt volna ez az este, ha a Guerilla Games valamely képviselője - esetünkben maga Hermen Hulst vezérigazgató - nem lép színpadra, és nem mutatja be a Killzone sorozat legújabb darabját. A fejlesztők már javában dolgoznak a Killzone: Shadow Fallon, mi pedig csak örülni tudunk ennek. Harminc évvel járunk az alap trilógia eseményei után, egy jövőbeli városban a Helghast a fennmaradásért harcol, a vektaiak pedig szimplán a túlélésért küzdenek. Hulst elmondása szerint a játék ,,egy történet a haza elvesztéséről, az új haza kereséséről szó, valamint arról, hogy milyen messzire képesek elmenni az emberek a túlélésért”. Tekintsétek meg az alábbi videót, nekünk azért könnybe lábadt a szemünk.

Infamous: Second Son

A Sucker Punch folytatja az Infamous sorozatot, ezúttal viszont nem Cole van a történet középpontjában, kicsit más irányba terelik a dolgokat. Egy olyan világban járunk, ahol az emberek minden mozdulatát figyelik. A kormány persze meggyőzte őket arról, hogy ez a biztonságuk érdekében van így, de néhány felbőszült mutáns fiatal úgy dönt, képességeiket használva szállnak szembe az elnyomókkal. Mi is egy mutáns, név szerint Delsin Rowe szerepét öltjük magunkra, hogy járjuk a várost, megkeressük a hozzánk hasonlóakat és megváltoztassuk a környezetünkben lévők jövőjét. Kicsit Prototype, kicsit X-Men, de mindenképp szerethető ötlet.

DriveClub

Amikor először hallottuk felbúgni a motort, azt hittük, hogy a Gran Turismo 6 mutatkozik be. Aztán egy ismerős arc lépett a színpadra, de nem az, akit vártunk: a Motorstorm sorozatot is fejlesztő Evolution Studios Matt Southernjét üdvözölhettük, aki valami teljesen újat mutatott nekünk. Valami teljesen váratlant. Ez volt a Driveclub. A csapat alapú versenyjáték alapja, egyben különlegessége, hogy klubokba szerveződve más klubok versenyzőivel feszülhetünk egymásnak, miközben a versenyző szemszögéből követjük az eseményeket a motor szerelésétől a biztonsági öv becsatolásán keresztül a verseny végéig. A látvány megkapó, a hangulat erősen Forza felé hajlik, de azért van ebben lehetőség bőven.

 

The Witness 

Az esemény egyik - valódi - meglepetésvendége Jonathan Blow volt, akinek a Braid nevű zseniális alkotást is köszönhetjük. A Sony leszerződött vele és fejlesztőcégével, hogy készítsenek egy háromdimenziós, rejtélyekkel teli kalandjátékot, melyben puzzle jellegű feladványokat megoldva tölthetünk el 25 kellemes órát, miközben egy hatalmas lakatlan szigetet járunk be. Egy lakatlan szigeten rekedve mi sem tudnánk jobb időtöltést, tegyük hozzá. A The Witness-t egyébként már 2009-ben bejelentették, sőt, 2010-ben a PAX-on játszható verzióval is találkozhattunk, de különböző okok miatt végülis csak az idei év végén várható, egyelőre kizárólag PlayStation 4-re.

 

Multiplatform játékok

Destiny

A napokban épp eleget tudtunk meg a Destinyről, a Bungie tényleg maga mögött akarja hagyni a Halo sorozatot, és szeretnék megmutatni a világnak, hogy a Microsoft kacsójának szorongatása nélkül is képesek maradandót alkotni. A játék ugyan multiplatform marad, PlayStation 4-re exkluzív tartalommal érkezik, ami csak a helyi közösséget illeti meg. Így már száz százalékig biztos, hogy a játék a következő konzolgeneráció meghódítására is törekszik (vagy főleg arra?), ennek értelmében pedig egyértelmű, hogy hamarosan a Microsoft is lép valamit...

 

Watch Dogs

Az E3 nagy meglepetését a Ubisoft jóvoltából most újra láthattuk, a francia srácok egy, a játékmenetet demonstráló videót hoztak az eseményre a Watch Dogs-ról, illetve nyomatékosították, hogy baseball sapkás-nagykabátos ügynökként mindent manipulálhatunk a világban, amihez kedvünk van. A gépeket, embereket, közlekedési lámpákat, elektronikus eszközöket. Esélyes az Év játéka címre, még a GTA V mellett is.


 

Deep Down 

A Capcom bemutatta legújabb motorját, ami a hangzatos Panta Rhei nevet kapta, illetve bepillantást nyerhettünk az első olyan címbe, ami ezt fogja használni. Mi is csak az alábbi videóból tudunk találgatni, hiszen még a játék neve sem teljesen biztos. Mindenesetre lesznek lovagok, sárkányok, minden, ami egy jó szerepjátékba kell. Vagy akciójátékba. Vagy csak egy jó játékba. Nem vagyunk biztosak abban, hogy több platformra is jöhet, de valószínűbbnek tartjuk, mint azt, hogy a Capcom csak a PlayStation 4-nél alkalmaz egy új motort, amit éveken keresztül fejlesztettek.

Luminous Engine

Ugyan nem játék, mindenképp érdemes felfigyelni a Square Enix által fejlesztett Luminous Engine-re, mely tavaly nyáron debütált, de most megtudhattuk, mennyivel szebbé tette az idő múlása. Az alábbi videó egy techdemó, ami a motor képességeit hivatott bemutatni, tehát nem tartalmaz semmi olyan mozzanatot, ami készülő játékból származna. De az is lehet, hogy több játék bújik meg benne egyszerre...

 

Diablo III

Mintha egy ütemet kihagyott volna a szívünk, amikor a Blizzard Entertainment képviselőjét hívták a színpadra. Megdöbbentő volt, de hatalmas lelkesedéssel vártuk a bejelentést... ,,Lesz Diablo III PlayStation 3-ra és 4-re, bővebben a PAX Easten mesélünk róla, illetve ott próbálhatjátok ki először” - nagyjából így lehetne összefoglalni az elhangzottakat. Se videók, se képek.

Titeket meggyőztek a húzócímek? Van olyan, ami miatt már akár most azonnal beruháznátok egy PlayStation 4-re? Ha tudni szeretnétek, milyen hardver szükséges ahhoz, hogy megmozduljon eme sok gyönyörűség, akkor olvassátok el a PlayStation 4 felépítéséről szól cikkünket is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)