PlayStation Move: hivatalosan bejelentve!

Wiedermann 2010. március 11. 14:43

Ma végre lehullt a lepel a Sony új, mozgásérzékelős kontrolleréről.

A Sony Computer Entertainment (SCE) a mai napon bejelentette a PlayStation®Move mozgásvezérlőt.

Az új kontrollert a PlayStation®3 (PS3™) szórakoztatórendszerhez idén ősztől lehet majd csatlakoztatni, a piacon ezeddig ismeretlen minőségű mozgásvezérelt, HD játékélményt nyújtva. A vezérlő mellett az SCE egy PlayStation®Move másodlagos vezérlőt is forgalomba hoz, amellyel a mozgásvezérlőt kiegészítve intuitívan lehet a játék szereplői, illetve a tárgyak között navigálni.

A PlayStation Move platform, a mozgásvezérlővel, a másodlagos vezérlővel, és a PlayStation®Eye kamerával kiegészülve, valamint az igen komoly játékkínálat révén innovatív, impresszív élményt nyújt a PS3 rendszereken. 

A PS3 rendszert a PlayStation Eye kemarával kombinálva a mozgások precizen lekövethetők, a szöget és az abszolút pozíciót a valós 3 dimenzióban a PlayStation Move mozgásvezérlő biztosítja, így a játékos úgy játszhat, mintha a valóságban is a játék része lenne. A PlayStation Move mozgásvezérlő kivételes pontossága a fejlett mozgásszenzoroknak köszönhető, többek között a 3-tengelyű giroszkópnak, a földi mágneses erővonalakat érzékelő szenzornak, valamint egy színváltós gömbnek, amelyet a PlayStation Eye kamera követ.  

A  PlayStation Move rendszerben a gyors vagy finom mozdulatok is egyaránt detektálhatók, így nincs jelentősége, hogy a játékos teniszütőt lenget, vagy éppen ecsettel fest. A PlayStation Move mozgásvezérlővel a felhasználó közvetlen inputokat ad az analóg gombok által, miközben fizikailag is érezhető válaszokat kap a rendszertől illetve a gömb megváltozott színei is különböző jelentést hordoznak. Sőt, a PlayStation Eye kamera a felhasználó hangját, képét is képes rögzíteni, így az élmény még élethűbb. 

Az újonnan bemutatkozó PlayStation Move másodlagos vezérlő olyan egykezes kontroller, amellyel további funkciók érhetők el a PlayStation Move játékok során.  A PlayStation Move másodlagos vezérlő könnyed formája mozgásvezérlővel kiegészítve joystickkel és iránygombokkal is rendelkezik, amellyel a játékos könnyen mozgathatja a karaktert illetve választhat irányt.

A PS3 összes, vezetékmentes kontrollereihez hasonlóan a beépített lítium-ion újratölthető akkumulátor, Bluetooth® technológia is helyet kapott – ez utóbbi segítségével kommunikál maga a kontroller a PS3 rendszerrel vezeték nélkül.  A PlayStation Move mozgásvezérlő illetve másodlagos vezérlő a PS3 rendszerhez kapcsolódó bármely játék élményét emeli, legyen szó olyan szoftverekről, amelyek csak egy, vagy olyanokról, amelyek mind a két kotrollert igénylik.

A PlayStation Move kontrollerek iparági bemutatása már megtörtént, és 36 önálló fejlesztő és kiadócég döntött a PlayStation Move platform támogatása mellett. A 2010-es pénzügyi évben, az SCE Worldwide Studios több mint 20 játékot jelentet meg, amelyek vagy kizárólag Playstation Move platformra készülnek, vagy támogatják azt. 

Az SCE, a fejlesztők és kiadók erős támogatásának hátterével sokféleképp katalizálja a PlayStation Move szoftverek sikerét, illetve általánosságban a PS3 rendszert.

