Race '07 - öt kiegészítő csomag bejelentése

Kapcsolódó játékok: Race '07

Gyu 2011. március 05. 11:07

A Simbin, amely igen jó nevet szerzett az autósverseny-szimulátorok piacán, nem kevesebb, mint öt jövőbeni kiegészítőt jelentett be.

Ezeket azért készítették/készítik, mert meghallgatták a több, mint félmilliós Race '07 közösség kívánságait és elismerésükképpen teljesítik azokat.

Az első kiegészítő ingyenes lesz, a többi 5-10 euro közeli áron lesz majd megvásárolható a Steamen illetve a Race sorozat saját digitális boltjában a RaceRoomon. 

KOnkrétan eddig csak az első kiegészítő tartalmát jelentették be, amely a “Formula RaceRoom” nevet viseli és tartalmazza a Formula RR-t, a SImBin leggyorsabb autóját, illetve három különböző tervrajzot az új és igen részletes Hockenheim Ringhez. Ezt a csomagot a RaceRoom Online tagjai teljesen ingyen kapják majd meg. Az 5 kiegészítő csomag fogja egyébként befejezni a Race '07 történetét - időközben ugyanis el fog készülni a modernebb, sokkal jobb engine, amely felváltja a lassan öregedő Race '07-et. A SimBin ezekkel a kiegészítőkkel mond tehát köszönetet a Race '07 közösségnek lelkesedésükért és kitartásukért. 

További részletek a pontos megjelenésekről illetve a többi kiegészítő tartalmáról a közeli jövőben várhatóak. 

 

 

 

    Pro:
  • rengeteg új lehetőség
  • felturbózott ISI motor
  • teljesen valósághű hangok
    Kontra:
  • még mindig ISI motor
9.6

Címkék: Simbin, race 07, autóverseny, raceroom, PC, Autóverseny


Race '07 - öt kiegészítő csomag bejelentése - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
DRE-X (2011. március 06. 11:52)
Jack Bauer (10/10)
ez a race valahogy sosem kotott le... jo mondju kegyszer probaltam XD
7
Murder3 (2011. március 05. 22:42)
Jack Bauer (10/10)
...válasz kilipeti 4. kommentre:
 
"Ezeket azért készítették/készítik, mert meghallgatták a több, mint félmilliós Race '07 közösség kívánságait és elismerésükképpen teljesítik azokat."


talán ezért?
6
BriaN23 (2011. március 05. 20:28)
Inaktív)
...válasz kilipeti 4. kommentre:
 
Én is ezért mondtam, hogy sajnos elég régen történt valami érdemleges tőlük, ezért is örülök neki, hogy végre mozgolódik valami...főleg grafika terén. Viszont az mindegy, hogy GTR EVO Race On vagy Race 07 mert mind egy csomag.
Race On-ban benne van mind egy packént... egy a grafikus engine..menürendszer minden, csak ha vki akarja mindet külön ikonnal tudja indítani és nem azt írja az üdvözlő képernyő, hogy Race On hanem pl Race 07. Egy kalap. De várjuk az engine-t nagyon!!! Hajrá!!!
5
kilipeti (2011. március 05. 18:03)
Inaktív)
hatalmas lehúzások, már-már az NFS-hez tudnám hasonlítani, a különbség, hogy itt még a szándék sincs meg, hogy valami újat tegyenek le az asztalra.
Csalódtam a Simbin-ben. Megalkottak egy tök jó játékot de azóta évente kapunk 2 új kocsit meg pályát egy új játék áráért.
Amúgyis, miért a Race 07-hez csinálják, a GTR Evo és a Race On újabb.
4
slipknotboy (2011. március 05. 12:05)
Jack Bauer (10/10)
várom ép ma tepelitetemfel várom csomagot :P
3
Rokalesocipo (2011. március 05. 12:01)
Dr. Gregory House (9/10)
Nagyon korrekt gesztus! Ritka az ilyen cég. Az összes kalapom megemelem előttük. Lehet veszek is majd egyet, csak előbb egy kormány nem ártana
2
BriaN23 (2011. március 05. 12:00)
Inaktív)
Megvan a Race On nekem és egyetlen dologgal nem tudok azonosulni, hogy kicsit öregecske már az engine. Én vagyok a példa, hogy sohasem a külcsínt nézem, ha jó a játék akkor az engem már megfog. Viszont így, hogy kapunk egy tupírozott engine-t így teljesen fejet hajtok, mert megkapom azt a kis hiányt ami eddig gondot okozott Köszi Simbin!!!
1
Oldal: 1 |

Race '07

Fejlesztő: SimBin

Kiadó: Eidos Interactive

Platform: PC | Stílus: Autóverseny

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Forza Motorsport 4 - Warthog trailer
A mai autós versenyeken a fejlesztők egymásra licitálnak, ki tud exklúzívabb autót berakni a programba. A forzásoknak sikerült: a 2550-es évekből aló HALO-s Warthog elég érdekes lesz, nem?

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

RACE '07 TESZTEK, ELŐZETESEK

RACE '07 AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS!

Sleeping Dogs - Mit kapunk a pénzünkért?

2012. május 26. 16:11

A legújabb trailer bemutatja a sandbox akciójátékban rejlő lehetőségeket. Már most látszik, hogy nem fogunk unatkozni.

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix