Hirdetés

Portal 2-vel tesztelik az álláskeresőket

|

Egy amerikai cég Portal 2-vel teszteli a hozzá jelentkező munkavállalókat.

Hirdetés

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az elmúlt évek legkreatívabb játékai között említhetjük a Portal-t és a Portal 2-t.

Anno EndreMan kollégával jól kiveséztük a második részt (a tesztet itt, a kooperatív módot bemutató videót pedig itt találjátok), de úgy tűnik, nem csak mókára és szórakozásra használható a Portal sorozat, hanem komolyabb dolgokra is.

Történt ugyanis, hogy a WibiData nevű számítástechnikai cég munkatársai gondoltak egyet, és saját Portal 2 pályákat készíttettek egy modderrel (ennek kedvcsinálóját láthatjátok fentebb). A cég ennek segítségével (is) teszteli az új jelentkezők képességeit, mivel Christophe Bisciglia ügyvezető igazgató szerint a munkához hasonlóan komplex gondolkodásra van szükség, mint a játékhoz. Összesen 5 szint és egy kooperatív pálya várja a lelkes jelentkezőket, akiknek a cég irodájából kiindulva kell különböző logikai feladványokat megoldaniuk. A pályacsomag a nagyközönség számára is elérhető, aki kedvet kapott hozzá, megtalálja a WibiData oldalán:

WibiData Portal Puzzle

Szerintem zseniális ötlet ily módon szelektálni a jelentkezők között, bár az is igaz, hogy ha meg is oldom rövid idő alatt a pályákat (mivel portálokban gondolkodom, ugyebár), attól még nem fogok tudni programozni. No de lényeg a lényeg, szimpatikus a kezdeményezés, még több ilyet! Apropó, mit szólnátok egy, a GameStar irodájában játszódó Portal 2 pályához?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)