A jövendőbelijét vesztett király és a birka aranyló irhájának átdolgozott története
Ha már olvastatok a görög klasszikusoktól eposzokat, drámákat, akkor tudhatjátok, hogy a hellének csak néhány dolgot szerettek az életben, de azt nagyon: vitázni és filozofálni, nagyokat lakomázni, jókat háborúzni, sokat sportolni, és még többet dugni. (Köszönjük, Chavalier professzor! - mazur) Mit gondoltok, a mindeddig főként stratégiai vonalon ügyködő Liquid Entertainment a fent említett hobbikból melyeket gyömöszölte be a keresztségben a Rise of the Argonauts címet elnyert játékába? Az erotikus utalásra lógó nyelvvel nyáladzó egyéneket kénytelen leszek kiábrándítani, ugyanis néhány csinosabbra rajzolt női karaktert leszámítva semmi eget rengetővel nem találkozhatnak. Lakomákban sem lesz részünk, bár Akhilleusz és Héraklész a játék egyik pontján jobbnál jobb étkekről folytat szenvedélyes vitát, ami pavlovi reflexeket képes kiváltani az egyszeri játékosból, feltéve, hogy szereti például az angolnát.
Sportnak tekinthetjük, hogy teljes páncélzatban rohanunk végig több szigeten, s összemérjük erőnket a mükénéi aréna legjobbjaival. A legnagyobb filozófusokat megszégyenítő módon szónokolhatunk Athéné templomvárosában, tehát az életet megrontó álmodozást, és a hasznosabbnak ítélt elmélkedést is kipipálhatjuk. Már csak a harc maradt hátra, ami hála Zeusznak, gyakori jelenség lesz életünkben, de erről majd később.

Birkanyírás
Az egész egy szép nyári napon kezdődött, amikor Iolkosz ifjú királya épp feleségül vette volna élete szerelmét, amikor egy rég kipusztultnak hitt orgyilkos klán tagja halálos pontossággal kilőtt nyílvesszőjével szétzúzza a fiatalok álmát. Ión zsoldosok törnek be a királyi palotába, de Iaszón király élete egy percig sem forog veszélyben, mivel hű barátként óvja őt Héraklész.
A törvényszerű bosszúhadjáratot magasztosabb cél nemesbíti, hiszen Iaszón, dacolva a természet s az istenek törvényeivel, a halálból kívánja visszahozni kedvesét. Célját a legendás ereklye, az elmúlás legyőzésére is képes aranygyapjú segítségével tudná csak elérni. Ebben lel partnerre Héraklész, később pedig Atalanta, Akhilleusz és Pán személyében, akik a végsőkig harcolnak oldalán, míg más szövetségesek a legjobb képességük szerint segítik a királyt küldetésében.
A nagy nekibuzdulás ellenére sem jutnánk néhány kőhajításnyi távolságnál messzebbre, ha úszva kellene legyűrni a szigetek közötti távolságot. Szerencsére az idősödő Argosz mester épített egy pazar kis ladikot, így már száraz lábbal ússzuk meg az átkelést. Első utunk a delphoi jósdához vezet, ahol egy homályos jövendöléssel, három isteni ivadék felkutatásának feladatával, és egy rakás megválaszolatlan kérdéssel gazdagodunk.

Az istenek kegyeltje
Iaszón óriási mázlista, hiszen négy istenség (Athéné, Apolló, Árész és Hermész) veszi egyszerre pártfogásába. Az Olümposz tetején lakozó négyes nem méri szűk marokkal kegyeit, bár cserébe elvárják, hogy hősünk nekik ajánlja fel nagyszerű tetteit. Támogatásukat úgy is elnyerhetjük, ha a párbeszédek során az adott istenség (Árész - nyílt, célratörő; Apolló - barátságos; Hermész - furfangos; Athéné - törvénytisztelő) szellemében reagálunk. Az isteni kegy mértékét a megfelelő almenüben egy folyamatosan telítődő tárcsa mutatja. Amikor körbeér, egy-egy adományponttal gazdagodunk, amiket adományok vásárlására fordíthatunk. Ezeknek csak és kizárólag harcban láthatjuk eredményét. Aktív és passzív képességekről van szó, egy időben pedig csak négy aktív képességet érhetünk el gyorsbillentyűről. Harc közben is az olümposziak hatása érvényesül.
Árész a buzogány, Hermész a kard, Athéné a dárda, Apolló pedig a pajzs használatát erősíti. Gyorsabb és lassabb támadásokat kombinálunk a védekezéssel, s gyakorlatilag bármely ellenfelet játszi könnyedséggel le lehet gyűrni. A buzogány elsöprő erejű csapásai nyomán megtántorodnak az ellenfelek, széttörik a pajzsuk, s lerepül csodálkozó fejük. A kard villámgyors vágások kombinációjával hengereli le az ellenfelet, míg a dárda inkább ellentámadásra alkalmas. A leglátványosabbak a kivégző mozdulatok, amikor röpködnek a végtagok, fröcsög a vér, s erre a 300 című film mintájára lassítással játszottak rá a fejlesztők. Társaink sem finomkodnak, ha csetepatéra kerül sor, Atalanta Legolast megszégyenítő ügyességgel csinál sündisznót bárkiből, Herkules puszta kézzel tépi ketté ellenfeleit, Pán jó szatírhoz illő módon méretes botjával és varázslatokkal tör borsot az ellenség orra alá, míg Akhilleusz kora legjobb harcosaként boszorkányos ügyességgel forgatja ikerpengéit.

Egyszerű, mint a facsipesz
Több fórumon is leszólták a Rise of the Argonauts grafikáját, amivel kénytelen vagyok nem egyetérteni. Ha valakinek nem tűnt fel, hogy stilizált ábrázolásmódot alkalmaztak a fejlesztők, az keresse fel kedvenc optikusát. A felfedezhető szigetekből lehetne ugyan több, de ami van, az kellően változatos, és egyedi atmoszférával bír. Maximális részletesség mellett néhány elnagyolt pontot leszámítva kifejezetten jól mutat a monitoron a játék. A karakterek kidolgozottságát és animációját (amiből a hazai 3D Brigade is alaposan kivette részét) nem nagyon érheti kritika, inkább a környezeti elemek és tereptárgyak textúráival akad probléma. A 300 zenéjét is jegyző Tyler Bates által komponált dallamok, s a szinkronhangok is rendben vannak, a mitológiához hű magyar elnevezéseket magában foglaló, igényes fordítás pedig még fogyaszthatóbbá teszi az egészet.
Mindenképpen rontja viszont az összképet, hogy az egyszerűsítésben egészen odáig merészkedtek a fejlesztők, hogy kihagyták a minitérképet a játékból. Az, hogy a menüben kelljen bogarászni, nem jó ötlet, és semmiképp sem követendő példa. A beígért szabadságból, az újra meglátogatható helyszínekből sem lett semmi, áldozatként égtek el a linearitás oltárán. Ennek ellenére úgy vélem, kiválóan alkalmas lehet arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a szerepjátékok és az akciójátékok rajongóit.
84%
Meghozza a kedvet Homérosz olvasásához.
Pro:- magával ragadó történet
- véres és brutális
- a harcból sosem elég
Kontra:- lehetne hosszabb
- lineáris
- konzolport
8.4