A brit-amerikai sztárdizájner még nincs ötven esztendős, de termékeny pályafutása során már másodjára mondhatja el magáról, hogy „a mennybe ment”. Ezúttal mondhatnák, szó szerint.
Richard Allen Garriott 1961. július....Állj, kézifék, leáll az egész! Bizonyára felmerül a kedves olvasóban kérdés, hogy mi a csudáért ragadtam billentyűzetet, s miért is kezdtem életrajzi adatokkal bombázni. Elárulom, egyrészt muszáj. Nem vicc, megfenyegettek, hogy amennyiben nem írok róla, akkor olyan seggest kapok, amilyet még anyukám sem tudott anno produkálni. Másrészt pedig, bár ez a kisebb motivációs tényező esetemben, a címszereplő úriember elhagyta a Földet. No nem rabolták el a kis zöld (vagy épp szürke) emberkék, űrturista módjára tette ezt. Később még ejtek róla szót, de előbb befejezném, amit elkezdtem. Engedelmetekkel, persze.
Richard Allen Garriott tehát 1961. július 4-én született az angliai Cambridge-ben, de a texasi Nassau Bay-ben nevelkedett. A brit-amerikai állampolgár Richard apja Owen K. Garriott asztronauta, aki két hónapot töltött 1973-ban a Skylab 3 űrállomáson, később pedig (a nyolcvanas években) a Columbia űrsikló legénységének tagja.
|
"Amikor elkezdte tanulmányait az Oklahomai Egyetemen, társai British-nek szólították."
|
Bizonyára innen ered hősünk túláradó szeretete a végtelen (bár egyesek úgy vélik, van ám annak vége is) univerzum iránt. Ha nem, akkor megint nem csináltam meg rendesen a leckémet, felületes voltam és dádát érdemelnék attól, akinek van mersze szembeszállni velem. Vigyázat, pocakra gyúrok!
Lord British, ööö..., akarom mondani, British, vagyis Richard..., hagyjuk. Most magyarázkodnom kellene, ugye? Ám legyen.
A Lord, akit nem ütöttek lovaggáHősünk már a középiskolai évek alatt új szerelmet ismert meg, mégpedig a számítógépet, közelebbről pedig a számítógépes játékokat. Autodidakta módon sajátította el a programozás csínját-bínját, s rövidesen saját játékokat írt. Fantasy játékokra „szakosodott", ha szabad így kifejeznem magam. Amikor elkezdte tanulmányait az Oklahomai Egyetemen, társai British-nek (brit) szólították. Nem annyira az akcentusa miatt - hiszen úgy beszélt, mint bármelyik texasi -, sokkal inkább az általa választott üdvözlési forma volt a becenév forrása. Míg kortársai sima „Hi" köszöntéssel üdvözölték egymást, addig ő a jóval formálisabb „Hello"-t alkalmazta.

Érdekes módon ebből azonnal leszűrték, hogy a II. Erzsébet királynő alattvalójával állnak szemben, ezért British-nek nevezték. Richard innen merítette az ötletet, amikor fantasy karaktereit a későbbiekben Lord British-nek keresztelte el. Az Ultima Online-ban királyként uralkodó karakterét még 1997. augusztus 8-án a bétateszt során gyilkolta meg egy Rainz néven futó játékos. Fire Field varázslatot nyomott az uralkodóra, aki sokak meglepetésére kiszenvedett. Elvileg a karakter sebezhetetlen volt, de nem sokkal az incidens előtt a szerver összeomlott. Richard pedig elfelejtette visszakapcsolni a sebezhetetlenséget, amikor újra bejelentkezett.
Ultima in lineRichard Garriott első kiadott játéka az 1980 nyarán (jómagam ekkor még nem voltam több egy kósza gondolat lehetséges következményénél) jelent meg. Akkor még egy ComputerLand üzletben dolgozott, de az Akalabeth annyi pénzt hozott neki, hogy abból finanszírozni tudta további tanulmányait. Még abban az évben beiratkozott az austini Texas Egyetemre, ahol belépett a vívócsapatba, majd nem sokkal később a Kreatív Anakronizmus Társaságába.
