Hirdetés

PlayStation 4 - rejtett apróságok a legutóbbi frissítésben

|

A Sony kiadta a legutóbbi javítást, ami rengeteg okosságot tartalmazott, köztük néhány olyan aprósággal, melyeket elfejetettek megemlíteni.

Hirdetés

Az április 6-án megjelent PlayStation 4 3.5 frissítés elsődlegesen arra szolgált, hogy meghozza a régóta várt RemotePlay támogatást PC-re és Mac-re is, de ezeken felül is tartalmazott néhány, nem dokumentált javítást. Bár apróságoknak tűnnek, nagyon hasznos extrákról van szó.

A frissítés letöltése után ismét lehetőségünk lesz arra, hogy az USB-n tárolt zenéinket hallgathassuk játék közben. Nem igazán értjük, hogy ezt a Sony miért tiltotta le eleve, de most visszatért ez a funkció.

Maximalizálhatod a partid számát, ami azt jelenti, hogy ezentúl nyitva hagyhatod a belépés lehetőségét, anélkül, hogy attól kelljen tartanod, hogy túl sokan lesztek, és ki kell rúgnod majd valakiket.

A 3.5-tel a Sony felkészítette a PlayStation 4-et a 4TB-os tárolók fogadására. Tehát rengeteg screenshotot készíthetsz. Egyébként már ki lehet kapcsolni a kis felugró ablakot is, ami emlékeztetne rá, hogy csináltál egy képet. Minek volt erre szükség eleve?

Ki mennyire örül a 3.5 újdonságainak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)