Hirdetés

Ride - ennyi motorkerékpárt még egy játékban sem láttál

|

Száznál is több kétkerekűvel érkezik az olasz Milestone új motoros játéka PC-re és konzolokra.

Hirdetés

Tavasszal mutatkozik be a WRC és MotoGP játékairól ismert Milestone soron következő alkotása, a Ride. Utóbbi érdekessége, hogy az olasz stúdió első játéka lesz Xbox One konzolon, ám ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hogy vadonatúj IP-ről beszélhetünk. A Ride teljes egészében a fejlesztők saját szellemi terméke, amire eddig nem volt példa a Milestone fennállása óta, hiszen a cég korábbi játékai kivétel nélkül valamilyen licencre épültek.

Minderről egy roppant lelkes sajtóközleményben adott hírt a stúdió, amely nagy reményekkel vágott a valaha volt legtartalmasabb motoros játék fejlesztésébe. Négy kategórián (superbike, supersport, csupasz és történelmi) belül száznál is több modell nyergébe pattanhatunk majd, miközben városi és vidéki utakon, valamint valódi versenypályákon száguldozunk. Természetesen a versenyzők és a kétkerekűek testreszabása sem maradhat ki a csomagból, amelynek nem titkolt célja megreformálni a motoros játékok műfaját.

A Ride valamikor tavasszal lát majd napvilágot PC, PS3, PS4, X360, valamint XO platformokon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)