Pletyka: Assassin's Creed 3 - A függetlenségi háború idején?

Kapcsolódó játékok: Assassin's Creed: Revelations

szada 2012. január 29. 14:16

A Ubisoft sikersorozatának gépezete percre sem pihen és a legutóbbi pletykák szerint március 31. előtt mutatkozik be a harmadik Assassin's Creed a nagyérdemű előtt.

Rengeteg találgatás született már az Assassin's Creed harmadik és egyben utolsó epizódjának lehetséges történetéről, hiszen Ezio kalandja lezártnak tekinthető a Revelations eseményei után, Desmond viszont még nem tette le a bérgyilkos ruhát.

Két nappal korábban a Ubisoft fejese, Yves Guillermot úr azt nyilatkozta, hogy az epikus végjátékra 2012 utolsó szakaszáig várnunk kell, ám a friss pletykák szerint az aktuális pénzügyi időszak vége előtt, vagyis március 31.-e előtt megmutatják a nagyközönségnek az új epizódot. Tovább ütve a vasat, a forrás arra is kitért, hogy a 18. században kalandozhatunk, az amerikai függetlenségi háború idején és egy teljesen új hős kerül figyelmünk középpontjába.


-7500-ért egy komplett? - Na jó, rendben!

A helyszín esélyességét nem légből kapott információk ihlették, három jel is utal arra, hogy valóban a függetlenségi háború idejében boldogulhatunk:

- Az Assassin's Creed: Brotherhood egyik DLC-jében, a Da Vinci Disappearance-ben New York államra utaló koordináták bukkannak fel.

- Az Assassin's Creed: Revelations-ben található földgömbön Észak-Amerika kontinense fényesen világít.

- A Ubisoft korábban eszközölt egy közvélemény-kutatást a rajongók körében, melynek tárgya az volt, hogy melyik korszakot látnák legszívesebben a harmadik részben. Nem meglepő módon a válaszadók nagy része a függetlenségi háborút jelölte meg első helyen...

Az Assassin's Creed 3 Guillermot úr szerint nagyobb, jobb, hosszabb és epikusabb lesz minden eddigi résznél a szériában, mi pedig csak azt reméljük, hogy neki is és a pletykáknak is igazuk lesz: remek lenne az amerikai függetlenségi háborúban részt venni.

Címkék: Assassin's Creed 3, assassin's creed, assassin, ac, ac3, pletyka, szóbeszéd, függetlenségi háború, Ubisoft, pc, ps3, x360, akció, kaland, desmond, PC, Xbox 360, Playstation 3, Akció, Kaland


Pletyka: Assassin's Creed 3 - A függetlenségi háború idején? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Sigmund (2012. február 13. 22:28)
Sheldon Cooper (5/10)
Hali!

Csak néhánx tiipp, hogy hol lehetne (számomra, szigorúan szvsz tehát)rettentő hangulatos AC-t csinálni: (ha időben haladunk előre, akkor csak a reneszánsz utáni időszak jöhet szóba ugye)
- Harmincéves háború. Lehetne ütközni Wallensteinnel, vagy akár Bethlen Gáborral.
- Nagy francia forradalom, és esetleg utána Napóleon kora.
- 1848-as forradalmak. Gondolom nem kell magxarázni miért lenne ideális terep.
- XIX. század második fele, Oroszország. A narodnyik, anarchista, stb. mozgalmak kavalkádjában átkozottul nagy intrikákat lehetne belevinni.
- 1917, Oroszország.
- Megszállt európai területek, II. világháború.
És ez csak néhány, ahová szvsz jobban illene a sztori.
41
kimikimi (2012. február 02. 13:55)
John Locke (7/10)
Már látom ahogy a főhős ugrál a tetőkön és lentről muskétások lövései csapodnak a házak oldalához:D A függetlenségi háború a kedvenc eseményem az újkorban.
40
ShielD (2012. január 31. 08:34)
Adama admirális (8/10)
Egy jó kis téli Moszkvának én is jobban örülnék . De Amerikával sincsen semmi baj :P Várjuk szeretettel!!
39
swado (2012. január 30. 21:39)
Kirk kapitány (6/10)
Jöhet az AC 3, bárhol is játszódik. Mondjuk a függetlenségi háború jó ötlet.
38
denilend (2012. január 30. 20:14)
Sheldon Cooper (5/10)
...válasz DonCortio 33. kommentre:
 
Ha a történelmi ismereteim nem csalnak, a keresztes rendet feloszlatták később szabadkőműveseknek hívták őket. Ebben az időben pedig Amerikában sok szabadkőműves volt (pl.: Benjamin Franklin, George Washington).
37
denilend (2012. január 30. 20:05)
Sheldon Cooper (5/10)
Kevés játék játszódik a függetlenségi háború idején, úgyhogy jöhet az Assassin's
Creed 3!
36
LeonardoDaSzekszard (2012. január 30. 19:37)
Inaktív)
...válasz DonCortio 33. kommentre:
 
