Hirdetés

PlayStation 4 Eye - majdnem olyan, mint a Kinect

|

Ha esetleg a kanapé másik végén maradt a kontroller, sebaj, a konzolt gesztusok segítségével is irányíthatjuk majd.

Hirdetés

A Tokyo Game Show körüli zsongásnak köszönhetően naponta újabb és újabb információk derülnek ki a Sony következő generációs konzoljáról, és most az egyik kerekasztal beszélgetés során az is megerősítésre került, hogy az új PlayStation Eye képes lesz mozgásérzékelésre anélkül, hogy Move-ot kellene használnunk.

Masayasu Ito ugyanis megerősítette, hogy a PlayStation Eye kamera segítségével gesztusokon keresztül is irányíthatjuk majd a konzol menürendszerét amellett, hogy a kamera hang és arc alapján is képes azonosítani minket (sőt, a Just Dance 2014-et is játszhatjuk minden más egyéb kiegészítő nélkül. 

Arról is szó esett, hogy ezt a funkciót későbbi frissítéseken keresztül fokozatosan bővítsék és javítsák, de Ito nem tudott ennél több részletet elárulni.

Lehetetlen nem észrevenni a párhuzamokat a Microsoft féle Kinect rendszerrel, és elgondolkodni, hogy hogyan próbál meg legközelebb rákontrázni egymásra a két óriás. Talán némelyik funkció hatalmas előnynek tűnhet a másik géppel szemben, de érdemes emlékezni az örökbecsű mondásra: úgyis a tartalom dönt.

 

Ti mit gondoltok, ki az esélyes a következő konzolháborúban? Lehet egyáltalán nyertes egy olyan háborúban, ahol minden fogyasztó igényei eltérnek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)