Specifikációk:

 

PlayStation®Move mozgásvezérlő

Megjelenés dátuma: 2010 ősz

Ajánlott kereskedői ár: egyelőre nincsen

Szín: fekete

Tömeg: ~ 145 g

Külső méretek: ~ 200mm × 46mm

Akku: beépített lítium-ion akku

Feszültség: DC 3,7 V

 

 

PlayStation®Move másodlagos vezérlő

Megjelenés dátuma: 2010 ősz

Ajánlott kereskedői ár: egyelőre nincsen

Szín: fekete

Tömeg: ~ 95 g

Külső méretek: ~ 138mm × 42mm

Akku: beépített lítium-ion akku

Feszültség DC 3,7 V

 

 

 

 

Címkék: PlayStation 3, PS3, Sony, konzol, hardver, PlayStation Move, mozgásvezérlő, kontroller


PlayStation Move: hivatalosan bejelentve! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |
VB1050 (2010. március 26. 19:43)
Adama admirális (8/10)
VÉGRE! Végre most már nem csak a wii-sek büszkélkedhetnek ilyen cuccal!
142
fahrenskill (2010. március 15. 00:07)
Inaktív)
Van vibráto r alakú a nőknek is?
141
arcs05 (2010. március 13. 02:21)
Inaktív)
...válasz hankak 113. kommentre:
 
grafikus kártyától és processzortól függ szerintem :D
140
Tanaka (2010. március 12. 14:58)
Adama admirális (8/10)
...válasz DonCortio 135. kommentre:
 
egyetértek DonCortio-val, hogy kényszer, csak mivel gyakorlatilag ujjat nem mutattak és a képek\video alapján csak egy wii klón 2 irányítóval.

viszont szerintem így veszteséges lesz és csak a PS fanatikusok veszik meg h legyen otthon.
139
Tanaka (2010. március 12. 14:56)
Adama admirális (8/10)
Szerintem sehol sincs a Wii-hez és főleg a Project Natalhoz képest!

Bár biztoa árkülönbség is lesz jócskán...
138
zsolti971 (2010. március 12. 14:52)
Jack Bauer (10/10)
Én is hasonlóan vagyok vele, bár a Natal érdekesnek tűnik...
137
DonCortio (2010. március 12. 14:48)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Suffer330 134. kommentre:
 
A konzolokat lehet szeretni/nem szeretni, drága barátom, de hogy hülyeség az már sértés. No more comment
136
DonCortio (2010. március 12. 14:46)
Dr. Gregory House (9/10)
A Sony csak kényszerből készíti el a Move-t szerintem ("
Volt a Wii, és most a Natalt készíti a második legnagyobb rivális, szal csináljunk vmit mi is!"- kb. szerintem ez volt Sonyéknál)
A Natal szerintem sokkal jobb lesz.
135
Suffer330 (2010. március 12. 14:43)
Inaktív)
Hét, én nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én az ilyen konzolokat mindig is hülyeségnek találtam. Számomra a Wii is egy hülyeség. Bocs.
134
Lord_Gamez (2010. március 12. 14:33)
Dr. Gregory House (9/10)
Wii nem tudja levédetni a technológiát? Fujitsu Air Command, Project Natal és most ez... Az újdonság varázsa... (na jó azért a Project Natalra kíváncsi vagyok ^^)
133
Varodero (2010. március 12. 14:20)
Inaktív)
...válasz Urmomismypennymount 118. kommentre:
 
Jézusom, még csak most jelentették be, de te már most tudod, hogy szar lesz? :D
132
skyfighter19 (2010. március 12. 14:08)
Inaktív)
Ez a szenyóság valaki ötletét lenyulni....
131
wolfrang (2010. március 12. 13:29)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz S A M A N 124. kommentre:
 
Na igen , így képröl hasonlít a wii controlleréhez. De ezt csak én látom csak így?
130
pH03N1X (2010. március 12. 13:05)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Urmomismypennymount 118. kommentre:
 
+ S A M A N:
109. komment
129
4utox3c (2010. március 12. 12:41)
Dr. Gregory House (9/10)
na erre kíváncsi leszek! :D
128
Order89 (2010. március 12. 12:27)
Inaktív)
Várjuk Hogy itt mindig megy a vita
127
halas90 (2010. március 12. 12:01)
Inaktív)
...válasz S A M A N 124. kommentre:
 
ebből él mindenki
126
Mazeek1987 (2010. március 12. 11:53)
Inaktív)
Kiváncsi leszek mennyiért árulják majd.
125
S A M A N (2010. március 12. 11:39)
Inaktív)
Szép is az, amikor ellopják a másik ötletét
124
keridian (2010. március 12. 09:15)
Adama admirális (8/10)
Nem bánom, csak gondoljanak a mozgásérzékelős kontrollerrel nem rendelkező gamerekre is majd a jövőben.
123
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |
Farmer Simulator 2011 (Ezt Vedd Meg)

1.990 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix