Rise of the Argonauts - Egységben az erő

Kapcsolódó játékok: Rise of the Argonauts

Gulius 2008. december 17. 08:27

Aki elhalálozott kedvesét szándékozik visszaszerezni, jól teszi ha segítőket keres a hosszú útra.

A Rise of the Argonauts igen érdekes kis játék. Néhol mint RPG-re hivatkoznak rá, néhol inkább akciójátékként említik. Az igazság az, hogy ez az alkotás valahol a kettő között van. Az egyedi fejlődésrendszer, és a rengeteg párbeszéd, az izgalmas történet inkább az RPG játékok sajátja, de igazából nem lehet például a Neverwinter sorozathoz hasonlítani. Az akció részek és a harc nagyon kemény, csak éppen az RPG rajongók ugye nem szeretnek kaszabolni, a Diablo fanok pedig nem szeretnek ennyit párbeszélni. Az enyhe stílusbeli kóválygás ellenére a játék igencsak érdekesnek tűnik, a rengeteg videó amit bemutattunk tanúskodik erről, de hogy a sikerhez elég lesz-e ennyi, majd meglátjuk. A legfrisebb média anyag Jason király szövetségeseit prezentálja nekünk, néhány vadabb csihi-puhi bemutatásával. A játék elméletileg tegnap megjelent, tehát lehet keresgélni a boltokban, bár a pletykák fertelmes bugokról suttognak, szóval lehet, hogy nem árt megvárni az első javítást, ami manapság már minden új játékhoz a megjelenés után pár nappal érkezik.

 argonautstv.jpg

    Pro:
  • magával ragadó történet
  • véres és brutális
  • a harcból sosem elég
    Kontra:
  • lehetne hosszabb
  • lineáris
  • konzolport
8.4

Címkék: rise of the argonauts, görög mitológia, gstv


Rise of the Argonauts - Egységben az erő - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Findzs (2009. március 03. 22:14)
Inaktív)
markold meg a pucádat oszt játszál vele az hátha felizgat
21
Vendetta (2008. december 20. 11:45)
Inaktív)
Nem izgat!
20
juarez1994 (2008. december 18. 16:39)
Inaktív)
Hát egész jól nézz ki csak Hercules enyhén hájas:D
19
rexusmaximus (2008. december 18. 11:58)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 17. kommentre:
 
Kivették a sötét elfet, ezért nem érdekel annyira!
18
TGWH (2008. december 18. 10:01)
Adama admirális (8/10)
...válasz 16. kommentre:
 
Sacred 2. Eddig kb. netto 40-50 órát játszottam vele, és még alig haladtam v.mit a sztoriban :D de nem is unatkoztam!
17
rexusmaximus (2008. december 17. 22:46)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 15. kommentre:
 
Na így azért már kicsit vészesebb a dolog! Régen Heroes 2 nél nem volt ritka az ilyen ,de hol vannak már a régi szép játékokidők, megöl minket a casual!!
16
Thew (2008. december 17. 21:42)
Inaktív)
Persze -.- de nem játszottam mind a két napot végig max. 4-4 órát naponta.
15
rexusmaximus (2008. december 17. 21:16)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 13. kommentre:
 
Ezt minden olyan játékra el lehet mondani, aminek 48 óránál kevesebb a játékideje!!!
14
Thew (2008. december 17. 19:13)
Inaktív)
Egész jó játék, de jellemző hogy hétfőn elkezdtem, kedden pedig befejeztem. x(
Lehetett volna benne több kombó, meg esetleg másféle darabolás. A "bossfightok" közül viszont nekem igazán csak az Akhilleusz elleni harc tetszett. Egyébként nagyon lineáris a játék... x( Egynek elment... de többet vártam tőle... most mit csinálok a BioWare remekművekig(Dragon Age, Mass Effect 2)? x/
13
Sarevok16 (2008. december 17. 18:59)
Adama admirális (8/10)
...válasz 8. kommentre:
 
A történet nem változik a párbeszédek választásától sajnos. A herkules meg egy állat benne:D Akhilleusz meg tényleg olyan lett, amilyennek lennie kellett volna pl brad pitt nek is(izom nagyképű beképzelt senkiházi, de nagy harcos)
12
DemonDom (2008. december 17. 17:52)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz 10. kommentre:
 
