Hirdetés

PlayStation Experience összefoglaló - újra hatalmasat robbantott a Sony

|

A hétvégén nemcsak a PlayStation elmúlt 20, hanem a következő egy évét is ünnepeltük. A Las Vegas-i show tele volt meglepetésekkel - összegyűjtöttük, mi minden történt az idei PlayStation Experience-en.

Hirdetés

Alig néhány órával a The Game Awards 2014 lezárása után, magyar idő szerint szombat este vette kezdetét a Sony ezévi legnagyobb rendezvénye, a PlayStation Experience, ahol gyakorlatilag mindenki tiszteletét tette, akinek az elmúlt időszakban volt, vagy a következő években lesz köze a konzolhoz. Olyan játékfejlesztő legendák mellett, mint Tim Schafer vagy David Jaffe természetesen új arcokkal is találkozhattunk, akik valami friss ötlettel akarnak betörni a piacra.

Izgatottan vártuk a keynote kezdetét, ahol egy rövid trailer után beúszott a Naughty Dog logója. A legtöbben próbáltuk higgadtan kezelni a helyzetet, de amikor Nathan Drake is megjelent a képen, akkor daev teljesen elvesztette minden önuralmát és önkéntelen sikításban tört ki. Több mint 15 percet nézhettünk meg az Uncharted 4 - A Thief's End lélegzetelállító játékmenetéből, és ennél a pontnál borítékolható volt, hogy megéri majd figyelemmel kísérni a rendezvényt, hiszen elképesztő bejelentések várnak ránk.

A Sony San Diegóban működő stúdiójának új játékáról, a Kill Strainről nem tudtunk meg kifejezetten sokat, de remélhetőleg a következő napokban rengeteg infó jön. A bétára a fenti linken már most is jelentkezhettek.

A véres bejelentéseknek még koránt sem volt vége, ezt ugyanis egy végtelenül brutális Killing Floor 2 trailer követte, amelyből megtudtuk, hogy a játék PlayStation 4-re is megjelenik.

Tovább ömlöttek a trailerek, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket. Befutott a Batman: Arkham Knight harmadik trailere, amelyben leleplezték a PS4 exkluzív Scarecrow Nightmare pakkot, de azt is megtudtuk, hogy a Sony újgenerációs konzoljára látogat a The Forest, valamint a Street Fighter sorozat több tagja, név szerint az Ultra Street Fighter IV és a Street Fighter V is, amely csak és kizárólag PC-n és a Sony konzolján lesz játszható, de megoldották a két platform közötti „átjárást”, így a PC-sek a PS4-esek ellen is játszhatnak (meg persze fordítva).

Este 9 előtt néhány perccel futottak be a PlayStation 4 legnagyobb 2015-ös exkluzív címei, amelyeket daev személyesen is kipróbált a múlt héten Londonban megrendezett PlayStation szülinapi bulin. Kedvenc főszerkesztő-helyettesünk nem csak a rendezvényről írt élménybeszámolót, hanem a kint kipróbált játékokról, a The Order 1886-ról, az Until Dawnról, a Tearaway Unfoldedről és a Bloodborne-ról is. A cikkekben találjátok a PlayStation Experience alatt kiadott demókat, így a játékmenetbe is belekukkanthattok, olykor jó hosszan. „Valaki szülinapot emlegetett " - kiáltott fel Peter Moore, és bejelentette, hogy az EA a Sony mindhárom támogatott konzoljára, a PS Vitára, a PS3-ra és a PS4-re is ad egy-egy ingyen játékot a rendezvény ideje alatt.

A bulinak persze még közel sem volt vége. Az előbb említett Tim Schafer legjobb kalandjátékai, a Broken Age, a Grim Fandango és a Day of the Tentacle is ellátogatnak PS4-re a következő év során, a God of War atyja, David Jaffe pedig a show legbetegebb játékával, a Drawn to Death-szel sokkolta a közönséget. Eközben élőben zajlott a God of War visszatekintő panel, ahol Cory Barlog egy óvatlan pillanatban leleplezte, hogy a széria hamarosan visszatér.

Ezt szorosan egy Orcs Must Die Unchained és egy What Remains of Edith Fitch bejelentés követte, valamint azt is megtudtuk, hogy az év indie játékának választott Shovel Knight mindhárom Sony konzolon tiszteletét teszi hamarosan. Az már a The Game Awardson kiderült, hogy a Namco Godzillás csodája nyugatra és PS4-re is ellátogat, a PlayStation Experience-en pedig egy másik távol-keleti címről, a Yakuza 5-ről derült ki, hogy hamarosan mi is játszhatunk vele. Ha valakit érdekelnek a dundi hercegnők kalandjai, az a Fat Princess Adventures kíséretében vigasztalódhat hamarosan, de kiderült az is, hogy a Final Fantasy VII kenyérpirító és okoségő után PlayStation 4-re is megjelenik. Tényleg, van még olyan platform, amin ez a játék nem elérhető?

Bár nagyon bíztunk benne, hogy a srácok a második napra is tartogatnak nagy bejelentéseket, sajnos nem sikerült az első naphoz hasonlót összehozni. Panaszkodni azért így sem volt okunk, hiszen belenézhettünk a Braid fejlesztőjének új játékába, a The Witnessbe, illetve néhány percig a The Tomorrow Childrennel is ismerkedhettünk.

Ti melyik bejelentésnek örültetek a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)