Hirdetés

PlayStation Home - közeleg a végső búcsú ideje

|

A Sony közösségi tere több mint hat év után végleg bezár, aki viszont beugrik, azt érhetik még meglepetések.

Hirdetés

Anno mikor még csak szemeztem a konzolokkal, az egyik számomra csábító PlayStation-exkluzív a PlayStation Home volt, a virtuális közösségi tér, melyben minden játékosnak saját otthona lehetett, különböző minijátékok álltak rendelkezésre, és az egész kicsit olyan volt, mint egy mini The Sims-MMO. Sajnos amennyire izgalmas lehetett volna, annyira volt semmilyen, úgyhogy az érdeklődés nem maradt fent sokáig.

A Home-ot kisebb-nagyobb tartalmi frissítések tartották életben, új játékok jöttek (FPS és póker is volt!), események szerveződtek, de az egykor 17 milliós játékosbázis fokozatosan csökkent. Az új konzolok megjelenésével egyre többen hagyták el a PlayStation 3-at és tértek át PlayStation 4-re, és mivel ez a tendencia a jövőben folytatódni fog, már végképp nincs értelme életben tartani a játékot. November 12. után nem jönnek új tartalmi frissítések, december 3-tól már a korábbiakat sem lehet letölteni, de azért a Sony szeretné utoljára megjutalmazni a közösséget, úgyhogy a március 31-én bekövetkező végső leállásig néhány dolgot ingyenesen elérhetővé tesz. Ezek valószínűleg olyan tartalmak lesznek, amik nagyjából elkészültek az évek során, csak félre lettek téve. Fontos még megjegyezni, hogy a PlayStation Home-ban elköltött pénz nem visszaigényelhető. Ha reménykedtek abban, hogy majd PS4-en újraindul, ne tegyétek: a Sony kijelentette, hogy nincs semmi ilyesmi tervben.

Címkék: #sony
Platformok: PlayStation 3
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)