Szia!
Még nem játszottam ezzel a játékkal, de ha választanom kéne, én mindnképpen a Witcher mellett döntenék (írom itt a Witcher-es pólómban). Lehet, hogy nincs benne annyi akció, mint a Rise of the Argonauts-ban, de amennyi van benne, bőven elég is. A sztori átlagon felüli összességében és kibontakozásában is. A küldetések változatosak és érdekesek, az animációk is jól eltaláltak, akárcsak a hangok. Nekem a szinkronnal sem volt semmi bajom. Szinte a tökéletes RPG, nekem az is. Csak gondoltam írok egy tippet, ha a Rise of the Argonauts jobban bejön az eddig látottak alapján, ne hagyd magad befolyásolni.
11
rexusmaximus (2008. december 17. 17:21)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 8. kommentre:
 
Mennyire rövid, mert ezt vagy a Witcher bővített kiadását veszi meg nagymamim? :D
10
Voltrepix (2008. december 17. 15:24)
Inaktív)
9
Khalel (2008. december 17. 14:04)
Inaktív)
Nekem nagyon bejött a játék, igaz, tényleg rövidecske, de én az rpgket rohadtul bírom, a görög mitológiát szintúgy, és az akciót is szeretem, szóval ez a vegyítés szerintem iszonyat jól jött ki.
Herkules tény, hogy nem egy Kevin Sorbo, de ez asszem előnyére válik :D Minden karakter a mitológiai személyiségét kapta nagyrészt. A párbeszédben lehet válogatni, 4-féle lehet max, mint ahogy 4 isten segíti Jasont ebben a játékban (Apollo, Ares, Athena, Hermes). Az istenségek fő erényei jelennek meg ezekben a választható párbeszédekben, pl ha az Ares-félét választod, akkor keményebben, lényegretérően, néhol aggresszívabban reagálsz. Szerintem nagyon jól megcsinálták őket, az ember saját kénye-kedve szerint választhat ezekből, és attól függően fog a történt további része haladni.
8
tomcsa4 (2008. december 17. 11:46)
Inaktív)
...válasz 4. kommentre:
 
Belőlem kellemes érzéseket a Persia legújabb része hozott. Mindkettő karakter annyira szimpatikus. IMÁDOM!
7
Sarevok16 (2008. december 17. 11:32)
Adama admirális (8/10)
...válasz 5. kommentre:
 
Jasonnel vagy, nics karkakter választás. Mivel Jason is egy mitológiai karakter.
6
Assamite (2008. december 17. 11:29)
Adama admirális (8/10)
Nem tudjátok, csajossal lehet benne nyomulni, vagy csak male karakterrel lehet tolni? (Vagy hülyeségeket kérdezek?) Pls ha valaki meg-el-le-vette a gamet, válaszoljon a tapasztalatainak megfelelően
5
pitiless (2008. december 17. 11:20)
Inaktív)
Igy hogy közel az év vége, kijelenthetem hogy nekem az év játékát hozták össze. Múltkor vmelyik okos filmes gyerek mondta hogy a játékok nem tudnak az emberekből olyan erős érzelmeket kiváltani, mint a filmek, no neki meg kéne mutatni a cuccot. A végén majdnem elpityeredtem, az arénában rettegtem nehogy megöljenek, mert az mekkora szégyen stb.stb.
4
Tanus (2008. december 17. 10:39)
Inaktív)
hehe, ez nem lett egy rossz kis filmecske, de remélem nem merül el a játék a klisékben..
3
rexusmaximus (2008. december 17. 10:24)
Jack Bauer (10/10)
Iolesz benne lesz vagy Xéna??
2
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Rise of the Argonauts

Fejlesztő: Liquid Entertainment

Kiadó: Codemasters

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Rise of The Argonauts - Végső Bossfight és Outro
A végső Bossfight és az Outro a Rise of The Argonauts játékból.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Rise of the Argonauts

990 Ft

RISE OF THE ARGONAUTS TESZTEK, ELŐZETESEK

RISE OF THE ARGONAUTS HÍREK

AKTUÁLIS!

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

2012. május 26. 10:57

A kiadói oldal nem szeretné, de a játékosoknak határozott igényük van iránta, ezért ott van a piacon. Mi lehetne a megoldás, hogy ne legyen blokkolás?

Hitman: Sniper Challenge - 47-es a kulisszák mögött

Jó Reggelt! 2012.05.26.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix