Resident Evil 5 - Xbox 360 teszt

Kapcsolódó játékok: Resident Evil 5

Flatline 2009. július 28. 12:37

A Resident Evil 5 kétségtelenül az Xbox 360 legszebb játéka eddig GameStar 2009/03 archív

Nem zombik. Ez az első dolog, ami mostanában bárkinek eszébe jut a Resident Evil 5-ről. Mondjuk fogalmam sincs, hogy a Capcom miként hiszi, hogy bárki is bevenné ezt a butaságot, hiszen a Las Plagas vírus bizony olyan szinten szénzombivá változtatja az épp afrikai helyszínen játszódó település lakosságát, mint mikrosütő a macskát. A kisebb botrányok után, mely a szinte csak színesbőrű „nem zombikat" irtás miatt keletkezett (ld. összefoglalónkat a 12. oldalon), végül megjött a játék és tehetetlenné váltunk mi is, muszáj volt egy egész hétvégét rááldozni, mert a Resident Evil az jóféle cucc mindig.

Valami hiányzik

Ezúttal sem csalódtunk, bár már az elején meg kell jegyezzem, hogy a játék negyedétől folyamatosan azon gondolkodtam, hogy valami hiányzik, mert sokkal poénabb és élvezetesebb mondjuk Castle Crashersezni, mint a Resi 5-tel nyomulni. Ez önmagában óriási pofonnak hathat, mégse így fogjátok fel, csupán azt írom, amit éreztem. A Resident Evil 5-ben minden megvan, ami egy jó akciójátékhoz kell, a nézd a vállam stílusban. Egy az egyben a negyedik epizód játékmechanikáját vitték tovább, csak épp van coop mód is, ellenben az izolációs élmény sokkal kisebb, mint az előző részben, lévén mindig van a főhős mellett egy társ, aki javarészt sokkal intelligensebben és jobban játszik, mint egy épp berántott barát coop módban. A félelem faktor így meglehetősen kicsire zsugorodott, plusz a játék nagy százalékában napfényes, iszonyat világos terepeken folyik a küzdelem, ami nem szokványos egy Resident Evil esetén. A negatívumok tovább sorolása közé kell tartozzon az is, hogy noha nem kell kétszer egy már játszott területen áthaladni, a felhasznált tereptárgyak és környezeti stílus túlontúl sokáig a kisvároshoz tartozó elemekből épül fel. A hat játszható fejezet majdnem háromnegyedét ezek között kell tölteni és ez nem az igazi, valljuk be. Hiába lesz szuperistenséges olajfinomító, meg néhány üldözéses jármű alapú harc, mely helyszíneket vezet át, ez kevés egy ennyire várt címtől. A cutscene-ek minősége nagyon jó, csak kevés van belőlük, itt igazán tanulhatott volna a Capcom a méltán sikeres Metal Gear Solid sorozatból, ahol minden második másodpercre jut egy átvezető - persze néha meg azt tartjuk túlzásnak. Négy óra játék alatt körülbelül kettő igazán minőségi átvezetőt lehet csak elcsípni, az összes többi csupán semmitmondó: szobába be, szobából ki, tárgy felvesz, ajtó kinyit-féle, tehát összességében haszontalan és még csak nem is szórakoztató, azon kívül, hogy Sheva melltartója nagyon szépen kivillan sokszor a felsője alól.


Paintball piros festékkel.

Ahová ütök, tárgy terem

A tárgyrendszeri változtatások jót tettek a játéknak, végre nem állítja meg a játékot a tárgylistában bíbelődés. Az meg főleg zseniális, hogy a dizájnerek továbbra is úgy döntöttek, hogy ne lehessen lőni, csak álló helyzetben, ezzel is fokozva kicsit a feszültséget. Hiába ígértek gyors zombikat, pont emiatt a Resident Evil alapjait adó lépés miatt képtelenség az, hogy egy konzolos akciójátékban, ahol nem olyan könnyű a kontrollerrel célozni és mozogni, gyors zombikat tehessenek be, amik egy pillanat alatt elérik a főhőst. Igenis az van, hogy vánszorognak, hiába rohannak az átvezető animációkban, mint kislány a terhességi tesztért Valentin napon.


Szerintem ez nem az a fuvar, amit rendeltem.

Sheva mesterséges intelligenciája nagyon jól sikerült, már a hónapokkal korábbi demo változatban is érződött, hogy valami nagyon tutit alkottak a Capcomnál. Magától megold egy csomó parát, gyűjti a lőszert, teszi, amit Chrisként diktálunk neki, és jobban vigyáz magára, mint a játékos a főhősre szinte. A pályák kialakítása és elrendezése esélyt sem ad arra, hogy túlságosan elkolbászolódjunk a céltól, amit épp teljesíteni kell. Sajnos sokkal kevesebb külön járható útvonal van a játékban, mint elsőre reméltem, hiszen a demo alapján úgy tűnt, a coop kampány nem csak abból áll majd, hogy egymás mellett kell rohanni a barátunkkal. Sajnos mégiscsak ez lett, elvétve akad olyan szituáció csak, ahol az egyik félnek más útvonalon kell haladnia a közös cél érdekében, mint a másiknak. Nagyon jó lett volna, ha a Resident Evil 5 mutatja meg először a világnak, hogyan kell élvezetes, nagyon jó coop kampányt csinálni, ami nem csak a hát-hátnak hentelésről szól.