Egy francia forradalmat én is megnéztem volna, de az egyiptomi kaland is egész jó lenne. Egyet nem értek: Minek kérdezték az emberektől hogy hol játszódjon a 3. ha már a Revelations-ba megjelölték amerikát. Hmm :/
35
Saker (2012. január 29. 23:46)
Inaktív)
Szerintem a függetlenségi háború telitalálat. Remélem a pletyka igaz. A templomosok állítólag a szabadkőműveseknek adták át titkukat akik ezzel a tudással egy új világot akartak építeni és erre tökéletes hely volt Észak-Amerika. Így szép kerek is lenne a történet.
34
DonCortio (2012. január 29. 22:45)
Dr. Gregory House (9/10)
Mondjuk én azt nem érteném, hogy a templomosok mit keresnének Amerikában? ... Mert ugye a testvériség és a templomosok között megy a harc már egy jó ideje.
Francia forradalom, inkább.
33
TomChaos (2012. január 29. 21:23)
Dr. Gregory House (9/10)
Én mondjuk Egyiptomra szavaztam volna, de szívem szerint megnézném az összes elképzelés történetét és részét a közvélemény kutatásban szerepeltek alapján. Nekem mind tetszik. Tetszeni fog ez is remélem. Remélem a 3 után lesz még elég fantáziájuk és akaratuk a folytatásra.

Jah és szívesen látnék már egy Assassin hölgyet is.
32
Lord_KROK (2012. január 29. 21:04)
Dr. Gregory House (9/10)
Függetlenségi háború szerintem is jó választás lenne!
31
god999 (2012. január 29. 21:03)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz Hans87 23. kommentre:
 
Szerintem abszolút beleillik. A korabeli amerikai városok megfelelnek, meg hát ha kitalálják, hogy a csúnya vőrős kabátos templomosok ellen harcolunk az úgy teljsen jó.
30
Atee007 (2012. január 29. 20:41)
Jack Bauer (10/10)
Szerintem az pl nagy dobás lett volna ha Kínában játszódna, mivel a Ubisoft csinált egy fél órás rövidfilmet, amivel lezárta végleg Ezio történetét. (Assassin's Creed Embers a címe és nem spoilerezek ha valaki esetleg megnézné) De a lényeg annyi hogy Kínából jött egy assassin lány aki Ezio segítségét kérte. Szóval ez jó lenne ha ezzel a csajjal kéne assassinkodni Kínában
29
NPatesz (2012. január 29. 20:23)
Earl (4/10)
Ez élvezetesnek ígérkezik,az előző részek is a kedvenc játékaim!Már türelmetlenül várom!!!
28
slipknotboy (2012. január 29. 19:58)
Jack Bauer (10/10)
húúú várom csak hangulatos legyen nagyon
27
Chuck_Norris (2012. január 29. 19:55)
John Locke (7/10)
Hát igen, egy kínai/japán rész sokban mutatna újat
mert egy amerikás rész nagyon hajazni fog a korábbi részek hangulatára és rókabőr szag lesz,.,tényleg. :D
26
levinho (2012. január 29. 19:48)
Adama admirális (8/10)
...válasz sematyi 17. kommentre:
 
Ja írni is akartam, de nem jutott eszembe a film címe :D
25
Marko90 (2012. január 29. 19:30)
Jack Bauer (10/10)
Remélem nagyon jó lesz és várjuk szsretettel!!
24
Hans87 (2012. január 29. 19:23)
John Locke (7/10)
Azért is szerettem nagyon az AC sorozatot mert hangulatos európai és közel keleti helyszíneken szaladgálhattunk, csimpaszkodtunk és másztunk.
Amerikai függetlenségi háború ??!! Elég szürkének hangzik...
Jobbat is kitalálhattak volna, elsőre úgy hangzik mint mikor mindenkit meglepett a COD-ba világháborúból a modern korba való átlépés(teljesen jól sikerült).
Imádtam régi római épületeket renoválni, Velence utcáin menekülni.
Biztos majd sok rabszolgát kell megmentenünk Amerikában, Amerikát sokan láttuk már sokszor számomra nem érdekes, de ez csak a helyszín ami még nem azt jelenti hogy eltemettem a még ki sem jött játékot!
A szabadkőműves dolog viszont már elég érdekes.
23
LeonardoDaSzekszard (2012. január 29. 18:38)
Inaktív)
Egyszerűen briliáns az a befejezés a Revelations végén. Rengeteg kérdés és csak év végén kapunk választ kész vagyok!
De mondjuk miért pont amerika? Miért nem végre egy közép-európai kiruccanás.
Mind1 a fejlesztők bisztos értik amit csinálnak ugyanis a rengeteg rajongó nem csak úgy lett. Egyébként a tippem az hogy a tévhit ellenében miszerint a kínai csajjal leszünk az Assassin's Creed Embers-ből szerintem Desmondal leszünk a valóságban. Akárhogy is lesz várom.
22
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Assassin's Creed: Revelations

Fejlesztő: Ubisoft

Kiadó: Ubisoft

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, Kaland

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Penumbra # @.
Spoiler felfedés! Figyelem itt az első epizód vége! A játék egymagában "relatív", rövid idő alatt végig játszható, "ha vissza gondolunk az eltelt eseményekre"! A történet lezárás befejezés, viszont egyértelműen folytatásra utaló "tett", a készítők ré

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Sims 3 és Leszáll az éj csomag

11.990 Ft

AKTUÁLIS!

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

2012. május 26. 14:41

A távolmaradások ellenére újfent izgalmas E3-nak nézünk elébe, meglepetésekkel és akár Star Wars képében érkező bejelentésekkel megtűzdelve.

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

A Diablo III harcosai - Barbarian

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix