Hirdetés

PlayStation Experience - The Tomorrow Children gameplay és új infók

|

A nagyon fura sci-fi fejlesztése a végéhez közeledik, így a The Tomorrow Children is kipróbálható volt a hétvégi PlayStation Expereience-en. Most a fejlesztők is megmutatták a játékot mozgás közben.

Hirdetés

Tovább csordogálnak a kommentált gameplayek a PlayStation Experience-ről, ezúttal két fejlesztő mutatta be nekünk a The Tommorow Childrent. A rendezvényen is kipróbálható demóban egyébként sok a korábbi trailerből is ismerős helyszín megjelent.

Szóba került a játék többjátékos jellege, az elhangzottak alapján egy érdekes rendszerről lesz szó, ami nem mutatja majd folyamatosan a környéken császkáló, játékos által irányított emberkéket Csak akkor fogjuk látni a többieket, ha dolgoznak, és ebben segíthetünk nekik, sorban állnak, harcolnak, vagy valamilyen járművet vezetnek.

Ha már szóba került a munka, bemutattak két szerszámot is, a blokkok elhelyezésére alkalmas Jackrammert és a bontásra alkalmas csákányt. Ezzel kapcsolatosan elmondták, hogy minél több XP-t szerzünk, annál gyorsabban végez majd el karakterünk adott feladatokat, de más játékosok is segíthetnek nekünk, ezzel megfelezve a munka idejét.

Egy hatalmas fej alakú szigeten - illetve az ebben vájt járatokban - megmutaták a világítást is, a fény fontossága kapcsán pedig előkerült az éjjellátó szemüveg is. Az a látásmód, ami ennek használata közben előjön - minden modellnek csak az éleit látjuk - eredetileg egy grafikai bug eredménye volt, de mikor meglátták, milyen jól is néz ki, beépítették a játékba.

A prezentáció végén pár kérdésre is válaszoltak a The Tomorrow Children fejlesztői. Ezek kapcsán elmondták, hogy a játékba nem kerül PvP-mód, viszont friendly fire lesz. Egy városban nagyjából 50-100 ember játszhat majd maximum, de ez a szám még változhat a 2015-ös megjelenésig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)