A '80-as évek elején alkotta meg a legendás Ultima sorozat első epizódjait. Az Ultima-t még Apple II-re írta, s a California Pacific Computers kiadásában jelent meg. A második részt már a Sierra On-Line karolta fel. Mire elkészült a harmadik Ultima, már akkora volt az érdeklődés játékai iránt, hogy apjával, testvérével (Robert) és néhány más kollégával összefogva létrehozta saját fejlesztő- és kiadóvállalatát, az Origin Systems-t.
1983 és 2004 között a már sokat emlegetett Ultima és oldalhajtásai mellett olyan játékok fejlesztésére és/vagy kiadására került sor, mint a Wing Commander széria, Privateer, a System Shock, a Jane's Combat Simulations helikopteres szimulátorai és a mindmáig komoly népszerűségnek örvendő MMORPG, az Ultima Online.
|
"Apjával, testvérével összefogva létrehozta saját fejlesztő- és kiadóvállalatát, az Origin Systems-t."
|
Ez volt az első MMORPG, ahol az előfizetők száma meghaladta a 100.000 főt. A csúcsot 2003. júliusa jelentette mintegy 250.000 aktív játékossal. Az elmúlt években folyamatosan csökkent a játékosállomány, de még mindig közel 130.000-en (ennek fele meglepő módon japán) múlatják rendszeresen szabadidejüket Sosaria varázslatos földjén. Ahhoz, hogy a játék egy évtizeden át versenyképes maradjon, időnként komolyabb grafikai tupírozásra volt szükség a lehetőségek folyamatos tágítása mellett. Ez hét kiegészítőt és tucatnyi ingyenes tartalombővítést jelent tíz év alatt. Legutóbb 2007-ben került rá sor a Kingdom Reborn révén, ami egy teljesen új, mai szemmel is pofás látványt nyújtó grafikus motorra cserélte a régit.
Az óriás torkábanAz Electronic Arts 1992-ben vásárolta fel a roppant sikeres céget, s bár az ezt követő évek számos világsikert tartogattak, a kaszás már meglengette fűnyíróját Richard Garriott csapata felett. Az 1997-es Ultima Online sikerét látva úgy döntött az EA vezetősége, hogy az Ultima IX: Ascension befejezése után (erre 1999-ben került sor) az Origin csak és kizárólag online játékokkal foglalkozzék. Ennek ellenére egy éven belül, minden különösebb indoklás nélkül leállították az Ultima Online 2, a Privateer Online és a Harry Potter Online fejlesztését. Richardnak több sem kellett, emelte kalapját és távozott az óriástól, amely egy élet munkáját tette tönkre. Ezt követően már csak az Ultima Online supportja, illetve újabb Ultima MMO-k fejlesztésének okán tartották életben az Origint. Miután a 2004-re beharangozott Ultima X: Odyssey a törölt projektek sanyarú sorsára jutott, 2004 februárjában véglegesen bezárta az Electronic Arts az egykoron fényesen tündöklő Origint.
Tiszta lappalMiután elhagyta a süllyedő Origint, fivérével megalapította a Destination Games csapatát, s az EA által rákényszerített egyéves moratórium lejárta után újra dolgozni kezdett. A dél-koreai NCsoft 2001-ben lelkesen fogadta az új gárdát, s Lord Britisht is. Richard besegített a szupersikeres Lineage II illetve a City of Heroes és a City of Villains munkálataiba mint producer, mialatt egy teljesen új, saját kútfőből kipattant projekt gondolatai kezdtek formát ölteni. Ez volt a Tabula Rasa (vagyis tiszta lappal). Az ambiciózus MMORPG munkálatai nem folytak zökkenőmentesen. A 2001. májusában elkezdett munkálatok eredményének 75%-át dobták ki két év múlva, amikor a csapat összezördült azon, hogy milyen irányba haladjanak tovább. Így történt az, hogy kukába kerültek a fantasy és a manga stílusjegyek, a helyüket pedig a sci-fi és a realisztikus ábrázolás vette át. Ez azzal is járt, hogy a fejlesztőcsapat egynegyedét le kellett cserélni.

A kiirtás ellen küzdő emberiség történetét feldolgozó, shooter elemekkel is operáló MMORPG hat és fél esztendő után, 2007. november 2-án jelent meg és...
