Hirdetés

Rage - Újabb részletek

|

Egyebek mellett most már az is kiderült, hogy nagyjából mikor szándékozik befejezni az id Software következő játékát.

Hirdetés

John Carmack és Matt Hooper árult el néhány apróságot a shacknews stábjának.
- A manapság oly divatos kooperatív játékmód minden platformon megtalálható lesz azzal a különbséggel, hogy PC-n nem találkozunk osztott képernyős variációval. (Jelentkezzen, akinek pont ez hiányozna!)
- A kooperatív játékmód teljesen elkülönül a történetvezérelt szingli kampánytól. Ergo, a sztorit nem lesz módunk cimboránkkal vállvetve végigjátszani.
- Hooper említést tett arról, hogy inventory és páncélzat is lesz a játékban, továbbá a fiktív világ gazdaságába is bekapcsolódhatunk. Ezeket ugyan nem részletezték, de a napnál is világosabb, hogy lehet majd ezt-azt eladni, vásárolni.
- Az FPS részek a korábbi id játékok szellemében kerülnek kidolgozásra, vagyis számíthatunk jó néhány klausztrofób helyszínre.
- A járművek nem csak szimpla helyváltoztatásra és a világ felfedezésére szolgálnak, hanem (ez mondjuk nem túl meglepő) minden egyes városban nevezhetünk az öldöklő iramú versenyekre.
- A kooperatív versenyek során fennáll a lehetősége annak, hogy az egyik játékos kormányoz, a másik pedig a fedélzeti halálosztókat kezeli nagy-nagy ügyességgel.
- El lehet majd gázolni a különféle szörnyeket, ám visszavesznek a vérességből, hogy alacsonyabb korhatár besorolást kapjon a játék.
- A versenypályákon végigcsinált oktató küldetések során járművünk képességeit javíthatjuk.
- A viszonylag nyílt világ ellenére a missziók végrehajtása megkövetel egy bizonyos sorrendet, szóval a linearitás nem szűnik meg teljesen.
- Minden találkozás, esemény, felszerelési tárgy előre megtervezett, nyoma sem lesz a Diablo-féle véletlengenerált elemeknek.
- Szeretnék, ha a kiadásra két éven belül sor kerülne.

rage_2.jpg


Carmack mester megígérte, hogy komoly figyelmet fordítanak a fegyverek megtervezésére. Fontos, hogy jó legyen rájuk nézni, úgy szóljanak, ahogy kell, s akkorát üssenek, hogy a játékos élvezze, amikor miszlikjeire (pardon, ezt nyilván nem lehet majd a megcélzott Teen korhatár besorolás miatt) robban a gaz ellenfél egy-egy jól célzott lövés után.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)