Hirdetés

Rise of the Tomb Raider - jól jön a Microsoft segítsége

|

A Crystal Dynamics feje, Darrell Gallagher mesélt az előző rész és a Rise of the Tomb Raider fejlesztéséről, illetve a kiadókkal való kapcsolatukról.

Hirdetés

Már több szereplő is nyilatkozott a Rise of the Tomb Raider Xbox-exkluzivitásáról, ezúttal azonban Darrell Gallaghert, a fejlesztő Crystal Dynamics vezetőjét is kifaggatták egy interjú során többek között a Microsoft szerepvállalásáról. Gallagher magyarázatából kiderül, hogy nem feltétlenül járunk rosszul azzal, hogy várnunk kell valamennyit, ha nincs Xboxunk.

Az előző, 2013-as reboot elkészítése ugyanis elképesztő mennyiségű munkát emésztett fel a fejlesztés négy éve folyamán. Ehhez pedig valószínűleg rengeteg pénzt is kellett kérni a Square Enixtől, ugyanis eleinte a kiválónak számító 3 millió példány feletti eladási adatok sem érték el a kiadó várakozásait.

Gallagher szerint korai volt az eladások megítélése, mára ugyanis 7,5 millió eladott kópiánál jár a Tomb Raider. És mivel a Rise of the Tomb Raider egy igazi folytatásként nagyobb, jobb, és ambiciózusabb lesz még az elődnél is, érthető, hogy szükség van a Microsoft további pénzügyi támogatására.

Gallagher elmondása szerint az Xbox gyártója nem csupán az anyagiak tekintetében segít, hanem több munkatársat is küldtek a Crystal Dynamics stúdiójába, hogy az Xbox One-nal kapcsolatos ismereteikkel minél jobban segítsék a konzolon való munkát.

A Microsoft és a brit stúdió közötti együttműködés egyébként nem új keletű, 2008-ban jelentek meg Xbox-exkluzív DLC-k a Tomb Raider: Underworldhöz, illetve a Lara Croft and the Guardian of Light is az Xbox Live Arcade-en mutatkozott be.

Végül Gallagher is megerősítette, amit eddig is tudtunk, azaz hogy az exkluzivitás csak időszakos lesz, és az Xboxos megjelenés után elkezdődhetnek a más platformokra való portolás munkálatai, tehát azért senkinek nem kell telesírnia a párnát, csak türelemre lesz szüksége annak, aki semmiképpen nem akar Xbox konzolt a nappaliba. Nyilván a türelem olcsóbb.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)