Nem lett átütő siker. Bukásról sem beszélhetünk, de az Ultima Online atyjától mindenki többet várt. Hiába az érdekes háttérsztori, a jól kidolgozott küldetések, a sokat dicsért harcrendszer, a Logos jelrendszer megalkotása, General British személyes jelenléte, a Tabula Rasa új kezdetet jelentett ugyan, de a folytatás még korántsem biztos.
Ahol még dizájner nem járt2007. szeptember 28-án jelentették be, hogy Richard a hatodik űrturistaként egy éven belül felkeresi az ISS-nemzetközi űrállomást. Ez annak rendje, s módja szerint meg is valósult, hiszen október 12-én, vasárnap reggel, magyar idő szerint 9 óra 1 perckor a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból minden probléma nélkül elindult a Szojuz TMA-13 űrhajó. Richard mellett az orosz Jurij Loncsakov és az amerikai Michael Fincke utazott a fedélzeten. Ők az állandó személyzet két tagját hivatottak felváltani. A kaland mintegy 30 millió dollárjába kerül, ami egy űrsétát is magában foglal. Ha gyötör a kíváncsiság és erdekelne, hogy milyen lehetett a felkészülése, akkor érdemes ellátogatnotok az általa vezetett
blogra.
Ott tartózkodása alatt több kísérletet végez el ExtremoZyme nevű biotechnológiai cégének, amatőr rádiósokkal tartja majd a kapcsolatot. A W5KWQ azonosító az egyébként szenvedélyes amatőr rádiós Richard-ot takarja. Emellett a Windows on Earth projekt keretében abban is segédkezik, hogy virtuális képet kapjunk arról, miként fest odakintről szeretett planétánk.
Hitted volna?Richard-ra talán túlzás lenne ráfogni, hogy Leonardo da Vinci reinkarnációja lenne, de tény, hogy a szárnyaló fantáziájú Lord British annyi mindennel foglalkozik, hogy kiérdemli a polihisztor billogot. Gyakorló bűvész, és szenvedélyesen gyűjti az ilyen jellegű relikviákat. Olyannyira igaz ez, hogy 2008. januárjában ő szerepelt a MUM magazin, az Amerikai Mágusok Társasága (Society of American Magicians) hivatalos kiadványának címlapján.
A sport sem áll tőle távol, hiszen remekül vív, és a bokszhoz is ért. Nem meglepő, hogy Jesús Chávez pehelysúlyú profi bokszoló Richardot kérte fel egyik segédjének első címvédő meccsére, amit 2004-ben vívott Erik Morales ellen.
Garriott otthona az austini Britannia Manor tudatosan olyan, mint egy kísértetház és egy múzeum zabigyereke. Richard rendszeresen szervezett igazi, élőszereplős, és hihetetlenül hangulatos szerepjáték-partykat az erre tökéletesen alkalmas otthonában.
|
"Lord British annyi mindennel foglalkozik, hogy kiérdemli a polihisztor billogot."
|
Fejtörők, szörnyeknek és NPC-knek öltözött színészek, megannyi akadály gondoskodott arról, hogy a jótékony célra fordított belépőjegyek áráért feledhetetlen élménnyel gazdagodjanak a résztvevők. A Britannia Manor saját színházzal, csillagvizsgálóval, számos titkos járattal, vicces csapdákkal és rengeteg középkori berendezési és használati tárggyal bír. Richard gyűjteményének legértékesebb darabjai a föld alá rejtett kincseskamrájában bújnak meg. Akad ott dinoszaurusz fosszília, emberi csontvázat rejtő koporsó, egy eredeti 16. századi vámpírvadász készlet, egy tégla a Kínai Nagy Falból, egy orosz kozmonauta űrruhája, egy állítólagos jeti szőrcsomója, és még hosszan sorolhatnánk.
Zárásként csak annyit, hogy szent meggyőződésem, már akkor is boldog és teljes életet élnénk, ha gyermekkori álmainkból csak feleennyit sikerülne valóra váltanunk. Gratulálunk Richard!
Pro:- TPS-akció
- fantáziadús területek
Kontra:- folyamatos harc
- kicsit avitt grafikus motor
- a zene lehetett volna jobb
8.4