Hirdetés

A Prototype 2 jobban fut PlayStation 3-on, mint Xbox One-on

|

Úgy tűnik, a Prototype: Biohazard Bundle nem az utóbbi évek legigényesebb játékfelújítása, ugyanis a két játék nem lett sokkal szebb, és még a teljesítményen sem igazán sikerült javítani.

Hirdetés

Úgy tűnik, kiderült, miért is nem övezte nagyobb hírverés a Prototype: Biohazard Bundle megjelenését, ugyanis a Prototype 2 nem teljesít valami jól Xbox One-on, ráadásul a felújított változatok nem is néznek ki sokkal jobban, mint a Radical eredeti alkotásai.

A Biohazard Bundle Xbox One-os változatát a Eurogamer az új játékok teljesítményével foglalkozó rovata, a Digital Foundry vette górcső alá. Beszámolójuk szerint az eredeti, 720p alatti felbontás Full HD-re való emelésén kívül nem sok minden történt, hogy szebb legyen a két Prototype. Amellett, hogy a textúrák és az árnyékok minősége nem javult sokat, a látótávolság sem nőtt. Ennek ellenére a játékok teljesítménye sem kiemelkedő: az első rész még stabilan tartja az ilyen idős játékoknál nem túl magasnak számító 30 fps-t, viszont a Prototype 2 még ezt sem tudja tartani, sőt, olykor kevesebb képkockát tud megjeleníteni másodpercenként, mint anno a PlayStation 3.

A PlayStation 4-es változat nem szerepelt a tesztben, így nem kizárt, hogy ott jobban fog futni, de hogy szebb nem lesz a két felújított Prototype, az szinte biztos. Kár érte.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)