Ne sírj! Van nálam tű meg cérna és megvarrom a ruhádat. Csak ne sírj már!

Brutálisan szép, ez véresen komoly

Ennyit a negatívumokról, innentől már lehet mosolyogni, ugyanis a Resident Evil 5 az Xbox 360 legszebb játéka eddig. Iszonyatosan stabil framerate, rengeteg részlet, nagyon jó effektek és megfelelően kivitelezett animációjú karakterek tömkelege szerepel benne. A grafikusok igazán kitettek magukért, bámulatos, hogy annyival szebb lehet a játék bármelyik eddig megjelentnél, mintha generációváltás lett volna ismét a konzolok között. Nehéz kivetnivalót találni bármiben grafika terén, ha nagyon szőrösszívű vagyok, akkor sem lehet egy rossz szavam sem, hibátlan ezen a téren. A hangok is teljesen rendben vannak, noha a zene más irányt vett picit, mint eddig megszokhattuk a korábbi részekben. Tulajdonképpen biztos, hogy csak azért nem illik annyira a játékhoz a mostani soundtrack, mert sokkal kevésbé feszült a játékos (jó értelemben) a helyszín és a fénytenger miatt, így a zene sem hat plusz faktorként. Szerencsére rövidnek sem nevezhető a kampány, amiben jócskán lesznek ismerős karakterek, így a Code Veronica végén Afrikába utazó Chris Redfield kalandjait legalább 12 órán át játszani fogjátok. Mire véget ér a sztori, pont úgy lesztek vele, hogy éppen elég is ennyi, nem nagyon lenne kedvetek tovább nyomni. Sajnálatos kicsit, hogy a játék utolsó 3 órája az igazán jól összerakott és élvezetes csak, míg a többi csak egy gyenge ötös. Félek, csak azok fogják igazán élvezni, akik eddig nem játszottak sok Resident Evil epizóddal, és megtetszik nekik a grafika. Ők, noha a sztorit picit kuszának érzik majd, maximálisan elégedettek lesznek a grafikai kánaánnal, míg a rajongók, azok, akik évek óta minden egyes Resident Evil részt megvesznek, nem lesznek maradéktalanul elragadtatva. Nem temetem természetesen a franchise-ot, hiszen bődületesen erős továbbra is, a Capcom egyik bármikor előhozható aduászáról van szó, melynek a hatodik epizódja is biztosan 85% felett fog végezni. Csak abba a hibába nem szabad esnünk, hogy túlértékeljük. Ha egyszer nem ad akkora játékélményt...

GameStar 2009/03


    Pro:
  • grafika
  • coop mód
  • átvezető animációk
    Kontra:
  • a nem kiemelt szinkronhangok gyengék
  • kevés ellenféltípus
9.1

Címkék: resident evil, resident evil 5, teszt, játékteszt, bemutató, PC, Xbox 360, Playstation 3, Akció


Resident Evil 5 - Xbox 360 teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
mmm96 (2010. január 31. 19:21)
Inaktív)
...válasz jak0 32. kommentre:
 
Csak live-on lehet co-opozni!
33
jak0 (2010. január 30. 11:38)
Inaktív)
már ugy értem hogy 1 TV-n???

valaki HELP ME!!!!!!!!!!!
32
jak0 (2010. január 29. 16:49)
Inaktív)
hogyan kell xbox-on co-op ba nyomni ???!!
31
Petix1992 (2010. január 09. 10:19)
Inaktív)
Közbe kiderült hogy sokkal jobb
30
Petix1992 (2010. január 09. 10:19)
Inaktív)
Azt hittem hogy pc-re nem lesz olyan jó
29
Stevensan (2009. október 08. 17:55)
Dr. Gregory House (9/10)
Mi ezt a játékot az unokaöcsémmel már eleve co-opban vittük először is és már azóta is végignyomuk még kétszer. Hát iszonyatosan jó a játékélmény és még mindig van indíttatás a végigjátszásra a gyűjthető figurák, professional nehézségi fokozat, kimaxolt határtalan magnum :D, bsaa emblémák... szóval a sok bónusz miatt. A mercenaries mód meg külön nagyon beteg móka, hát ott mik folynak...! Szerintem nagyon jó játék lett és eddig nekünk ennek a co-opja viszi a díjat! Single playerben utána már nem is volt olyan jó a dolog, főleg hogy nem volt kinek visítani, hogy mentsen már meg a baltás meg a láncfűrészes ürgétől és a géppel nem lehet őket annyira szivatni sem. És szerintem nem kell leírni a játékot azért mert nagy lövölde lett (kispisztolyos fejszétcsattintás rulez...), egyszerűen kicsit más a hangulata, mint a régieknek. Most gondoljatok bele, hogy a régi tárgykeresős és logikai megoldós játékmenet milyen lenne co-opban egy haverrel elsőre. És sokadikra? Nagy rajongóként nagyon sokszor végigvittem a régieket is és nem rég elővettem a resi 1 remaket is nosztalgiázni, és hát ott már higgyétek el, hogy nem olyan nagy buli egyedül végigfosni a kastélyt pár szem lőszerrel. Azok nagyon jók voltak annak idején, de régi fanként én személy szerint örülök annak, hogy tudtak újítani és ilyen élvezetesre tudták varázsolni a játékot. Én úgy gondolom, hogy tudták, hogy mit akarnak csinálni. Ráadásul megírták normálisan pcre is. Na de végülis én most nem könyvet írok, úgyhogy megyek is, és kinyírok úgy egy ellenfelet, hogy orcándobom a rohadt tojással :D...
28
nightwolf300 (2009. szeptember 28. 20:59)
Jack Bauer (10/10)
...válasz maszat007 25. kommentre:
 
