Hirdetés

Project Zomboid - kívántál már zombikat a szomszédnak?

|

A Project Zomboid fejlesztői elérhetővé tették a játék térképkészítő eszközét, így akár a saját utcádra is rászabadíthatod az élőhalott seregeket.

Hirdetés

A The Indie Stone volt olyan rendes, hogy letölthetővé tette a Project Zomboid térképkészítő programját, így a közösség kezébe adta a terepek elkészítését. Ha mindig is szeretted volna látni, milyen lenne egy zombi apokalipszis a környékeden, most megtudod.

Az eszköztár teljesen ugyanaz, amivel a fejlesztők elkészítették a Muldraugh és West Point térképeket. A játékosok létrehozhatják a saját homokozójukat, benne művészi vagy groteszk terepeket. Már ha érdekli őket, hogy hol válnak zombi csemegévé. A Project Zomboid egyébként is egy könnyen modolható játék, pedig még csak az alfa fázisban tart a fejlesztés.

A térképkészítő eszközök kieresztésével azt reméli az Indie Stone, hogy a közösség robbanásszerűen elkezd majd tartalmakat készíteni, és így előbb-utóbb akár az egész bolygót bejárhatjuk majd, ami persze így egy zombik lakta pusztaság lesz, de legalább izgalmas. Az egyetlen dolog, amihez a felhasználó nem nyúlhat hozzá, az a fejlesztők által készített térképcsomag. Zavar ez valakit egyáltalán, miközben megcsinálhatod a hátsó kertedet, amire zombikat szabadíthatsz rá?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)