ha már veszel egyet akkor mindjárt vegyél kettőt!
27
rdmke (2009. augusztus 07. 17:40)
Dr. Gregory House (9/10)
maszat007 (2009. augusztus 06. 01:27)
Inaktív)
Muszály vennem egy xbox-ot:P
25
simon7109 (2009. augusztus 04. 22:22)
Dr. Gregory House (9/10)
hogy értitek,hogy "A koop modban nagy lehetoség lett volna"?hisz van benne koop mod már toltam is haverral:P
24
Dragon139 (2009. július 29. 13:27)
Inaktív)
...válasz Zizou2 20. kommentre:
 
Azért kösz annyira nem vok hülyegyerek!!(am nem vettem magamra csak jól esett ide írni)Am jó kis game!!!
23
Voltrepix (2009. július 28. 21:45)
Inaktív)
Mar alig varom hogy jojjon PC-re:D:D:D:D:D
22
Lownoise (2009. július 28. 20:51)
Inaktív)
...válasz Zolika4 18. kommentre:
 
A Jatékok.hu-n lehet megmaradna gandalfff,
erős konzolpárti oldal én ezért jöttem át ide,
itt azért sokkal jobb a helyzet.

Ott maguk a cikk írók üldözték el a
látogatót amennyiben az pc-s.

Rosszul is áll a szénájuk.
Nem sok kommentet látni már arra fele.
21
Zizou2 (2009. július 28. 20:09)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Zolika4 18. kommentre:
 
sztem 10 évesnél nem lehet több a gyerek nyári szünet van ilyenkor unatkozik a sok kis hülyegyerek
20
IbolyaGergi (2009. július 28. 19:01)
Inaktív)
nem olyan brutalis az a gepigeny
19
Zolika4 (2009. július 28. 18:19)
Inaktív)
Off:A gandalfff, a konkurens weblapon asszem már bannoltak, itt is arra játszol?

On: Király game.
18
Zolika4 (2009. július 28. 18:05)
Inaktív)
1. lesz egy sz nem pedig 2-ő.
2. Nem lesz annyira brutális.
17
zola20000 (2009. július 28. 17:21)
Jack Bauer (10/10)
...válasz checkpoint 13. kommentre:
 
Ennek még nem lesz, csak egy lineáris akciójáték. De két játéknak az lesz: Star Wars: force unleashed (fizika miatt), és a Dead Rising 2 (egyszerre 7000 ellenfél mozgatása miatt) azokhoz kell drága gép (vagy olcsó konzol, de ezt csak halkan merem mondani)
16
tahomafantasy (2009. július 28. 16:52)
Inaktív)
Kérdezném én a cikkírót, hogy mit ért az alatt hogy kevés különböző pályastílus? Mert én végigjátszottam párszor a játékot és nagyon sok változatos pálya van: lápvidék, szavannák, hajó, barlang, research lab. Van ennél egyhangúbb játék is pályák szempontjából.
15
rdmke (2009. július 28. 16:30)
Dr. Gregory House (9/10)
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Resident Evil 5

Fejlesztő: Capcom

Kiadó: Capcom

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Resident Evil 5 Move launch trailer
A Resident Evil 5 is megkapta a Playstation Move támogatást. Ennek örül most egy trailerrel a Capcom, és vele együtt természetesen mi is.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Bionic Commando (Gamemania)

2.240 Ft

RESIDENT EVIL 5 TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

2012. május 26. 09:22

Eredetileg a Hitman: Absolution extrájának tervezték, mégis önálló játékként is megállja a helyét a Sniper Challenge - ezt a most kiadott kulisszák mögötti videó is bizonyítja.

Jó Reggelt! 2012.05.26.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix